4. fejezet: A baleset és a csók (BEAST)

A konyhába mentem kukoricát pattogtatni és teát főzni, de azért még megállítottam Junhyungot az ajtóban, hogy addig válasszon ki valami jó DVD-t.
Mikor visszamentem a harapnivalóval a nappaliba, már be volt kapcsolva a lejátszó, és takarók meg párnák voltak odakészítve a kanapéra. Nem hallottam, hogy mikor jött Junhyung a hátam mögé, de úgy megijesztett, hogy csaknem ráöntöttem a forró teát, ami amúgy is majdnem kiesett a kezemből. Csak nevetett rajtam és nem is érdekelte, hogy részben leégettem a kezét, ja és mellesleg az sem, hogy majdnem szívrohamot kaptam miatta. De visszakapta, mert hozzávágtam az egyik párnát a kanapéról! Látnotok kellett volna azt a gonosz fejet…
Betettem a lemezt és lekapcsolva a lámpát szépen helyet is foglaltam a gonosz kis Joker mellett. A kukoricát az ölembe raktam, de állandóan el akarta tőlem venni, így jobb ötlet híján közénk raktam.
A filmet, amit választott, még nem láttam, de érdekesnek ígérkezett. Sajnos a popcorn még a horror közepe felé elfogyott, így a dugi chipseket kellett feláldozni, pedig én azokat máskorra tartogattam.
A film vége felé már alig tudtam nyitva tartani a szemem, de nem adtam fel olyan könnyen. Ráhajtottam fejem a kanapé támlájára, és úgy próbáltam meg tovább nézni a TV-t.
- Nem alszom, szóval ne mosolyogj - szólalok meg, mikor meglátok egy halvány mosolyt bujkálni Junni száján.
- Tudom, nem is azért mosolyogtam. - Rám pillantott, de gyorsan el is kapta a tekintetét, mert a tévé nagy zaja odakényszeríttette a figyelmét.
- Akkor jó - suttogtam, de tudtam, hogy úgysem hallja már.
Velem ellentétben ő nagyon is ébernek tűnt, vagy csak jól titkolta, hogy álmos. Sajnos olyan érzésem van, hogy ezt a fogadást bizony el fogom veszíteni, ha csak le nem leplezem, hogy nyitott szemmel is tud aludni, bár azt kétlem.
Lassacskán már egyre több ideig volt csukva a szemem, és nagyon nehezen nyitottam ki újra, majd az egyik alkalommal már csak az álom jött a szemem elé. Hát igen, úgy tűnik, tényleg vesztettem, és ezt bizonyítja az ébresztőm is.
"Hyunseung! Ébredj, mert el kell mondanom, hogy vesztettél! Kelj már fel!"
Álmosan tapogattam ki telefonom, ami még csak hajnali kettőt mutatott. Gondolom, nagyon álmos lehetett, mikor beállította, mert ötkor kell kelnünk. Átállítottam a megfelelő időre, majd visszabújtattam kezem a takaró alá, és aludtam tovább.
Hát igen, nem nagyon zavar, hogy vesztettem, mert úgysem tudnám megváltoztatni a helyzetet. Majd lesz belőle, ami lesz, és ha nagyon necces a helyzet, akkor majd kibújok alóla valahogy.
Van egy rossz szokása a kis Morgónak, amire másnap reggel nem akar felelni, ha rákérdezek. És most is e miatt a szokása miatt értett félre minket Giki reggel, mikor bejött ébreszteni minket, ugyanis nem voltam hajlandó az ébresztő fülsiketítő csörömpölése után felkelni. De közlöm, ez az első alkalom, hogy ilyet csinálok.
- Szép vagy, Hyunseung, mondhatom! Mindig minket szúrsz le, hogy álomszuszékok vagyunk, erre most ki fekszik még mindig az ágyban? Hát te - morog Giki az ágyam mellett. - Amúgy ti mióta alszotok így? - mutat Junhyung derekam köré font karjára.
- Nos, elég régóta - mondjuk egyszerre annyi különbséggel, hogy én nem vigyorgok úgy, mint egy ragadozó kutya.
