5. fejezet: Verseny előtti szorongás (BEAST)

Kora reggel egy csikiző, forró lehelet keltett. Oldalra néztem, és Junhyung békésen alvó arcát pillantottam meg. Eluralkodott bennem az a gondolat, hogy mi lenne, ha megcsókolnám.
Belepirultam esztelen gondolataimba, és azon kezdtem el aggódni, hogy fel ne keltsem. Megpróbáltam lefejteni kezeit a derekamról, de minél jobban próbálkoztam, annál erősebben szorított magához. Tíz perc után meguntam, és csak feküdtem ott mellette.
Sajnos, lassan kezdett magához térni, de amikor rám nézett, olyan álmos és buta fejet vágott, hogy elfogott a nevetés. Azonban hangos hahotázásom hamar felébresztette teljesen, és rádöbbent, ő most nagyon is előnyben van velem szemben. Elkezdett az arcom felé közeledni, de most leállítottam.
- Junhyung, kérlek, most hagyd abba. Mondd meg őszintén, mit érzel irántam? - nézek egyenesen a szemébe.
- Nem tudom - hajtja le a fejét.
- Akkor fejezzük be ezt a játszadozást. Nem vagyok sem baba, sem hülye - felállok és kisétálok, de még csak meg sem próbál megállítani.
A konyhába mentem, ahol egy álmos Giki fogadott, és épp kávét akart készíteni, ha sikerülne ellátnia végre az asztaltól a pultig. Dongwoon a fürdőből jött ki, mikor leültem. Dujun üzenetét olvastam épp, mikor végre mind a négy itthon tartózkodó ember leült körém.
- Elmentünk reggelit venni. Kérlek, ne robbantsátok fel a házat, amíg távol vagyunk. Dujun. - A végénél Junhyung felhorkant, és igazából annyira mérges vagyok, hogy egyet kell, értsek vele, ugyanis ez nagyon gyerekes volt Hyungéktól.
Ránéztem az órára, és szomorúan vettem észre, hogy megint korán keltünk, mert még csak hét óra van. Kíváncsi vagyok, azok ketten mikor ébredhettek, hogy ilyen fitten elindultak reggelit venni.
Tíz perc múlva forró kávéval ültem vissza a helyemre, és Yoseobék pont akkor jöttek be nagy ricsajjal az ajtón. Mikor befáradtak a konyhába, és megláttam a kezükben azt a sok kaját, azt hittem, padlót fogok. Ki eszik meg ennyi salátát, most komolyan?
Giki csak nézte a két energiabombát, de láttam, hogy kóvályog a feje tőlük, és valahogy én is úgy éreztem magam, mint ő.
Reggeli után a két villanyoszlop elment edzeni, a két energiaszegény egyén pedig leült filmet nézni. Szép, mondhatom, lógnak a suliból. Elindultunk Junhyungal a kórházba, hogy megnézzük Yoochunt. Egész úton néma csend és hullaszag volt, persze, nem szó szerint.
A kórházba érve belefutottunk Junsuba is még Yoochun hyung kórterme előtt. A beteg kiskutya szemekkel fordult felém, de én nem értettem az okát, amíg meg nem szólalt.
- Jaj, Hyunseung, de jó, hogy jöttél. Kérlek, üssétek le, vagy mit tudom én, de már nem bírok vele - könyörög nekem.
- De Hyung, én csak aggódtam - konyul le a mellettem álló.
- Ha folyamatosan zaklatod a kérdéseiddel, nem fog tudni pihenni. Menj haza most már te is aludni, hisz Yoochunnak itt nem lesz semmi baja - mondom szigorúan.
- Rendben - megy el szomorú arccal.
- Nem lesz ebből baj? - kérdi a beteg.
- Holnapra el is felejti, és megint itt fog ugrálni melletted - legyintek egyet a kezemmel. - De amúgy, hogy érzed magad ma?
- Jobban. Holnapután kiengednek, de egy jó ideig még az ágyat kell nyomnom otthon - szomorodik el.
- Ki fogod bírni. Amúgy Changminék is bejönnek a délután. Nehogy nekik is előadd azt a „sajnálom a rohamot”, amit nekem - figyelmeztetem.
- Nem fogom. Ugye tudod, hogy Jaejong attól még nem adja fel, mert mi már nem mellette állunk - néz a szemembe.
