6. fejezet: A nagy nap (BEAST)

   Gondolataimat a benne szereplő személy szakította meg, bekopogott de meg se várta hogy ránézzek már le is ült mellém.
- Min agyaltál? - szólal meg.
- Nem fontos - fordulok felé.
- Ha nem lenne fontos akkor észrevetted volna hogy már öt perce az ajtóban szobrozok - néz a szemembe.
- Nem is tűnt fel, hogy így elbambultam - mosolygok rá.
- Tényleg? Nem csoda! Nem akarod elmondani, igaz? - A fejét oldalra billentette és úgy nézett rám.
- Még nem jutottam eredményre, szóval várj még egy kicsit - állok fel.
- Hova mész? - Elindultam ki ő pedig követett.
- Fürdeni ha Yoseob végre kijött. Te menj csak nyugodtan aludni. - Elkezdtem kutakodni a szekrényemben, de elég nagy a felfordulás.
- Oké! - Fogta magát és végig feküdt az ágyon.
     Most egész normális volt, biztos csak túl fáradt ahhoz hogy flegmán beszéljen velem. Jól esett hogy nem faggatózott, nem lett volna értelme megosztanom vele a kérdéseim, ő sem tudott volna választ adni rájuk. A zuhany jótékony hatásai sem tüntették el azt a nyúzott kinézetet a képemről, amit a tükör mutatott nekem mikor rávettem magam hogy belenézzek. Ma nem csináltunk semmi kimerítőt ezért nem is értem mi ez a holtkoros fej ami visszanéz rám. Kicsit rendbe szedtem magam, majd elindultam meglesni a konyhát, plusz kutattam egy kis tea után is. Az étkezőasztalnál azonban megpillantottam Doojoont, aki elég meggyötört szemekkel meredt az asztallapra, de inkább nem kérdezem meg mi baja mert úgy sem válaszolna őszintén. Végül csak kitöltöttem magamnak egy bögre teát és magára hagytam, had gondolkodjon, úgysem tudnék neki segíteni.
      A szobánkban már csak az éjjeliszekrényen lévő kislámpa adott némi világosságot, hogy el is találjak az ágyig. Junhyung a telefonjával ügyködött így csak akkor vette észre az érkezésem, amikor befeküdtem mellé az ágyba. Lekapcsoltam a lámpát hátha végre leteszi a telefont és ő is megpróbál aludni, de hajnali egyig nem gondolkodott úgy mint én. Nem tudtam elaludni még akkor sem mikor már a mobil sem világította meg az arcom. Elgondolkodtam, hogy vajon azért nem tudok aludni mert Mr. Morci keze nem pihen a derekamon, vagy mert ideges vagyok a holnapi verseny miatt. Az első ötletet rögtön el is vetettem, valószínűleg csak túlságosan beparáztam.
     Kisétáltam a mosdóba hátha egy alapos arcmosás megteszi a hatását, de fél óra múlva inkább az esti séta tűnt a legvalószínűbbnek. Mivel nem akartam hajnalban az utcákat róni ezért maradt a nappali, de ezzel Dongwoont keltettem fel, aki meggyőződött róla nem egy kóbor macska randalírozik a házban hanem csak én toporgok idegesen össze-vissza, majd visszament aludni. Lassacskán, az az hajnali négykor visszacsoszogtam az ágyhoz és végre elmerültem a kellemes sötétségbe.
      Reggel úgy fél kilenc fele ébredhettem fel, de addigra Junhyung már eltűnt mellőlem és csak miután álmoskásan kisétáltam a konyhába találtam meg egy tál müzli felett görnyedve. Mindenki reggelizett rajtam kívűl így hogy ne maradjak ki a sorból én is kerestem valami ehetőt, ami nekem is a müzli volt. Kaja után elkezdtünk beszélgetni és mint mindig Dongwoon most is felhozta azt a témát amiről nem akartam beszélni.
- Nem voltam elég fáradt így a járkálással fárasztottam magam - dőlök neki a pultnak.
- Aha - néz össze Yoseobal.
- Tényleg így volt szóval ne sunyiskodjatok - mentegetőzök.
- Jól van hiszünk neked, ne akadj így ki rögtön - dorgál meg a kis szöszi.
- Igen, látom mennyire hiszel nekem, de tudjátok mit, nem érdekel a véleményetek! - Fogtam magam és elsétáltam a szobánk felé.
- Hova mész? - állít meg Dujun.
- Elfoglalom magam amíg nem indulunk a fodrászhoz - megyek tovább és bevágtam magam mögött az ajtót.
      Na tessék a kialvatlanság miatt már megint olyan vagyok mint egy hárpia és miután felbosszantanak még ők lesznek besértődve ha olyat mondok ami nem tetszik nekik. Átvedlettem egy kényelmes melegítő alsóba meg egy hatalmas pólót vettem felülre, majd beraktam egy filmet a lejátszóba és elterülve az ágyon nekikezdtem a reggeli horror maratonnak. Elég jót derültek rajtam mikor meglátták, hogy kora délelőtt én már gyílkolászós filmet nézek, de nem érdekelt hogy milyen film csak lefoglaljon amíg négyre oda nem kell érni a fodrászhoz és ez az időpont még elég messze van. De mivel mindenki pont most akart valamit elvinni a szobámból, nem tudom mi kellhet nekik innen, na mind egy hála nekik ki kellett vennem a filmet, mert egy szót se értettem és ezt a horrort még nem láttam.
      Nagyon ideges voltam a kialvatlanságom miatt plusz féltem hogy ez visszaüt a próbán is. Yoseob bejött megnyugtatni, de most még ez se sokat segített a megtépázott idegszálaimon, de a leader tette rá a legnagyobb lapát földet a síromra. Mióta vigasztal valaki úgy, hogy ha el is szúrja az egészet a többiek miatt még lehet esélyünk? Azt hiszem most kivételesen megérdemelte a kis mitugrász lecseszését. Ami még jobban rombolta a kedvem az Junhyung "Kerüljük Hyunseung-ot" akciója volt, ez esett most a legrosszabbul mert az ő támogatása ért volna a legtöbbet.
      Dongwoon és Giki elvonultak a szobájukba és délig nem is láttuk őket, Yoseob és kedves férje pedig itt hagyott csapot-papot más szóval eltűntek valamerre. Egy idő után meguntam a bezártságot és sereghajtóként kitessékeltem mindenkit a cuccaikkal együtt mivel biztos voltam benne, hogy már csak a verseny után jövünk ide vissza, majd elindultam velük egy utcai sátorhoz ahol finom húst sütnek. Azt gondoltam, hogy az időközben beiktatott kirakat nézelődés elvonja a figyelmem a gondokról, de nagyot tévedtem. Hyung és Seob felhívtak minket, hogy majd a fodrásznál találkozunk, mert szerintük ez a megfelelő alkalom a randira. Jobb ötlet híján tovább nézelődtünk ebéd után, ami elég gyászos hangulatban telt, mivel Giki habzsolt Dongwoon csak tologatta a sajátját Junhyung pedig kifejezéstelen pofával evett.
      A két kis majom jól elszórakozott a maszkokkal meg szél forgókkal, amit elég gyerekesnek tartottam, de ők így szerethetőek. Ezt a hangulatos légkőrt azonban én meg morcika viszont taszítottuk, mert úgy sétáltunk egymás mellett mint két szellem. Kíváncsi lettem volna min jár az agya, de az tuti hogy nem a versenyen. Azt hiszem jobb ha nem találgatok.
- Hyung Dongwoonal benézünk abba az üzletbe, ti menjetek csak tovább majd beérünk - mosolyog rám.
- Lee Gikwang aztán nem minden hülyeséget összevásárolni! - intek neki és már megyek is tovább.
- Már csak azért is meg fogok - nyújtja rám a nyelvét, de tudom hogy nem fog.
       És most mit csináljak? A nyakamon maradt ő Jokersége, aki ma még hozzám se szólt fogalmam sincs milyen indokból. Bevonszoltam egy telefonos boltba, ahol kinéztem már régebben az új telefonom, de nagyon drága viszont ha párban veszem akkor ötven százalék engedményt kapok rá. Azt hiszem az egyiket majd eladom vagy odaajándékozom valakinek, bár ennél van egy jobb ötletem. Végül megvettem és azt is végighallgattam, ahogy Junhyung kioktat. A fejemhez vágta hogy Gikit figyelmeztettem, de én pazarolok el ennyi pénzt két telefonra mikor az enyémnek sincs még semmi baja, azon kívül, hogy már használhatatlan a képernyője. Pár méterrel arrébb kivettem az egyik mobilt és a még mindig fagyos hangulatú Joker kezébe nyomtam.
- Ez a tiéd - adom oda a készüléket neki.
- Van telefonom - morogja.
- Tudom, de gondoltam az egyiket neked adom, viszont ha nem kell majd eladom - indulnék tovább de elkapta karom és behúzott egy kihaltabb utcába, majd figyelmeztetés nélkül mint ahogy mindig szokta megcsókolt.