- Ne képzelj bele olyat, ami nem igaz - szólok Giki fantáziálni készülő agyára.
- Nem is gondoltam semmire - vigyorog kajánul.
- Na, persze… - húzom el a mondat végét. Giki kiment, én pedig rögtön letámadtam Junhyungot a kérdéseimmel. - Mennyire voltál fáradt, mikor felhúztad az órát? Mikor feküdtél le? Te hoztál be a szobába? És végül: mi a feladatom? - fújom ki a levegőt.
- Kettőig is alig láttam, fél egykor, és igen, én hoztalak be. Az utolsóra pedig majd megtudod a választ, ha itt az ideje - áll fel és hagy itt a szobában.
Miért vagyok ennyire ideges a közelében, várjunk, tudom is a választ, mert mindig felhúz a hülyeségeivel és a titkolózásával.
Mikor kellőképpen kidühöngtem magam, rávettem lábaimat a felkelésre, és szépen kisétáltam a fürdőbe. Dongwoon már bent volt, de csak fogat mosott, így én is beálltam mellé. Nem tűnt valami jókedvűnek, lehet, hogy összeveszett Gikwangal, más nem is jöhet szóba. Általában jó a kedve, és mindenkit szeret ugratni, de leginkább Junnit, viszont ha összeveszik a félős majommal, akkor olyan, mint egy élő hulla.
Nagyon fáradt voltam, mikor elindultunk a buszmegállóba, látszott is, hogy nem vagyok fitt, mert majdnem lekéstük a buszt miattam. Soha nem voltam még ilyen nem tudom, most mi van velem.
Az úton nem tudtam nyugodtan aludni, mert Giki állandóan bökdösött, mert most ő ült le mellém. Tényleg veszekedtek, és most jön a Konfliktuskezelő Hyunseung.
- Mi van már, Lee Gi Kwang? – Na, most bepöccentem, mert belém mélyesztette az ujját.
- Bocsi, csak beszélgetni akarok - hajtja le a fejét.
- Mondd. Min vesztetek össze? - fordulok felé, már amennyire tudok.
- Hát tegnap Dujunékkal elmentünk egy házibuliba az egyik osztálytársunkhoz. De mielőtt bementünk, Dongwoon azt mondta, hogy ma csak mi ketten leszünk, és nem fog csajozni, nem mintha olyan sűrűn tenné, na mindegy. Amikor bementünk, és kértünk valami ízléstelen piát, akkor ráakaszkodott Dongira egy plázacica, és véletlenül sem akart leszállni róla, mikor szépen elküldtem. Mérgemben otthagytam őket, és beálltam Yoseobékhoz beszélgetni - elhallgatott egy kicsit.
- És? - gondolom, van még valami.
- Hát, utánam jött, és elráncigált a mosdóba, aztán elkezdett velem üvöltözni, hogy milyen önző vagyok, meg mindig megsértődök valamin. Én pedig mondtam neki, hogy nem sértődnék meg, ha betartaná a szavát, majd otthagytam, és elindultam hazafelé. Itthon kiköltöztem a kanapéra, mire Dujuni-hyung lecseszte Dongwoont, hogy miért engedte, hogy itt aludjak. Na, ennyi - fejezi be.
- Hát, ha segítséget vársz tőlem, közlöm, hogy nem fogok segíteni, ezt oldjátok meg ti. Nekem is vannak dolgaim, amiket egyedül kell megoldanom, és most neked is van, különben meg Dongwoonnnak részben igaza van. És ne kérdezd, miért, gondold végig a szitut, és majd rájössz - akart valamit mondani, de pont a végállomáshoz értünk, ezért le kellett szállnunk, utána meg már nem vártam meg.
A suli előtt még megvártuk, amíg Junhyung elszív egy utolsó szál cigit, majd bementünk (már próbálkozom a leszoktatással, de nem akar belemenni.)
Ez után rögtön az osztályfőnökhöz mentünk, hogy megkérjük, engedjen el minket a hétre próbálni. Nagyon nehezen egyezett bele, de kisebb próba utáni tevékenység felhozatala után megegyeztünk vele. Mostantól Yoseobék is takarítanak velünk délutánonként, de most pontosan tíz termet kell felnyalnunk és rendbe raknunk.