- Igen, tudom, de megoldjuk, te pedig pihenj, és gyógyulj meg gyorsan - mosolygok rá.
- Rendben - tiszteleg nekem, mint a katonák.
- Igaz is, hoztam neked hámozott almát, majd edd meg, ha éhes leszel - rakom le az ételhordót a kisszekrényre.
- Köszönöm - mosolyog rám megint.
- Mi most megyünk. Aludj egyet most már. Majd meglátogatunk otthon is - felállok az ágy melletti kis székről, és egyenesen az eddig néma Jokerre nézek, hogy induljunk.
- Rendben, vigyázzatok magatokra, és sok sikert a versenyhez - integet utánunk.
- Köszi - mosolygok rá még az ajtóból, mikor becsukom.
Ahogy kilépünk az épületből, Dujun már küldte is az üzenetet, hogy egyenesen a suli próbatermébe menjünk. Nagyon elrontotta a kedvem.
Útközben vettünk ebédet mindenkinek, de ezt is szótlanul tettük. Kíváncsi vagyok, min gondolkodhat. Na, mindegy, majd elmondja, ha akarja.
A próbaterem felé menet hangos nevetésre figyeltem fel. Ezeknek már megint nagyon jó a kedvük, csak tudnám, mitől. Kinyitottam a táncterem ajtaját, és rögtön egy tornacsuka talpával találkozott az arcom. Junhyung se úszta meg, mert ő meg egy dezodort kapott az orrához, ami szép kis piros foltot hagyott maga után. Az enyém sem volt szebb, mintha recés borotvával kezdtem volna a napot.
Nagyon mérgesek lettünk, így, ami csak volt a táskánkban, mindent hozzájuk vágtunk, majd még a tatyókat is. Dongwoon elszörnyedt arca olyan mulatságos volt. Hála az égnek, senki nem sérült meg, de mi azért fájlaltuk még a fejünket. Bár Yoseob helyzete se volt rózsás, még így is tudott nevetni Juni rákvörös orrán, és az én enyhén hullámos lenyomatú arcomon. Dujun próbálta a kis szöszit védeni, de a vége az lett, hogy őt is szépen megkínoztuk, közben Gikiék meg nekiálltak enni.
Mi is csatlakoztunk a falatozókhoz, és szépen megebédeltünk, közben elmeséltük a dolgokat Yoochunról és a sértődött Junsuról, amin a Leader jót mosolygott.
A próbát kettőkor kezdtük, de az első felében sokat rontottunk, hála nekem és Mr. Morcinak. Egyszerűen nem tudott bekapcsolódni időben, ezért minden második percben leordítottam a fejét. Tudta, hogy ő a hibás, de a negyedik újrakezdésnél már ő is bepöccent.
- Ahelyett, hogy folyamatosan ordítasz velem, inkább mutasd meg, hogy csináljam! - ordít rám.
- Nehogy már én legyek a hibás a bénaságod miatt! Veled csináltam nagyjából az egész koreográfiát, akkor miért kéne megmutatnom? - háborodok fel még jobban.
- Igen, ez igaz, de utoljára te rendezted át ezt a részt, akkor nekem honnan kéne tudnom? - közelebb sétál, és úgy ordít velem.
- Te is ott voltál, amikor átalakítottam, és láttad, hogy csinálom. Vagy ötször meg is mutattam a nehezebb részét, akkor miért nem tudod? - Komolyan azt hiszi, hülye vagyok?
- Tíz perc szünet! Junhyung, gyere ki velem friss levegőt szívni – szól közbe Dujun, és kirángatja Junhyungot a teremből, mielőtt az bármit is mondhatna.
Tudtam, hogy nem úszom meg Yoseob dorgálása nélkül, és már fel is készültem rá, hogy kiöntsem neki a hatalmas problémámat, de nem Gikiék előtt.
- Min vesztetek össze? - És már itt is a faggató osztag.
- Igazából nem vesztünk össze, csak tudtára adtam a véleményem. – ülök le a padlóra.
- És mivel kapcsolatban oktattad ki? - Yoseob is követi példám.
- Ne előttük – suttogom a fülébe.
- Giki, kimennél Dongwoonal valami üdítőért? - néz rájuk kérlelően.
- Persze, Hyung - sétálnak ki a teremből ők is.
- Na, mondd – fordítja maga felé a fejem.