- Köszönöm, használni fogom amint te is lecseréled a tiéd- pihegi ajkaim közé majd visszahajol és megint elkezdi marcangolni alsó ajkam.
      Amikor átkarolta a derekam egy ismerős bizsergető érzés fogott el és rájöttem hogy hajnalban az első állításom volt az igaz. hiányzott az ölelése. Fogalmam sincs mi van velem, vagy mi lesz ez után köztünk, de már alig várom. Elváltunk, majd kis lélegzet visszaállítás után elrakta a telefont a saját táskájába és visszasétáltunk a kis bolthoz ahol Gikiék leváltak. Miután újra egyesült a négyes fogat tovább haladtunk és végre enyhült a feszültség a csapaton. Lassacskán elindultunk a buszmegállóhoz és fel is szálltunk az érkező járműre ami szerencsésen le is robban az ulticélunktól három megállóra. Mikor negyed ötre végre megérkeztünk azt hittem nem marad hajunk amit a fodrász majd levág, mert Dujun szinte az összes szálat leordította a fejünk tetejéről. Ez körülbelül olyan volt mintha mi irányítottuk volna a buszt és szándékosan kiszúrtuk volna kerekét, de nem mi tehetünk róla hogy nem láttuk előre mi lesz a jármű sorsa.
      Teljes felszerelésben megérkeztünk fél hétre a megadott előadó terem melletti folyosóra, ahol kiderült hogy minden csapatnak hála az égnek külön öltözője van. Nem tudom a leader mit parázott mikor egy óra alatt mindenkivel végeztek a fodrászok itt pedig már csak a smink volt, amit nagyon nehezen tűrtem az elején. Most már nem féltem és nem is voltam fáradt, mert amint tudatosult bennem hogy mi következünk a főpróbában már csak a pillangók szárnycsapásait érzékeltem a gyomromban és a nagymértékű izgalmat. Mindent az uralmam alatt tartottam így a próbát tökéletesen átvészeltük és csak egyszer csúsztam el a lépésben, amit nem is vettek észre, de én tudtam hogy félreléptem így Juni nagy nehezen tudott megnyugtatni az öltözőben.
      A csapatokat felhívták a színpadra előzetes eligazítás céljából valamint történt egy kis változtatás így arról is be kell számolniuk. Fogalmam sincs mi a fenét változtattak az utolsó pillanatban, de úgy látom akkor elég rossz a szervezés.
- Köszöntök mindenkit a Cube Entertainment által megrendezésre került tánc és ének versenyen, amin csak csapatok vehetnek részt. A versenyzőket azért hívtam fel a színpadra, hogy megnézhessék őket, valamint az apróbb változtatást is el szerettem volna nekik mondani. - Itt tartott egy rövid hatásszünetet ami alatt végigpásztázta a csapatokat. - A változtatás pedig a következő! Úgy döntöttünk, hogy csak három csapatot juttatunk tovább az előre kihirdetett öt helyett. Az első három helyezett pedig különleges ajándékokat fognak kapni. A dobogó tetejére került bandát a Cube Entertainment igazgatója személyesen fogja szerződtetni, viszont a többi maradjon meglepetés. - Itt megint tartott egy apróbb szünetet. - Viszont ne csüggedjenek a többiek se, hisz aki jól teljesít lehet hogy bejut egy másik céghez mivel a zsűritagok mind egy-egy Entertainment igazgatói. Nos ennyi lenne, sok sikert kívánok mindenkinek!
     Tényleg nagyon jó lehetőségeket adtak, most már tényleg győznünk kell, ha azt akarjuk, hogy szerződtessenek. Odajött hozzánk egy szmokingos férfi aki egy kalapot tartott elém mivel én álltam legelöl. Kihúztam egy cetlit Doojoon unszolására, amin egy feketével írt kilences számjegy virított mindenki megkönnyebbülésére. Az öltözőbe visszaérve leültem az egyik forgós székbe és elhatalmasodott rajtam a bizonyítási vágy, ami a szüleim felé irányult, mivel megint nem szakítottak rám egy percet se, hogy legalább ezt a számomra fontos eseményt megnézzék.
      Párszor még leellenőriztem magam a nagy egész alakos tükörben majd megint a csapat élén elindultam a színpadra felvezető lépcsők felé, ahol a technikusok felrakták ránk a szükséges eszközöket, bár elég zavaró volt a hátamon végigfutó zsinór, de el fogom viselni. A hatalmas tapsviharban leérkező SHINee-s tagok egyesével kívántak nekünk sok szerencsét, majd a felkonferálás után mi is elfoglaltuk a színpadot, hogy megmutassuk min is dolgoztunk ez alatt a pár hónap alatt. Illedelmesen meghajoltunk, mindenki bemutatkozott és a leader elmondta a csapat valamint a szám címét, majd egy kezdő bólintás után felhangzottak az első szólamok és Junhyung belekezdett a Rapp részébe.
       Tökéletes volt az összhang közöttünk, senki nem rontott. Yoseob nagyon élvezte és én is, a hangom nem csuklott el. A kis szöszi aki immár teljesen fekete hajú lett olyan szólót mutatott be, hogy mindenkinek elállt a lélegzete a nézőtéren. Gikwang meghódította a nők ezreit akik kb. elaléltak mikor meglátták félig fedetlen mellkasát és bordó haját ami kicsit izzadt arcához tapadt a végére. A szám befejeztével ismét meghajoltunk, majd levonultunk a színpadról és oda se figyelve teret adtunk a JYJ-nek akik elég komor arccal mentek el mellettünk a két új beugróval. Ráébredtem, hogy most tényleg tökéletesen megcsináltunk mindent, nagyszerűek voltunk, ha még nem vagyok elég egoista. Mikor az öltözőben ismét magunkra maradtunk én Junhyung nyakába vetettem magam aki ezt egy kitörő nevetéssel fogadta, Yoseob és Dujun pedig nagy mosollyal néztek minket és a másik őrjöngő párost itt mellettünk.
      Behoztak nekünk pár liter vizet, amit ajándéknak szántak minden csapatnak, mi pedig hálásan le is gurítottuk szinte az összeset. Yoseob annyira felpörgött, hogy Du alig tudta leültetni legalább egy percre. Mi Gikivel kimentünk megnézni Jaejong előadásának a végét, de nagyot csalódtam, hisz az egész lapos volt Yoochun és Junsu nélkül. Miután leverekedték magukat a nézők elől úgy mentek el mellettünk mint akik nincsenek is ezen a bolygón. Úgy vettem észre a U-KISS-nek és az Infinite-nek több az esélye a rajongók miatt is.
- Köszönöm a csapatoknak ezt a majd egy órás kis koncertet! Most pedig a zsűri visszavonul és eredményt hoz. Addig mindenki fújja ki magát és át is öltözhettek valami kényelmesebb ruhába. - Levonult a színpadról mi pedig megfogadva a tanácsát elkezdtünk átöltözni.
       Mivel meg voltunk elégedve magunkkal ezért idegeskedés helyett csak bolondoztunk! Yoseob bevackolta magát Junhyung ölébe és őt szórakoztatta, míg Giki és Dongi kő-papír-olló játékkal foglalták le magukat. Én a telefonommal ügyködtem vagy is a twittert igazgattam rajta, de még a régi tolómon, közben pedig Doojoon-al veséztük ki Jaejongék előadását.
- Csodálom hogy nem tettek keresztbe senkinek - mondja Du itt mellettem.
- Én nem! Elég gondja volt azzal, hogy beugrókat találjon nem hogy támadásokat tervezgessen. - Ezzel nem védem ám.
- Lehet igazad van. Elég lapos lehetett az előadásuk a két tehetség nélkül - dől hátra a székben Hyung.
- Igaz is Yoochun hyungot holnap végre kiengedik a kórházból - örvendezek.
- Ez jó hír - mosolyog rám Dujun.
- Na gyerekek menjünk, megjött a zsűri - ordibál Giki.
- Tudod ezt halkan is elmondhattad volna, mi akkor is felfogjuk - fogja be Dongwoon az őrült száját.
- Sajnálom - mosolyog ránk.
- Menjünk - noszogat a leader.
       Ismét felsorakoztunk a színpadon sorszámainknak megfelelően és idegesen nézelődtünk a teremben. Rátévedt a tekintetem Jaejong elgyötört arcára és most valahogy sajnáltam, de ő nem tudta megtartani a barátait maga mellett. A konferáló fellépett mellénk és belekezdett a szövegelésbe.
- Nos meg kell hagyni elég érdekes eredmények születtek ahogy látom - mosolyog ránk biztatóan, amit nem tudok mire vélni - Nem is húzom az időt. Tehát az első továbbjutó, aki részt vehet a döntőben...