Elindultunk a táncterembe gyorsan átöltözni, de csak gondoltuk, hogy gyorsan fog menni. Hát, nem így lett, mert Giki nem volt hajlandó együtt öltözni Dongwoonnal, így rá kellett várnunk, mikor mi már rég készen voltunk.
Nagy nehezen egy órás csúszással megkezdtük a gyakorlást, de most sem jutottunk tovább a zene elejénél tőlük. Állandóan civakodtak, és azt kérték, hogy ne legyen közös táncuk, azonban nem voltam hajlandó megváltoztatni a koreográfiát, mert ez így pont jó volt.
- Na jó, betelt a pohár. Fejezzétek már be, így nem haladunk semmire. Azt akarjátok, hogy veszítsünk? - dobja be a törölközőt Junhyung.
- Nem akarunk veszíteni, de… - vág a szavukba a Leader.
- Nincs „de”, most tartunk egy rövid szünetet, és hozunk reggelit, addig ti itt maradtok, és megbeszélitek a dolgokat. Értve vagyok? - néz szigorúan rájuk Hyung.
- Rendben - adják meg magukat, de érzem, hogy ez hosszú menet lesz.
- Menjünk - tol ki minket Yoseob az ajtón, majd Dujun be is zárja maga mögött, bár szerintem amúgy sem szöktek volna meg, de nem érdekes.

                                             *    *    *    *    *

- Na, tessék, még be is zártak minket, erre minek volt szükség? - háborodik fel Dongwoon, és ahogy elmegy mellettem, belerúg a kezembe. Igen a földön ültem.
- Figyelj már oda, hogy mit rugdosol! És ha dühös vagy, akkor ne engem rugdoss, hanem a falat, az majd lehűt - állok fel.
- Kösz, szóval felőled eltörhetem a lábam, csak ne téged rugdossalak, hanem a kemény falat. Igazad van, akkor legalább nem kell kijönnöm a szobából, és nem kell egész nap a fejedet bámulnom, mert az ágyban fogok gubbasztani gipszes lábbal - fordul felém.
- Én nem ezt mondtam! Még is mi a fene bajod van? Nem küldtem el a picsába tegnap azt a lányt, inkább én jöttem el, akkor még is mi a bajod? - kelek ki magamból.
- Hát pont ez az, hogy csak úgy otthagytál, én meg össze-vissza kerestelek. Azt hittem, valami bajod esett. Szólhattál volna, hogy zavart az a csaj, akkor elküldtem volna - emeli fel még jobban a hangját.
- Nem akartam szólni, mert láttam, milyen jól kijöttök, ezért jöttem el. Olyan rég voltál már ilyen boldog, nem akartam elrontani a kedved - halkulok el.
- Gikwang, te vagy a legjobb barátom, ha megkértél volna, akkor biztos elküldtem volna. Veled is ugyanolyan jól érzem magam. Legközelebb ne gondolj ilyen hülyeségekre - mosolyodik el. - Te fontosabb vagy nekem. - Ez az a szó, ami nagyon jól esett. Ne értsétek félre, nem vagyunk szerelmesek, csak nagyon jó haverok.
- Legközelebb nem engedek egy csajt sem a közeledbe, ha csak egy kis pija is van benned. Már ha legközelebb is együtt megyünk. – Na, most jön a cuki Giki ideje.
- Persze, hogy együtt megyünk, és ígérem, hogy legközelebb nem hagyom, hogy egy csaj elrontsa a kedvünket - mosolyog megint rám.
- Igyekezhetnének a többiek, mert éhes vagyok - jelentem ki.
- Giki, te mikor nem vagy éhes? De amúgy van nálam pár szendvics, kérsz? - szép szemekkel ránézek, és már tudja is a választ. - Gondoltam – bemegy, és kihozza azt a pár - öt darab – szendvicset, és nekilátok egynek.