- Közöltem vele, hogy nem vagyok a játék babája, akivel bármikor szórakozhat, aztán eldobhat. Még arra sem képes, hogy elmondja mit is érez. - Érdeklődve néz rám.
- Miért, te mit érzel iránta? - Mi ez a vallatás?
- Nem tudom pontosan, hogy szerelmes vagyok-e, vagy sem, de azt tudom, hogy kell nekem - elpirultam még Seob előtt is.
- Valószínűleg ő is így érez. Mivel nincs tisztában vele, hogy mit érez, addig nem fogja azt mondani neked, hogy szeret. Adj neki is, és magadnak is még egy kis időt - javasolja.
- Megpróbálok - mosolygok rá.
- Ez a beszéd. Hol vannak már? - kezd el nyafogni.
Junhyung Pov
- Ne rángass már. Tudok én menni magamtól is - kapom ki a kezem Dujunéból.
- Oké - kijöttünk egészen a tetőre, most legalább rágyújthatok.
- Minek jöttünk ki? - kattan a gyújtóm.
- Le akartam hűteni a fejed, és beszélgetni akartam – ült le a fal mellé, én pedig követtem.
- És miről? - Mélyet szívok cigimből, majd lassan kieresztem.
- Junhyung, ne add a hülyét. Tudom, mi folyik kettőtök között, csak azt nem, hogy mi bajotok van már megint - böki ki.
- Semmi - vágom rá a választ.
- Yong Jun Hyung, azt ajánlom, bökd ki, min veszekedtetek, vagy megjárod - fenyegetsz?
- Rám nem hat a fenyegetőzésed, tudod jól - mosolygok rá gúnyosan.
- Miért ilyen nehéz kinyögnöd? - néz rám.
- Majd én megoldom – dobom el a csikket, és ránézek.
- Persze, úgy, mint a legutóbb. Őt is elvesztetted. - Mérgesen néz rám.
- Ez most más – gyújtok rá egy másik szálra.
- Miben? – pásztázza az eget.
- Azt hiszi, szórakozom vele. Örülsz? Elmondtam. - Utálom, hogy valahogy mindent kiszed belőlem.
- A furcsa viselkedéseddel érted el ezt nála. Ezzel csak rontasz a helyzeten. Folyamatosan változik a hangulatod a közelében, és vagy bunkó, vagy kedves leszel. Döntsd el, mit akarsz tőle – áll fel, és rám néz.
- Voltam már szerelmes, Dujun - tartom a szemkontaktust.
- Nem gondolod, hogy adnod kéne neki is és magadnak is egy kis időt a gondolkodásra? - A jó tanácsok egyike. - Nem azt mondom, hogy legyetek Rómeó és Júlia, de igazán változtathatnál a viselkedéseden, ha magad mellett akarod tartani, és a csapatot sem akarod szétzúzni. – Na, most jön a teher.
- Nincs min változtatnom – hagytam ott, de pár perc múlva már mellettem sétált.
Hyunseung Pov
- Na, végre. Azt hittem, hogy lelógatod a tetőről, és nem is engeded vissza - megy oda Yoseob nagy mosollyal Dujunhoz.
- Élénk a fantáziád, mint mindig - simogatja meg a szőke buksiját Hyung. – Na, folytassuk a próbát. Hyunseung, ugye megnyugodtál? - kérdi tőlem aggódva.
- Fogjuk rá - mosolygok rá.
- Helyes - mosolyog ő is. - Akkor álljunk be.
Nagy nehezen, de kétszer elpróbáltuk hibátlanul az egészet. Yoseob örömében Junhyung hátára ugrott, és körbejárták a próbatermet, majd arra kényszeríttette, hogy bevigye őt az öltözőbe.
Úgy csinált mindenki, mintha nem történt volna az előbb semmi, és én meg is nyugodtam ettől. Nem volt fontos erről most beszélni Morcival.
A délutáni takarítás után elindultunk hazafelé. Olyan fél tíz fele estünk be azt ajtón, mert, a hideg ellenére, ma megálltunk a parkban lazítani. Otthon Yoseob és Dongwoon összedobtak valami vacsorafélét.