5. fejezet: Verseny előtti szorongás (BEAST)

Kora reggel egy csikiző, forró lehelet keltett. Oldalra néztem, és Junhyung békésen alvó arcát pillantottam meg. Eluralkodott bennem az a gondolat, hogy mi lenne, ha megcsókolnám.
Belepirultam esztelen gondolataimba, és azon kezdtem el aggódni, hogy fel ne keltsem. Megpróbáltam lefejteni kezeit a derekamról, de minél jobban próbálkoztam, annál erősebben szorított magához. Tíz perc után meguntam, és csak feküdtem ott mellette.
Sajnos, lassan kezdett magához térni, de amikor rám nézett, olyan álmos és buta fejet vágott, hogy elfogott a nevetés. Azonban hangos hahotázásom hamar felébresztette teljesen, és rádöbbent, ő most nagyon is előnyben van velem szemben. Elkezdett az arcom felé közeledni, de most leállítottam.
- Junhyung, kérlek, most hagyd abba. Mondd meg őszintén, mit érzel irántam? - nézek egyenesen a szemébe.
- Nem tudom - hajtja le a fejét.
- Akkor fejezzük be ezt a játszadozást. Nem vagyok sem baba, sem hülye - felállok és kisétálok, de még csak meg sem próbál megállítani.
A konyhába mentem, ahol egy álmos Giki fogadott, és épp kávét akart készíteni, ha sikerülne ellátnia végre az asztaltól a pultig. Dongwoon a fürdőből jött ki, mikor leültem. Dujun üzenetét olvastam épp, mikor végre mind a négy itthon tartózkodó ember leült körém.
- Elmentünk reggelit venni. Kérlek, ne robbantsátok fel a házat, amíg távol vagyunk. Dujun. - A végénél Junhyung felhorkant, és igazából annyira mérges vagyok, hogy egyet kell, értsek vele, ugyanis ez nagyon gyerekes volt Hyungéktól.
Ránéztem az órára, és szomorúan vettem észre, hogy megint korán keltünk, mert még csak hét óra van. Kíváncsi vagyok, azok ketten mikor ébredhettek, hogy ilyen fitten elindultak reggelit venni.
Tíz perc múlva forró kávéval ültem vissza a helyemre, és Yoseobék pont akkor jöttek be nagy ricsajjal az ajtón. Mikor befáradtak a konyhába, és megláttam a kezükben azt a sok kaját, azt hittem, padlót fogok. Ki eszik meg ennyi salátát, most komolyan?
Giki csak nézte a két energiabombát, de láttam, hogy kóvályog a feje tőlük, és valahogy én is úgy éreztem magam, mint ő.
Reggeli után a két villanyoszlop elment edzeni, a két energiaszegény egyén pedig leült filmet nézni. Szép, mondhatom, lógnak a suliból. Elindultunk Junhyungal a kórházba, hogy megnézzük Yoochunt. Egész úton néma csend és hullaszag volt, persze, nem szó szerint.
A kórházba érve belefutottunk Junsuba is még Yoochun hyung kórterme előtt. A beteg kiskutya szemekkel fordult felém, de én nem értettem az okát, amíg meg nem szólalt.
- Jaj, Hyunseung, de jó, hogy jöttél. Kérlek, üssétek le, vagy mit tudom én, de már nem bírok vele - könyörög nekem.
- De Hyung, én csak aggódtam - konyul le a mellettem álló.
- Ha folyamatosan zaklatod a kérdéseiddel, nem fog tudni pihenni. Menj haza most már te is aludni, hisz Yoochunnak itt nem lesz semmi baja - mondom szigorúan.
- Rendben - megy el szomorú arccal.
- Nem lesz ebből baj? - kérdi a beteg.
- Holnapra el is felejti, és megint itt fog ugrálni melletted - legyintek egyet a kezemmel. - De amúgy, hogy érzed magad ma?
- Jobban. Holnapután kiengednek, de egy jó ideig még az ágyat kell nyomnom otthon - szomorodik el.
- Ki fogod bírni. Amúgy Changminék is bejönnek a délután. Nehogy nekik is előadd azt a „sajnálom a rohamot”, amit nekem - figyelmeztetem.
- Nem fogom. Ugye tudod, hogy Jaejong attól még nem adja fel, mert mi már nem mellette állunk - néz a szemembe.
- Igen, tudom, de megoldjuk, te pedig pihenj, és gyógyulj meg gyorsan - mosolygok rá.
- Rendben - tiszteleg nekem, mint a katonák.
- Igaz is, hoztam neked hámozott almát, majd edd meg, ha éhes leszel - rakom le az ételhordót a kisszekrényre.
- Köszönöm - mosolyog rám megint.
- Mi most megyünk. Aludj egyet most már. Majd meglátogatunk otthon is - felállok az ágy melletti kis székről, és egyenesen az eddig néma Jokerre nézek, hogy induljunk.
- Rendben, vigyázzatok magatokra, és sok sikert a versenyhez - integet utánunk.
- Köszi - mosolygok rá még az ajtóból, mikor becsukom.
Ahogy kilépünk az épületből, Dujun már küldte is az üzenetet, hogy egyenesen a suli próbatermébe menjünk. Nagyon elrontotta a kedvem.
Útközben vettünk ebédet mindenkinek, de ezt is szótlanul tettük. Kíváncsi vagyok, min gondolkodhat. Na, mindegy, majd elmondja, ha akarja.
A próbaterem felé menet hangos nevetésre figyeltem fel. Ezeknek már megint nagyon jó a kedvük, csak tudnám, mitől. Kinyitottam a táncterem ajtaját, és rögtön egy tornacsuka talpával találkozott az arcom. Junhyung se úszta meg, mert ő meg egy dezodort kapott az orrához, ami szép kis piros foltot hagyott maga után. Az enyém sem volt szebb, mintha recés borotvával kezdtem volna a napot.
Nagyon mérgesek lettünk, így, ami csak volt a táskánkban, mindent hozzájuk vágtunk, majd még a tatyókat is. Dongwoon elszörnyedt arca olyan mulatságos volt. Hála az égnek, senki nem sérült meg, de mi azért fájlaltuk még a fejünket. Bár Yoseob helyzete se volt rózsás, még így is tudott nevetni Juni rákvörös orrán, és az én enyhén hullámos lenyomatú arcomon. Dujun próbálta a kis szöszit védeni, de a vége az lett, hogy őt is szépen megkínoztuk, közben Gikiék meg nekiálltak enni.
Mi is csatlakoztunk a falatozókhoz, és szépen megebédeltünk, közben elmeséltük a dolgokat Yoochunról és a sértődött Junsuról, amin a Leader jót mosolygott.
A próbát kettőkor kezdtük, de az első felében sokat rontottunk, hála nekem és Mr. Morcinak. Egyszerűen nem tudott bekapcsolódni időben, ezért minden második percben leordítottam a fejét. Tudta, hogy ő a hibás, de a negyedik újrakezdésnél már ő is bepöccent.
- Ahelyett, hogy folyamatosan ordítasz velem, inkább mutasd meg, hogy csináljam! - ordít rám.
- Nehogy már én legyek a hibás a bénaságod miatt! Veled csináltam nagyjából az egész koreográfiát, akkor miért kéne megmutatnom? - háborodok fel még jobban.
- Igen, ez igaz, de utoljára te rendezted át ezt a részt, akkor nekem honnan kéne tudnom? - közelebb sétál, és úgy ordít velem.
- Te is ott voltál, amikor átalakítottam, és láttad, hogy csinálom. Vagy ötször meg is mutattam a nehezebb részét, akkor miért nem tudod? - Komolyan azt hiszi, hülye vagyok?
- Tíz perc szünet! Junhyung, gyere ki velem friss levegőt szívni – szól közbe Dujun, és kirángatja Junhyungot a teremből, mielőtt az bármit is mondhatna.
Tudtam, hogy nem úszom meg Yoseob dorgálása nélkül, és már fel is készültem rá, hogy kiöntsem neki a hatalmas problémámat, de nem Gikiék előtt.
- Min vesztetek össze? - És már itt is a faggató osztag.
- Igazából nem vesztünk össze, csak tudtára adtam a véleményem. – ülök le a padlóra.
- És mivel kapcsolatban oktattad ki? - Yoseob is követi példám.
- Ne előttük – suttogom a fülébe.
- Giki, kimennél Dongwoonal valami üdítőért? - néz rájuk kérlelően.
- Persze, Hyung - sétálnak ki a teremből ők is.