                                             *    *    *    *    *

Épp a kajálda ajtajánál álltunk, mikor Junsu odaszaladt hozzánk vérben ázott ruhájában. Alig tudta kinyögni attól a nagy monoklitól a száján, hogy mit akar.
- Hyunseung, Yochunt nagyon megverette Jaejong. Én elszaladtam, de mire visszaértem a segítséggel, addigra azok a szemetek eltűntek, Yochun nagyon rosszul néz ki. Kérlek, segíts, nem akarom, hogy történjen vele valami - folyik le egy könnycsepp az arcán.
- Mutasd, merre van! Junhyung, gyere velem, kérlek, Hyung, ti pedig hívjátok a mentőt, és hozzátok utánunk Gikiéket - adom ki az ilyenkor szükséges parancsokat, és mindenki szó nélkül teljesíti, na jó egy kivétellel.
- Ha nem kértél volna meg, is mentem volna veled, mert valami hülyeséget csinálnál úgyis - néz rám mérgesen Junhyung.
- Ne most vitassuk meg. Menjünk - indulunk el.
- Köszönöm - szól oda Junsu.
- Igyekezzünk - gyorsítottam lépteimen, ők pedig szótlanul követtek.

                                     *    *    *    *    *

Csak hozzáláttam a kajához, és már tehettem is le, mert Hyung berontott a terembe, mint egy dúvad, és magával ráncigált minket.
A büfé előtt Yoseob is csatlakozott hozzánk, és elmondta, hogy mi is történt, ami miatt így kell sietnünk.
Csak időben érjünk oda és a mentő is, nem akarom, hogy Yochunnak valami komolyabb baja legyen. Ha meglátom Jaejongot, kinyuvasztom, arra mérget vehet.
       
                            *                *    *    *    *

A suli raktárába vitt minket Junsu. A sok lom közepén megtaláltuk Yochunt is, eszméletlenül hevert a földön. Csúnya nagy sebei voltak. Nem tudtam mást csinálni, csak magamban imádkozni, hogy az a rohadt mentőautó időben megérkezzen.
Junsu közben elmesélte, hogy Yochun ki akart vele együtt szállni a csapatból, de Jaejong nem engedte el őket olyan könnyen, és rájuk uszította a két benga testőrét, hogy hallgattassa el őket. Ő elfutott előlük, de Hyung ott maradt, és elkezdték ütni, de mire visszaért, az a két állat már elment, és nem tudott semmit sem tenni, ezért jött hozzánk. De azért leszúrtam, hogy a hívhatott volna orvost vagy valamit.
A többiek a mentővel együtt érkeztek meg, Junsu ment el velük, én és Junhyung pedig taxival utánunk. Yoseobékat ott marasztaltam, és kértem őket, hogy szóljanak az incidensről az igazgatónak, hátha tesz is végre valamit.
Több mint két óráig vártunk kint, amíg Hyungot műtötték. Betolták egy tipikus kórházi szobába a műtét után, és kijelentették, hogy egyszerre csak egy ember lehet bent, így Junnival leültünk kint a székekre, és bambultunk magunk elé.
Dojoon felhívott, hogy maradjunk bent éjszakára és szóljunk, ha van valami változás, de azért reggel menjünk be. Ők elvégezték a takarítást és szóltak az igazgatónak, de azt mondta, hogy Jaejong szülei az egyik befektetője a sulinak, így nem rúghatja ki még akkor sem, ha a mi szüleink is támogatják ugyanúgy. Ezzel nem tehetünk semmit, de egy ilyen eset után én tuti kirúgtam volna azt az idiótát
Azon tűnődtem, amíg éjfél fele el nem aludtam, hogy Jaejong vajon miért lett ilyen! Pedig amikor együtt jártunk, én egy nagyon aranyos és okos srácnak ismertem meg, csak a szakítás után keserítette meg az életem, és akkor jöttem rá, hogy milyen is valójában.
Mikor felébredtem, Junhyung állával szemeztem. Ahogy jobban körbenéztem, rájöttem, hogy én most Junni ölében fekszem. Gyorsan felültem, de éreztem, hogy száz hosszal ver a szívem, és vagy kétszáz a vérnyomásom. Biztos, hogy belepirultam a helyzetbe, még jó, hogy ő is alszik, és nem ébredt fel.