Ma én voltam az utolsó a fürdésben. Már éppen a törülközőt csavartam a derekam köré, és még pont befejeztem mikor Junhyun rám nyitott. Egy ideig bámult, mintha még nem látott volna így. Tüzetesen felmért a hajamtól a bokámig. Hozzávágtam egy összetekert törülközőt, így végre vette a fáradtságot, hogy kimenjen.
Mikor kicsoszogtam felöltözve, megláttam őt a falnak támaszkodva, miközben megint engem bámult.
- Egész este ezt fogod csinálni? Mi van? - fakadok ki.
- Semmi - jön közelebb.
- Jó éjt - mennék el, de megfogja a karom, és nekilök az ajtónak.
Lassan közelített az arcom felé, hogy el tudjam tolni, de nem akartam. Amikor látta, hogy benne vagyok a dologban, rámart az ajkaimra, és vadul marcangolta őket. Visszacsókoltam, de nem értettem, mi ez a hírtelen hév.
Kipirultan váltunk el, majd megfogta a csuklóm, és behúzott a szobába. Nem történt semmi, nehogy rosszra gondoljatok. Egymást ölelve aludtunk el. Úgy néz ki, nála ez a bocsánatkérés, de én elfogadom.
Reggel kipihenten ébredtem Junhyung karjai között. Kellemes volt, de nem volt ez végleges. Lehámoztam őfelsége mancsait a hátamról, majd kimentem a mosdóba.
Felkeltettem mindenkit fél nyolckor, nehogy lekéssük ezt a buszt is. Jött a szokásos reggeli rutin és a nyafogás, hogy „hadd aludjak még”. A reggeli kávé után végre mindenki hajlandó volt kisétálni az ajtón.
Mindenki izgatott volt a holnapi verseny miatt, még én is, pedig nálam ez már szokásos volt. Az utolsó próbánkon már minden rendben ment. Nem volt hiba, és oda is figyeltünk egymásra, hogy minden szinkronban legyen.
Ma végre nem kellett takarítanunk, így már délután háromkor hazamehettünk, de mi inkább beültünk egy moziba. Holnap hétkor lesz a főpróba, és nyolckor kezdődik a verseny, szóval bőven van időnk.
Én és Yoseob a horror mellet álltunk, Giki és Dongwoon pedig a vígjáték vagy az akció mellett. Junhyung és Doojoon pártatlant játszottak, de végül minket követtek, így vesztett a jó kis vígjáték, és a két viccmester is.
Furcsa volt annyi fárasztó nap után most egy moziban ülni velük, és popcornt eszegetve nézni egy filmet. Dujun azért megemlítette, hogy ne nagyon szokjunk hozzá. Igaza volt, hisz ez még csak az elődöntő, ahol öt csapat jut tovább, majd a egy rendes döntőn kiválasztják a nyertest.
A mozi után elindultunk ruhákat venni, mert amit mi csináltunk, azok kicsit bénák lettek. Egy jó kis jelmezboltban kezdtünk neki a válogatásnak, de végül hat boltból szedtük össze a fellépő ruháinkat. Eléggé illő cuccokat találtunk.
Megálltunk vacsorázni egy utcai étteremnél, ahol Gikiék degeszre ették magukat a figyelmeztetésünk ellenére. Két tányér levest ettek meg, de hogy bírták magukba tömni, az számomra rejtély.
Olyan este nyolc fele keveredtünk haza. Mindenki a szabad foglalkozást választotta. Én, Giki és Yoseob beültünk a gép elé, és koreográfiás videókat néztünk, hátha valami jón megakad a szemünk, és a következő már az lesz, amivel valahol fellépünk.
Nem tudom, a többiek mivel foglalták el magukat, de egy idő után Dongwoon unszolására Giki is itt hagyott minket, majd fél tízkor Doojoon toppant be.
- Skacok, nem zuhanyoztok? - szólal meg öt perces ácsorgás után.
- Mennyi az idő, Hyung? - nézek rá.
- Fél tíz múlt. Lassan le kéne feküdnötök, hogy holnap ne legyetek nyúzottak - segíti fel Yoseobot, akit aztán el is küldött fürdeni.
- Oké - válaszolok.
- Akkor megyek előre - szól még vissza a szöszi.
- Rendben. - Dujun is kiment, és magamra maradtam.
Hátradőltem a székben, és gondolkodtam. Vajon most mi van Junhyung és én köztem? Tuti, hogy nem járunk, de akkor mi van? Megőrülök, mire eredményre jutunk.