- Na, mondd – fordítja maga felé a fejem.
- Közöltem vele, hogy nem vagyok a játék babája, akivel bármikor szórakozhat, aztán eldobhat. Még arra sem képes, hogy elmondja mit is érez. - Érdeklődve néz rám.
- Miért, te mit érzel iránta? - Mi ez a vallatás?
- Nem tudom pontosan, hogy szerelmes vagyok-e, vagy sem, de azt tudom, hogy kell nekem - elpirultam még Seob előtt is.
- Valószínűleg ő is így érez. Mivel nincs tisztában vele, hogy mit érez, addig nem fogja azt mondani neked, hogy szeret. Adj neki is, és magadnak is még egy kis időt - javasolja.
- Megpróbálok - mosolygok rá.
- Ez a beszéd. Hol vannak már? - kezd el nyafogni.
Junhyung Pov
- Ne rángass már. Tudok én menni magamtól is - kapom ki a kezem Dujunéból.
- Oké - kijöttünk egészen a tetőre, most legalább rágyújthatok.
- Minek jöttünk ki? - kattan a gyújtóm.
- Le akartam hűteni a fejed, és beszélgetni akartam – ült le a fal mellé, én pedig követtem.
- És miről? - Mélyet szívok cigimből, majd lassan kieresztem.
- Junhyung, ne add a hülyét. Tudom, mi folyik kettőtök között, csak azt nem, hogy mi bajotok van már megint - böki ki.
- Semmi - vágom rá a választ.
- Yong Jun Hyung, azt ajánlom, bökd ki, min veszekedtetek, vagy megjárod - fenyegetsz?
- Rám nem hat a fenyegetőzésed, tudod jól - mosolygok rá gúnyosan.
- Miért ilyen nehéz kinyögnöd? - néz rám.
- Majd én megoldom – dobom el a csikket, és ránézek.
- Persze, úgy, mint a legutóbb. Őt is elvesztetted. - Mérgesen néz rám.
- Ez most más – gyújtok rá egy másik szálra.
- Miben? – pásztázza az eget.
- Azt hiszi, szórakozom vele. Örülsz? Elmondtam. - Utálom, hogy valahogy mindent kiszed belőlem.
- A furcsa viselkedéseddel érted el ezt nála. Ezzel csak rontasz a helyzeten. Folyamatosan változik a hangulatod a közelében, és vagy bunkó, vagy kedves leszel. Döntsd el, mit akarsz tőle – áll fel, és rám néz.
- Voltam már szerelmes, Dujun - tartom a szemkontaktust.
- Nem gondolod, hogy adnod kéne neki is és magadnak is egy kis időt a gondolkodásra? - A jó tanácsok egyike. - Nem azt mondom, hogy legyetek Rómeó és Júlia, de igazán változtathatnál a viselkedéseden, ha magad mellett akarod tartani, és a csapatot sem akarod szétzúzni. – Na, most jön a teher.
- Nincs min változtatnom – hagytam ott, de pár perc múlva már mellettem sétált.
Hyunseung Pov
- Na, végre. Azt hittem, hogy lelógatod a tetőről, és nem is engeded vissza - megy oda Yoseob nagy mosollyal Dujunhoz.
- Élénk a fantáziád, mint mindig - simogatja meg a szőke buksiját Hyung. – Na, folytassuk a próbát. Hyunseung, ugye megnyugodtál? - kérdi tőlem aggódva.
- Fogjuk rá - mosolygok rá.
- Helyes - mosolyog ő is. - Akkor álljunk be.
Nagy nehezen, de kétszer elpróbáltuk hibátlanul az egészet. Yoseob örömében Junhyung hátára ugrott, és körbejárták a próbatermet, majd arra kényszeríttette, hogy bevigye őt az öltözőbe.
Úgy csinált mindenki, mintha nem történt volna az előbb semmi, és én meg is nyugodtam ettől. Nem volt fontos erről most beszélni Morcival.
A délutáni takarítás után elindultunk hazafelé. Olyan fél tíz fele estünk be azt ajtón, mert, a hideg ellenére, ma megálltunk a parkban lazítani. Otthon Yoseob és Dongwoon összedobtak valami vacsorafélét.
Ma én voltam az utolsó a fürdésben. Már éppen a törülközőt csavartam a derekam köré, és még pont befejeztem mikor Junhyun rám nyitott. Egy ideig bámult, mintha még nem látott volna így. Tüzetesen felmért a hajamtól a bokámig. Hozzávágtam egy összetekert törülközőt, így végre vette a fáradtságot, hogy kimenjen.
Mikor kicsoszogtam felöltözve, megláttam őt a falnak támaszkodva, miközben megint engem bámult.
- Egész este ezt fogod csinálni? Mi van? - fakadok ki.
- Semmi - jön közelebb.
- Jó éjt - mennék el, de megfogja a karom, és nekilök az ajtónak.
Lassan közelített az arcom felé, hogy el tudjam tolni, de nem akartam. Amikor látta, hogy benne vagyok a dologban, rámart az ajkaimra, és vadul marcangolta őket. Visszacsókoltam, de nem értettem, mi ez a hírtelen hév.
Kipirultan váltunk el, majd megfogta a csuklóm, és behúzott a szobába. Nem történt semmi, nehogy rosszra gondoljatok. Egymást ölelve aludtunk el. Úgy néz ki, nála ez a bocsánatkérés, de én elfogadom.
Reggel kipihenten ébredtem Junhyung karjai között. Kellemes volt, de nem volt ez végleges. Lehámoztam őfelsége mancsait a hátamról, majd kimentem a mosdóba.
Felkeltettem mindenkit fél nyolckor, nehogy lekéssük ezt a buszt is. Jött a szokásos reggeli rutin és a nyafogás, hogy „hadd aludjak még”. A reggeli kávé után végre mindenki hajlandó volt kisétálni az ajtón.
Mindenki izgatott volt a holnapi verseny miatt, még én is, pedig nálam ez már szokásos volt. Az utolsó próbánkon már minden rendben ment. Nem volt hiba, és oda is figyeltünk egymásra, hogy minden szinkronban legyen.
Ma végre nem kellett takarítanunk, így már délután háromkor hazamehettünk, de mi inkább beültünk egy moziba. Holnap hétkor lesz a főpróba, és nyolckor kezdődik a verseny, szóval bőven van időnk.
Én és Yoseob a horror mellet álltunk, Giki és Dongwoon pedig a vígjáték vagy az akció mellett. Junhyung és Doojoon pártatlant játszottak, de végül minket követtek, így vesztett a jó kis vígjáték, és a két viccmester is.
Furcsa volt annyi fárasztó nap után most egy moziban ülni velük, és popcornt eszegetve nézni egy filmet. Dujun azért megemlítette, hogy ne nagyon szokjunk hozzá. Igaza volt, hisz ez még csak az elődöntő, ahol öt csapat jut tovább, majd a egy rendes döntőn kiválasztják a nyertest.
A mozi után elindultunk ruhákat venni, mert amit mi csináltunk, azok kicsit bénák lettek. Egy jó kis jelmezboltban kezdtünk neki a válogatásnak, de végül hat boltból szedtük össze a fellépő ruháinkat. Eléggé illő cuccokat találtunk.
Megálltunk vacsorázni egy utcai étteremnél, ahol Gikiék degeszre ették magukat a figyelmeztetésünk ellenére. Két tányér levest ettek meg, de hogy bírták magukba tömni, az számomra rejtély.
Olyan este nyolc fele keveredtünk haza. Mindenki a szabad foglalkozást választotta. Én, Giki és Yoseob beültünk a gép elé, és koreográfiás videókat néztünk, hátha valami jón megakad a szemünk, és a következő már az lesz, amivel valahol fellépünk.
Nem tudom, a többiek mivel foglalták el magukat, de egy idő után Dongwoon unszolására Giki is itt hagyott minket, majd fél tízkor Doojoon toppant be.
- Skacok, nem zuhanyoztok? - szólal meg öt perces ácsorgás után.
- Mennyi az idő, Hyung? - nézek rá.
- Fél tíz múlt. Lassan le kéne feküdnötök, hogy holnap ne legyetek nyúzottak - segíti fel Yoseobot, akit aztán el is küldött fürdeni.
- Oké - válaszolok.
- Akkor megyek előre - szól még vissza a szöszi.
- Rendben. - Dujun is kiment, és magamra maradtam.
Hátradőltem a székben, és gondolkodtam. Vajon most mi van Junhyung és én köztem? Tuti, hogy nem járunk, de akkor mi van? Megőrülök, mire eredményre jutunk.