Mivel nem tudtam magam lenyugtatni a közelében, ezért elindultam kávéért. Kettőt vettem, és a sajátomat még a gép előtt megittam. Mikor már úgy éreztem, hogy szembenézni vele még nem tudnék, de visszamenni és leülni mellé igen, akkor elindultam.
Benéztem Junsuékhoz is, de ők aludtak. Megállapítottam, hogy amilyen pózban most Junsu fekszik, holnap olyan nyakfájdalmai lesznek, hogy egész nap nyafogni fog. Csendben visszacsuktam az ajtót, és leültem a helyemre.
Meg akarta nézni az időt, de rájöttem, hogy a telefonom bizony a suliban maradt, és nekem nem volt kedvem visszasétálni a kávé automatához, hogy megnézzem a digitális órát.
Nagyon csendes volt a folyosó, mondjuk ilyenkor nem is várhatom el, hogy a sok gipszes meg idős szívbajos ember itt szaladgáljon, de azért valaki igazán járkálhatott volna, akivel beszélgethetek. Annyira nagy volt a csend, hogy még Junhyung szuszogását is tisztán hallottam.
Ránéztem az alvó Jokerre, és megállapítottam, hogy ilyenkor jobban szeretem nézni, mint mikor fent van, és zsörtölődik állandóan.
Leraktam a kezemben szorongatott poharat, ami morcika frissítőjét tartalmazta, majd újra visszavándorolt tekintetem a nyugodt arcára. Miért nem tud mindig ilyen lenni? Olyan ritka, ha kedves is egy kicsit.
- Meddig fogod még az arcom fixírozni? Csak nem tetszek? - néz rám a kis csalafinta róka.
- Ne álmodj - elmosolyodik válaszomon, majd egy ásítással nyugtázza, hogy jót aludt.
- Mióta vagy fent? Kényelmesen aludtál? - Az a sunyi vigyor az idegeimre megy!
- Kb. fél órája és igen, de ne várd, hogy megköszönjem a zavarba ejtő akciódat - közlöm a tényt.
- Nem is számítottam rá - mosolyog tovább.
- Mit mosolyogsz? - nézek rá kérdőn.
- Gyere közelebb, Hyinseung - mutat ujjaival maga felé.
- Minek? - De már hajolok is közelebb.
- Csak gyere.
Mivel láttam a szemében azt a csalafinta csillanást, megálltam. Elkapta a kezem, és magához húzott, majd megcsókolt. Köpni-nyelni nem tudtam, csak kitágult szemekkel néztem rá. Beleharapott alsó ajkamba, mire kiszökött belőlem egy halk sóhaj. Kihasználta az alkalmat, és nyelvével befurakodott számba, majd táncra hívta az enyémet. Nem tudtam neki ellenállni, ezért visszacsókoltam.
Szenvedélyesen vad csók volt. Pihegve elválltunk, majd újból ajkaimra hajolt. De hirtelen kivágódott mögöttem az ajtó, és mi olyan gyorsan váltunk szét, hogyha nem fogja meg Junhyung a derekam, tuti leesek a székről.
Junsu elkapott a vállamnál fogva, és behúzott Yochun szobájába, ahol egy nagyon álmos fej fogadott minket. Még épphogy csak kinyitotta a szemét, de már bocsánatot kért tőlem.
- A fenébe is, hogy még ilyenkor is ezen jár az eszed! Nem haragszom, és nem is haragudtam rád, mivel nem tettél semmit ellenem, értsd már meg! Nem tudnál most csak a pihenésre és a gyógyulásra koncentrálni? - kérdem fájdalmasan,  mert már ha csak rá nézek is, fáj, hogy miattam történt ez.
- Legyen, de ne magad hibáztasd, hiszen nem miattad volt. Mi akartunk kilépni, és valamennyire számítottunk erre a lépésére is. - Mintha belelátna a gondolataimba, vagy csak nagyon jól ismer.