4. fejezet: A baleset és a csók (BEAST)

A konyhába mentem kukoricát pattogtatni és teát főzni, de azért még megállítottam Junhyungot az ajtóban, hogy addig válasszon ki valami jó DVD-t.
Mikor visszamentem a harapnivalóval a nappaliba, már be volt kapcsolva a lejátszó, és takarók meg párnák voltak odakészítve a kanapéra. Nem hallottam, hogy mikor jött Junhyung a hátam mögé, de úgy megijesztett, hogy csaknem ráöntöttem a forró teát, ami amúgy is majdnem kiesett a kezemből. Csak nevetett rajtam és nem is érdekelte, hogy részben leégettem a kezét, ja és mellesleg az sem, hogy majdnem szívrohamot kaptam miatta. De visszakapta, mert hozzávágtam az egyik párnát a kanapéról! Látnotok kellett volna azt a gonosz fejet…
Betettem a lemezt és lekapcsolva a lámpát szépen helyet is foglaltam a gonosz kis Joker mellett. A kukoricát az ölembe raktam, de állandóan el akarta tőlem venni, így jobb ötlet híján közénk raktam.
A filmet, amit választott, még nem láttam, de érdekesnek ígérkezett. Sajnos a popcorn még a horror közepe felé elfogyott, így a dugi chipseket kellett feláldozni, pedig én azokat máskorra tartogattam.
A film vége felé már alig tudtam nyitva tartani a szemem, de nem adtam fel olyan könnyen. Ráhajtottam fejem a kanapé támlájára, és úgy próbáltam meg tovább nézni a TV-t.
- Nem alszom, szóval ne mosolyogj - szólalok meg, mikor meglátok egy halvány mosolyt bujkálni Junni száján.
- Tudom, nem is azért mosolyogtam. - Rám pillantott, de gyorsan el is kapta a tekintetét, mert a tévé nagy zaja odakényszeríttette a figyelmét.
- Akkor jó - suttogtam, de tudtam, hogy úgysem hallja már.
Velem ellentétben ő nagyon is ébernek tűnt, vagy csak jól titkolta, hogy álmos. Sajnos olyan érzésem van, hogy ezt a fogadást bizony el fogom veszíteni, ha csak le nem leplezem, hogy nyitott szemmel is tud aludni, bár azt kétlem.
Lassacskán már egyre több ideig volt csukva a szemem, és nagyon nehezen nyitottam ki újra, majd az egyik alkalommal már csak az álom jött a szemem elé. Hát igen, úgy tűnik, tényleg vesztettem, és ezt bizonyítja az ébresztőm is.
"Hyunseung! Ébredj, mert el kell mondanom, hogy vesztettél! Kelj már fel!"
Álmosan tapogattam ki telefonom, ami még csak hajnali kettőt mutatott. Gondolom, nagyon álmos lehetett, mikor beállította, mert ötkor kell kelnünk. Átállítottam a megfelelő időre, majd visszabújtattam kezem a takaró alá, és aludtam tovább.
Hát igen, nem nagyon zavar, hogy vesztettem, mert úgysem tudnám megváltoztatni a helyzetet. Majd lesz belőle, ami lesz, és ha nagyon necces a helyzet, akkor majd kibújok alóla valahogy.
Van egy rossz szokása a kis Morgónak, amire másnap reggel nem akar felelni, ha rákérdezek. És most is e miatt a szokása miatt értett félre minket Giki reggel, mikor bejött ébreszteni minket, ugyanis nem voltam hajlandó az ébresztő fülsiketítő csörömpölése után felkelni. De közlöm, ez az első alkalom, hogy ilyet csinálok.
- Szép vagy, Hyunseung, mondhatom! Mindig minket szúrsz le, hogy álomszuszékok vagyunk, erre most ki fekszik még mindig az ágyban? Hát te - morog Giki az ágyam mellett. - Amúgy ti mióta alszotok így? - mutat Junhyung derekam köré font karjára.
- Nos, elég régóta - mondjuk egyszerre annyi különbséggel, hogy én nem vigyorgok úgy, mint egy ragadozó kutya.
- Ne képzelj bele olyat, ami nem igaz - szólok Giki fantáziálni készülő agyára.
- Nem is gondoltam semmire - vigyorog kajánul.
- Na, persze… - húzom el a mondat végét. Giki kiment, én pedig rögtön letámadtam Junhyungot a kérdéseimmel. - Mennyire voltál fáradt, mikor felhúztad az órát? Mikor feküdtél le? Te hoztál be a szobába? És végül: mi a feladatom? - fújom ki a levegőt.
- Kettőig is alig láttam, fél egykor, és igen, én hoztalak be. Az utolsóra pedig majd megtudod a választ, ha itt az ideje - áll fel és hagy itt a szobában.
Miért vagyok ennyire ideges a közelében, várjunk, tudom is a választ, mert mindig felhúz a hülyeségeivel és a titkolózásával.
Mikor kellőképpen kidühöngtem magam, rávettem lábaimat a felkelésre, és szépen kisétáltam a fürdőbe. Dongwoon már bent volt, de csak fogat mosott, így én is beálltam mellé. Nem tűnt valami jókedvűnek, lehet, hogy összeveszett Gikwangal, más nem is jöhet szóba. Általában jó a kedve, és mindenkit szeret ugratni, de leginkább Junnit, viszont ha összeveszik a félős majommal, akkor olyan, mint egy élő hulla.
Nagyon fáradt voltam, mikor elindultunk a buszmegállóba, látszott is, hogy nem vagyok fitt, mert majdnem lekéstük a buszt miattam. Soha nem voltam még ilyen nem tudom, most mi van velem.
Az úton nem tudtam nyugodtan aludni, mert Giki állandóan bökdösött, mert most ő ült le mellém. Tényleg veszekedtek, és most jön a Konfliktuskezelő Hyunseung.
- Mi van már, Lee Gi Kwang? – Na, most bepöccentem, mert belém mélyesztette az ujját.
- Bocsi, csak beszélgetni akarok - hajtja le a fejét.
- Mondd. Min vesztetek össze? - fordulok felé, már amennyire tudok.
- Hát tegnap Dujunékkal elmentünk egy házibuliba az egyik osztálytársunkhoz. De mielőtt bementünk, Dongwoon azt mondta, hogy ma csak mi ketten leszünk, és nem fog csajozni, nem mintha olyan sűrűn tenné, na mindegy. Amikor bementünk, és kértünk valami ízléstelen piát, akkor ráakaszkodott Dongira egy plázacica, és véletlenül sem akart leszállni róla, mikor szépen elküldtem. Mérgemben otthagytam őket, és beálltam Yoseobékhoz beszélgetni - elhallgatott egy kicsit.
- És? - gondolom, van még valami.
- Hát, utánam jött, és elráncigált a mosdóba, aztán elkezdett velem üvöltözni, hogy milyen önző vagyok, meg mindig megsértődök valamin. Én pedig mondtam neki, hogy nem sértődnék meg, ha betartaná a szavát, majd otthagytam, és elindultam hazafelé. Itthon kiköltöztem a kanapéra, mire Dujuni-hyung lecseszte Dongwoont, hogy miért engedte, hogy itt aludjak. Na, ennyi - fejezi be.
- Hát, ha segítséget vársz tőlem, közlöm, hogy nem fogok segíteni, ezt oldjátok meg ti. Nekem is vannak dolgaim, amiket egyedül kell megoldanom, és most neked is van, különben meg Dongwoonnnak részben igaza van. És ne kérdezd, miért, gondold végig a szitut, és majd rájössz - akart valamit mondani, de pont a végállomáshoz értünk, ezért le kellett szállnunk, utána meg már nem vártam meg.
A suli előtt még megvártuk, amíg Junhyung elszív egy utolsó szál cigit, majd bementünk (már próbálkozom a leszoktatással, de nem akar belemenni.)
Ez után rögtön az osztályfőnökhöz mentünk, hogy megkérjük, engedjen el minket a hétre próbálni. Nagyon nehezen egyezett bele, de kisebb próba utáni tevékenység felhozatala után megegyeztünk vele. Mostantól Yoseobék is takarítanak velünk délutánonként, de most pontosan tíz termet kell felnyalnunk és rendbe raknunk.
Elindultunk a táncterembe gyorsan átöltözni, de csak gondoltuk, hogy gyorsan fog menni. Hát, nem így lett, mert Giki nem volt hajlandó együtt öltözni Dongwoonnal, így rá kellett várnunk, mikor mi már rég készen voltunk.
Nagy nehezen egy órás csúszással megkezdtük a gyakorlást, de most sem jutottunk tovább a zene elejénél tőlük. Állandóan civakodtak, és azt kérték, hogy ne legyen közös táncuk, azonban nem voltam hajlandó megváltoztatni a koreográfiát, mert ez így pont jó volt.
- Na jó, betelt a pohár. Fejezzétek már be, így nem haladunk semmire. Azt akarjátok, hogy veszítsünk? - dobja be a törölközőt Junhyung.
- Nem akarunk veszíteni, de… - vág a szavukba a Leader.
- Nincs „de”, most tartunk egy rövid szünetet, és hozunk reggelit, addig ti itt maradtok, és megbeszélitek a dolgokat. Értve vagyok? - néz szigorúan rájuk Hyung.
- Rendben - adják meg magukat, de érzem, hogy ez hosszú menet lesz.
- Menjünk - tol ki minket Yoseob az ajtón, majd Dujun be is zárja maga mögött, bár szerintem amúgy sem szöktek volna meg, de nem érdekes.

                                             *    *    *    *    *

- Na, tessék, még be is zártak minket, erre minek volt szükség? - háborodik fel Dongwoon, és ahogy elmegy mellettem, belerúg a kezembe. Igen a földön ültem.
- Figyelj már oda, hogy mit rugdosol! És ha dühös vagy, akkor ne engem rugdoss, hanem a falat, az majd lehűt - állok fel.
- Kösz, szóval felőled eltörhetem a lábam, csak ne téged rugdossalak, hanem a kemény falat. Igazad van, akkor legalább nem kell kijönnöm a szobából, és nem kell egész nap a fejedet bámulnom, mert az ágyban fogok gubbasztani gipszes lábbal - fordul felém.
- Én nem ezt mondtam! Még is mi a fene bajod van? Nem küldtem el a picsába tegnap azt a lányt, inkább én jöttem el, akkor még is mi a bajod? - kelek ki magamból.
- Hát pont ez az, hogy csak úgy otthagytál, én meg össze-vissza kerestelek. Azt hittem, valami bajod esett. Szólhattál volna, hogy zavart az a csaj, akkor elküldtem volna - emeli fel még jobban a hangját.
- Nem akartam szólni, mert láttam, milyen jól kijöttök, ezért jöttem el. Olyan rég voltál már ilyen boldog, nem akartam elrontani a kedved - halkulok el.
- Gikwang, te vagy a legjobb barátom, ha megkértél volna, akkor biztos elküldtem volna. Veled is ugyanolyan jól érzem magam. Legközelebb ne gondolj ilyen hülyeségekre - mosolyodik el. - Te fontosabb vagy nekem. - Ez az a szó, ami nagyon jól esett. Ne értsétek félre, nem vagyunk szerelmesek, csak nagyon jó haverok.
- Legközelebb nem engedek egy csajt sem a közeledbe, ha csak egy kis pija is van benned. Már ha legközelebb is együtt megyünk. – Na, most jön a cuki Giki ideje.
- Persze, hogy együtt megyünk, és ígérem, hogy legközelebb nem hagyom, hogy egy csaj elrontsa a kedvünket - mosolyog megint rám.
- Igyekezhetnének a többiek, mert éhes vagyok - jelentem ki.
- Giki, te mikor nem vagy éhes? De amúgy van nálam pár szendvics, kérsz? - szép szemekkel ránézek, és már tudja is a választ. - Gondoltam – bemegy, és kihozza azt a pár - öt darab – szendvicset, és nekilátok egynek.

                                             *    *    *    *    *

Épp a kajálda ajtajánál álltunk, mikor Junsu odaszaladt hozzánk vérben ázott ruhájában. Alig tudta kinyögni attól a nagy monoklitól a száján, hogy mit akar.
- Hyunseung, Yochunt nagyon megverette Jaejong. Én elszaladtam, de mire visszaértem a segítséggel, addigra azok a szemetek eltűntek, Yochun nagyon rosszul néz ki. Kérlek, segíts, nem akarom, hogy történjen vele valami - folyik le egy könnycsepp az arcán.
- Mutasd, merre van! Junhyung, gyere velem, kérlek, Hyung, ti pedig hívjátok a mentőt, és hozzátok utánunk Gikiéket - adom ki az ilyenkor szükséges parancsokat, és mindenki szó nélkül teljesíti, na jó egy kivétellel.
- Ha nem kértél volna meg, is mentem volna veled, mert valami hülyeséget csinálnál úgyis - néz rám mérgesen Junhyung.
- Ne most vitassuk meg. Menjünk - indulunk el.
- Köszönöm - szól oda Junsu.
- Igyekezzünk - gyorsítottam lépteimen, ők pedig szótlanul követtek.

                                     *    *    *    *    *

Csak hozzáláttam a kajához, és már tehettem is le, mert Hyung berontott a terembe, mint egy dúvad, és magával ráncigált minket.
A büfé előtt Yoseob is csatlakozott hozzánk, és elmondta, hogy mi is történt, ami miatt így kell sietnünk.
Csak időben érjünk oda és a mentő is, nem akarom, hogy Yochunnak valami komolyabb baja legyen. Ha meglátom Jaejongot, kinyuvasztom, arra mérget vehet.
       