- Hyung, hogy érzed magad? Nagyon fáj? Hívjak nővért? - kezd bele szokásos aggódó szövegébe Junsu.
- Minden rendben lesz, csak egyszerre egyet kérdezz, mert belefájdul a fejem a hadarásodba - torkollja le Yochun a kis aggódó majmot.
- Majd én hívok nővért, te maradj itt vele - indulok el az ajtó felé.
Útközben találkoztam Junhyung vizslató tekintetével is a folyosón, de nem akartam most megállni, fontosabb volt Yochun. Majd erre még visszatérünk, bár elég nagy bűntudatom van, hogy pont itt kellett ezt csinálnia.
A nővér megvizsgálta, és megnyugtatott minket, hogy már csak jobban lehet, rosszabbul nem. Egy kicsit még beszélgettünk vele és mondtam, hogy nem lesz magányos, mert Changmin és Yunho is  meglátogatja nemsokára. Junsu pedig addig itt marad vele.
Mikor elköszöntünk, pont akkor jöttek meg Yunhoék, így már meg is nyugodtam, hogy Junsu nem fogja halálra kínozni a kérdéseivel.
A buszon aludtunk egy kicsit még, de Junhyungot így is alig tudtam felkelteni, hogy le tudjunk szállni. És a sulinál megint rá kellett várni a cigije miatt. Komolyan hajtanom kell, hogy végre leszoktassam róla.
A többiek rögtön kifaggattak minket, ahogy beértünk, majd elmentünk reggeliért a büfébe, mert már korgott a gyomrom. Finom reggeli, de jó is lesz.
A bőséges étkezés után Dujuni-hyung elmondta, hogy tegnap Yoseob annyira be volt pörögve, hogy megcsúszott a vizes padlón, és beleült a felmosó vödörbe. Giki és Dongwoon élethűen előadták a jelenetet Dujun állítása szerint. Yoseob pedig itt pufogott mellettem. Az volt e legviccesebb jelenet, mikor a kis szöszi azon siránkozott, hogy le kell majd vágni a fenekéről a vödröt. Nagyon vicces fejet vágtak, én meg csak fogtam a hasam és nevettem.
Tíz óra fele elkezdtünk próbálni, de a fáradtság miatt sokat rontottunk Junhyungal. Dujun megértően előbb befejezte a próbát, de ott volt még a takarítás is. Ez a nap kész kínszenvedés.
Délután öt fele még csak két termet tudtunk elkezdeni takarítani, mert a többi nyolcban még tanítás volt. Amikor azt a kettőt befejeztük, már a többiből is kijöttek a diákok, így elkezdhettük a munkát. Két csapatra osztottuk magunkat. Én, Yoseob és Junhyung maradtunk lent, Dujun, Dongwoon és Giki mentek az emeletre.
Yoseob feldobott minket a vicceivel. Sokat bolondozott, pedig látszott rajta is, hogy fáradt. Szivaccsal is dobálózott, de mi nem hagytuk magunkat, bár nem volt jó ötlet, mert még nagyobb volt a kupi a teremben, mint előtte.
Este kilenckor végeztünk. Leadtuk a kulcsokat a portán, és már mentünk is a buszhoz, ami jött is, ahogy kiértünk. Még jó is volt az időzítés.
A buszon egymásnak dőlve aludtunk Junhyungal. Leszálláskor megint úgy kellett leráncigálni. De végül is mindenki hulla volt.
Dujun meg akart állni a park előtt sörözgetni, de lebeszéltük róla, hiszen így is elég fárasztó volt ez a nap.
Én voltam a legelső a fürdőben otthon, majd szép lassan jöttek utánam a többiek is. Én és Junhyung holnap később megyünk be, mert meglátogatjuk Yochunt, addig a többieknek is pihenő van.
Leültünk még a nappaliba beszélgetni egy kicsit, de Giki már majd’ leborult a fotelról, így inkább eltettük magunkat holnapra.
Furcsa volt, mert addig nem tudtam elaludni, amíg Junhyung a derekamra nem rakta a kezét. De amint ez megtörtént, békés, mély álomba zuhantam.