                            *                *    *    *    *

A suli raktárába vitt minket Junsu. A sok lom közepén megtaláltuk Yochunt is, eszméletlenül hevert a földön. Csúnya nagy sebei voltak. Nem tudtam mást csinálni, csak magamban imádkozni, hogy az a rohadt mentőautó időben megérkezzen.
Junsu közben elmesélte, hogy Yochun ki akart vele együtt szállni a csapatból, de Jaejong nem engedte el őket olyan könnyen, és rájuk uszította a két benga testőrét, hogy hallgattassa el őket. Ő elfutott előlük, de Hyung ott maradt, és elkezdték ütni, de mire visszaért, az a két állat már elment, és nem tudott semmit sem tenni, ezért jött hozzánk. De azért leszúrtam, hogy a hívhatott volna orvost vagy valamit.
A többiek a mentővel együtt érkeztek meg, Junsu ment el velük, én és Junhyung pedig taxival utánunk. Yoseobékat ott marasztaltam, és kértem őket, hogy szóljanak az incidensről az igazgatónak, hátha tesz is végre valamit.
Több mint két óráig vártunk kint, amíg Hyungot műtötték. Betolták egy tipikus kórházi szobába a műtét után, és kijelentették, hogy egyszerre csak egy ember lehet bent, így Junnival leültünk kint a székekre, és bambultunk magunk elé.
Dojoon felhívott, hogy maradjunk bent éjszakára és szóljunk, ha van valami változás, de azért reggel menjünk be. Ők elvégezték a takarítást és szóltak az igazgatónak, de azt mondta, hogy Jaejong szülei az egyik befektetője a sulinak, így nem rúghatja ki még akkor sem, ha a mi szüleink is támogatják ugyanúgy. Ezzel nem tehetünk semmit, de egy ilyen eset után én tuti kirúgtam volna azt az idiótát
Azon tűnődtem, amíg éjfél fele el nem aludtam, hogy Jaejong vajon miért lett ilyen! Pedig amikor együtt jártunk, én egy nagyon aranyos és okos srácnak ismertem meg, csak a szakítás után keserítette meg az életem, és akkor jöttem rá, hogy milyen is valójában.
Mikor felébredtem, Junhyung állával szemeztem. Ahogy jobban körbenéztem, rájöttem, hogy én most Junni ölében fekszem. Gyorsan felültem, de éreztem, hogy száz hosszal ver a szívem, és vagy kétszáz a vérnyomásom. Biztos, hogy belepirultam a helyzetbe, még jó, hogy ő is alszik, és nem ébredt fel.
Mivel nem tudtam magam lenyugtatni a közelében, ezért elindultam kávéért. Kettőt vettem, és a sajátomat még a gép előtt megittam. Mikor már úgy éreztem, hogy szembenézni vele még nem tudnék, de visszamenni és leülni mellé igen, akkor elindultam.
Benéztem Junsuékhoz is, de ők aludtak. Megállapítottam, hogy amilyen pózban most Junsu fekszik, holnap olyan nyakfájdalmai lesznek, hogy egész nap nyafogni fog. Csendben visszacsuktam az ajtót, és leültem a helyemre.
Meg akarta nézni az időt, de rájöttem, hogy a telefonom bizony a suliban maradt, és nekem nem volt kedvem visszasétálni a kávé automatához, hogy megnézzem a digitális órát.
Nagyon csendes volt a folyosó, mondjuk ilyenkor nem is várhatom el, hogy a sok gipszes meg idős szívbajos ember itt szaladgáljon, de azért valaki igazán járkálhatott volna, akivel beszélgethetek. Annyira nagy volt a csend, hogy még Junhyung szuszogását is tisztán hallottam.
Ránéztem az alvó Jokerre, és megállapítottam, hogy ilyenkor jobban szeretem nézni, mint mikor fent van, és zsörtölődik állandóan.
Leraktam a kezemben szorongatott poharat, ami morcika frissítőjét tartalmazta, majd újra visszavándorolt tekintetem a nyugodt arcára. Miért nem tud mindig ilyen lenni? Olyan ritka, ha kedves is egy kicsit.
- Meddig fogod még az arcom fixírozni? Csak nem tetszek? - néz rám a kis csalafinta róka.
- Ne álmodj - elmosolyodik válaszomon, majd egy ásítással nyugtázza, hogy jót aludt.
- Mióta vagy fent? Kényelmesen aludtál? - Az a sunyi vigyor az idegeimre megy!
- Kb. fél órája és igen, de ne várd, hogy megköszönjem a zavarba ejtő akciódat - közlöm a tényt.
- Nem is számítottam rá - mosolyog tovább.
- Mit mosolyogsz? - nézek rá kérdőn.
- Gyere közelebb, Hyinseung - mutat ujjaival maga felé.
- Minek? - De már hajolok is közelebb.
- Csak gyere.
Mivel láttam a szemében azt a csalafinta csillanást, megálltam. Elkapta a kezem, és magához húzott, majd megcsókolt. Köpni-nyelni nem tudtam, csak kitágult szemekkel néztem rá. Beleharapott alsó ajkamba, mire kiszökött belőlem egy halk sóhaj. Kihasználta az alkalmat, és nyelvével befurakodott számba, majd táncra hívta az enyémet. Nem tudtam neki ellenállni, ezért visszacsókoltam.
Szenvedélyesen vad csók volt. Pihegve elválltunk, majd újból ajkaimra hajolt. De hirtelen kivágódott mögöttem az ajtó, és mi olyan gyorsan váltunk szét, hogyha nem fogja meg Junhyung a derekam, tuti leesek a székről.
Junsu elkapott a vállamnál fogva, és behúzott Yochun szobájába, ahol egy nagyon álmos fej fogadott minket. Még épphogy csak kinyitotta a szemét, de már bocsánatot kért tőlem.
- A fenébe is, hogy még ilyenkor is ezen jár az eszed! Nem haragszom, és nem is haragudtam rád, mivel nem tettél semmit ellenem, értsd már meg! Nem tudnál most csak a pihenésre és a gyógyulásra koncentrálni? - kérdem fájdalmasan,  mert már ha csak rá nézek is, fáj, hogy miattam történt ez.
- Legyen, de ne magad hibáztasd, hiszen nem miattad volt. Mi akartunk kilépni, és valamennyire számítottunk erre a lépésére is. - Mintha belelátna a gondolataimba, vagy csak nagyon jól ismer.
- Hyung, hogy érzed magad? Nagyon fáj? Hívjak nővért? - kezd bele szokásos aggódó szövegébe Junsu.
- Minden rendben lesz, csak egyszerre egyet kérdezz, mert belefájdul a fejem a hadarásodba - torkollja le Yochun a kis aggódó majmot.
- Majd én hívok nővért, te maradj itt vele - indulok el az ajtó felé.
Útközben találkoztam Junhyung vizslató tekintetével is a folyosón, de nem akartam most megállni, fontosabb volt Yochun. Majd erre még visszatérünk, bár elég nagy bűntudatom van, hogy pont itt kellett ezt csinálnia.
A nővér megvizsgálta, és megnyugtatott minket, hogy már csak jobban lehet, rosszabbul nem. Egy kicsit még beszélgettünk vele és mondtam, hogy nem lesz magányos, mert Changmin és Yunho is  meglátogatja nemsokára. Junsu pedig addig itt marad vele.
Mikor elköszöntünk, pont akkor jöttek meg Yunhoék, így már meg is nyugodtam, hogy Junsu nem fogja halálra kínozni a kérdéseivel.
A buszon aludtunk egy kicsit még, de Junhyungot így is alig tudtam felkelteni, hogy le tudjunk szállni. És a sulinál megint rá kellett várni a cigije miatt. Komolyan hajtanom kell, hogy végre leszoktassam róla.
A többiek rögtön kifaggattak minket, ahogy beértünk, majd elmentünk reggeliért a büfébe, mert már korgott a gyomrom. Finom reggeli, de jó is lesz.
A bőséges étkezés után Dujuni-hyung elmondta, hogy tegnap Yoseob annyira be volt pörögve, hogy megcsúszott a vizes padlón, és beleült a felmosó vödörbe. Giki és Dongwoon élethűen előadták a jelenetet Dujun állítása szerint. Yoseob pedig itt pufogott mellettem. Az volt e legviccesebb jelenet, mikor a kis szöszi azon siránkozott, hogy le kell majd vágni a fenekéről a vödröt. Nagyon vicces fejet vágtak, én meg csak fogtam a hasam és nevettem.
Tíz óra fele elkezdtünk próbálni, de a fáradtság miatt sokat rontottunk Junhyungal. Dujun megértően előbb befejezte a próbát, de ott volt még a takarítás is. Ez a nap kész kínszenvedés.
Délután öt fele még csak két termet tudtunk elkezdeni takarítani, mert a többi nyolcban még tanítás volt. Amikor azt a kettőt befejeztük, már a többiből is kijöttek a diákok, így elkezdhettük a munkát. Két csapatra osztottuk magunkat. Én, Yoseob és Junhyung maradtunk lent, Dujun, Dongwoon és Giki mentek az emeletre.
Yoseob feldobott minket a vicceivel. Sokat bolondozott, pedig látszott rajta is, hogy fáradt. Szivaccsal is dobálózott, de mi nem hagytuk magunkat, bár nem volt jó ötlet, mert még nagyobb volt a kupi a teremben, mint előtte.
Este kilenckor végeztünk. Leadtuk a kulcsokat a portán, és már mentünk is a buszhoz, ami jött is, ahogy kiértünk. Még jó is volt az időzítés.
A buszon egymásnak dőlve aludtunk Junhyungal. Leszálláskor megint úgy kellett leráncigálni. De végül is mindenki hulla volt.
Dujun meg akart állni a park előtt sörözgetni, de lebeszéltük róla, hiszen így is elég fárasztó volt ez a nap.
Én voltam a legelső a fürdőben otthon, majd szép lassan jöttek utánam a többiek is. Én és Junhyung holnap később megyünk be, mert meglátogatjuk Yochunt, addig a többieknek is pihenő van.
Leültünk még a nappaliba beszélgetni egy kicsit, de Giki már majd’ leborult a fotelról, így inkább eltettük magunkat holnapra.
Furcsa volt, mert addig nem tudtam elaludni, amíg Junhyung a derekamra nem rakta a kezét. De amint ez megtörtént, békés, mély álomba zuhantam.

3. fejezet: A verseny és a fogadás (BEAST)

A héten mindennap összeültünk Junhyunggal a suli közelében lévő házamban, amiről már beszéltem. Délután háromtól este tíz-tizenegyig írtuk a szöveget, és ha valami nem jutott eszünkbe, akkor felhívtuk a többieket, vagy ha nem tetszett a szöveg, akkor elölről kezdtük az egészet. A tánc nagy részét is kitaláltuk már.
Hétvégén a csapat összegyűlt a házunkban, mivel úgy döntöttünk, hogy beköltözünk oda. Hát a szobabeosztást nem én csináltam, és ez meg is látszott. Mivel csak három szoba van Yoseob és Dujun lesznek az egyikben, a másodikban Giki és Dongwoon, a harmadikban meg persze én és Junhyung. Ja, és nincsenek külön ágyak, minden szobában egy nagy franciaágy van. Bár, ha úgy vesszük, nem olyan rémes ez.
A galériám az alagsorban van, ott írtuk a dalszöveget. A ruháinkat már megrendeltük, saját stylistom van. A táncteremben, mivel nem lehet mást csinálni, ezért persze, hogy táncoltunk, de sehogy sem akart összeállni a koreográfia, hiába volt meg végig. Nem úgy nézett ki, ahogy én azt megcsináltam a betegszobán.
A kajáról, hála az égnek, nem nekem kell gondoskodnom, mert már a legelső ott töltött éjszakánkon odaégettem a pizzát. Így a hét többi napján már Yoseob és Dongwoon szorgoskodott a konyhában.
Nos, ott tartottam, hogy már csak egy hetünk volt a versenyig. A tánc még sehol sem volt, a szöveg sem volt még befejezve. Nem tudom, hogy meg leszünk-e időben.
A három jómadár már vagy egy hónapja és három hete volt velünk. Junhyunggal azóta is sokszor összevesztünk, de ki is békültünk, hála Yoseobnak. A sebeim már begyógyultak, és az óta én tanítom a táncot, de, amint említettem, nem nagyon van kész. Az óta az alkalom óta Jaejongék nem tűntek fel, de érzem, hogy ezzel még nincs vége.
Nagyon keményen hajtjuk magunkat, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Az utolsó hetet részletesebben leírom nektek. Az egész hétfőn kezdődött, akkor még nem voltunk annyira idegesek. Éppen a suliban ültünk T. O. P tanár úr óráján.
- Nos, gyerekek, már csak ez a hét van, vagyis csak öt nap. Szombaton este hatkor megkezdődik a selejtező. A legjobb kilenc csapat jut be a még nem tűzött ki első döntőbe, és képviselik az osztályokat – mondja bátorító beszédét. – Ebből az osztályból hány csapat indult?
- Öt, tanár úr – válaszol Key, az osztályelnök, és egyben a SHINee csapat anyukája.
- És te, osztályelnök, indulsz a csapatoddal? – kérdi tőle a tanár.
- Igen – válaszol büszkén.
- És kik vannak benne? – teszi fel újabb kérdését a volt rapper.
- Én, Onew, és ő a leader, valamint Taemin, Jonghyun és Minho – sorolja fel, miközben rájuk is mutat.
- Értem. Nos, nekem kell összegyűjtenem a csapatok nevét, úgyhogy kérem a csapatvezetőket, hogy jöjjenek ide, és diktálják le – feláll Doojoon, Zico a Block B-ből, Onew, Yunho a TVXQ-ból, és végül Eli az U–KISS-ből. – Rendben, kész, és az órának is vége. A héten még találkozunk, készüljetek.
- Nem sokan jelentkeztek az osztályból – mondja Yoseob.
- Jaejong mindegyik csapatot megfenyegette valamivel – ül le közénk Doojoon is. – A mi csapatunk, plusz még Zico, Eli, Yunho és Onew csapata van bent. Valamiért, minket is beleértve, öt bandát nem bántott. Mi öten, plusz még a JYJ, az a Jaejong csapata, a 8eight, Se7en, SS501, Dalmation, Infinite, Touch, ZE: A és még pár kis csapat van versenyben.
- Ez durva. Az utolsó versenyen is legalább huszonöt versenyző volt, most pedig tízzel kevesebb – tágulnak ki szemeim.
- Végül is, ez is több mint a semmi, nem? – néz rám Giki.
- Na, igen – helyeseli Yoseob.
- Hey, srácok, mizu? – jön oda hozzánk G. D és Seungri.
- Nem sok, Hyung – üdvözlöm őket.
- Hogy megy a felkészülés? – jön oda Junsu is. Nos, igen, ő is a JYJ tagja, de őt nem nagyon érdekli a mi hülye veszekedésünk Jae-vel, így ugyanúgy haverkodik velünk is meg a csapatával is. Nem haragszanak rá, és nem is mondják neki azt, hogy ne tegye, de így nincs beavatva a titkos kis tervekbe.
- Egész jól – köszönök neki is.
- Akkor jó – könyököl bele a vállamba.
- Ez fáj – szólok rá.
- Bocsánat – egyenesedik fel.
Pont belemerültünk a beszélgetésbe, mikor becsengettek, és Hong Ki tanár úr bejött.
A srácokkal egész órán leveleztünk Bluetooth-on. Nem tudtuk, hogy a volt pasim mire készül, de arra számítunk, hogy nem lesz kellemes.
Régebben Junsu, Yunho, Changmin, Jaejong és Yoochun alkották a TVXQ-t, de miután szakítottunk Jae-vel, szétváltak, mert majdnem elütött egy autóval az a majom. Hála Changminnak, megmenekültem. Yoochunnal sem beszélek az óta, mert azt hiszi, hogy haragszom rá, de ez nem így van.
Csengetés után elmentünk Junhyunggal reggelit venni, mert ma mi vagyunk a sorosak a csicska hopp-ban. Mind a négyen akkora listát írtak, hogy egy ötfős család is jól lakna, egyel. A legtöbbet Giki és Yoseob írta fel, látszik, hogy még növésben vannak.
- Felosszuk? – néz rám kérdőn.
- Rendben. Én veszem Gikinek és Dongwoonnak, te pedig Yoseobnak és Dujunnak, a sajátunkért meg majd visszajövünk – mosolygok rá.
- A mi tálcánkat már nem bírjuk el, mi? -  Valaki nagyon éhes lehet.
- Ha akarod, viszek három tálcát, és akkor a sajátodat tudod vinni – néztem rá.
- Nem kell, kibírom – ment be a büfé ajtón.
- Ahogy gondolod – morgok magamban, mert ő már nincs itt.
Gyorsan összeszedtük a felírt dolgokat, és már siettünk is fel a lépcsőn.
Junhyung már tényleg nagyon éhes lehet, mert, nem szó szerint, odadobta Dujun és Yoseob elé a tálcát, és már indult is kifelé.
- Hey! Junhyung, én elhiszem, hogy éhes vagy, de nem várnál meg? – szólok utána.
- Akkor igyekezz – néz rám mosolyogva. Zsebre vágja a kezét és nekidől az ajtófélfának, úgy vár rám.
- Komolyan mondom, ha éhes, úgy tud nyafogni, mint egy lány – rakom le Dongwoon elé a kajáját.
- Ne aggódj, ha éhes, mindig ilyen. Csak egy női ruha, egy paróka és egy kis smink kellene rá, és már olyan is lenne, mint egy középiskolás lány – mosolyog rám Dongi.
- Dongwoon, azért még süket nem vagyok – ordít rá a kis Joker.
Kitör belőlem a nevetés, és lassan a többiek is csatlakoznak. A kis Joker bevágja a durcit, és elfordul.
Mikor végre levegőhöz jutok, lerakom Giki tálcáját is, majd megfordulok, és odamegyek a kis morcihoz.
- Ne vedd a szívedre. Egyáltalán nem vagy lányos. Gondolj bele, egy ilyen mogorva lánytól csak megijednének a fiúk – megyek ki mellette.
- Ez aztán bíztató, mondhatom – jön utánam.
- Ne legyél már ilyen morcos, csak vicc volt. Lásd be, nem lennél jó lánynak – állok elé.
- Igazad van. Most már örülsz? – néz a szembe.
- Menjünk enni, jó? – mosolygok rá.
- Eddig is ezért indultunk el, nem? – rakja megint zsebre a kezét. Nehéz nap ez a mai.
Megint az szendvicses és süti pult előtt álunk, de már alig van valami. A kedvenc sütimből is már csak egy darab van, de Junhyung azt is ellopta előlem.
Nagyot sóhajtok, mikor a tetőn ülve a tálcámra pillantok, és csak egy szendvics és egy pohár kávé néz velem farkasszemet.
- Örülsz, igaz? – vágom be a mű durcát.
- Hát, azt hiszem, igen – kibontja az édesség csomagolását, és beleharap. Komolyan mondom, ezt direkt csinálja velem.
- Kérsz? – kérdezi ismét egy sunyi mosoly kíséretében.
- Kösz, de inkább kihagyom – bontogatom a szendvicsem csomagolását.
- Biztos? – kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Miért, adnál? – nézek a szemébe.
Elmosolyodik, és beleharap a sütibe. Lerakja maga mellé a tálcát, majd fölém hajol, és megcsókol. Résnyire nyitva van a szám, és ő ezt ki is használja, hogy átrakhassa számba az ételt. Elhajol az arcomtól, és rám mosolygott.
Gyorsan lenyelem, de a döbbenet nem múlik el. Ismét közel hajol, de most nincs semmi a szájában. Lágyan megcsókol, majd egyre szenvedélyesebben.
Tudjátok, mi a legfurcsább? Az, hogy egyáltalán nem tiltakoztam, és minél szenvedélyesebb lett, annál többet akartam.
Hirtelen lépteket hallottunk a lépcsőház felől, és gyorsan szétváltunk.
- Szóval itt vagytok – jött oda Yoseob a sejtelmes mosolya kíséretében.
- Reggeliztünk. De mivel ez az egyetlen csendes hely van az iskolában, ezért ide jöttünk – hajtom le a fejem.
- Értem – érződik hangjában, hogy nem hisz nekem.
Junhyung tök nyugodtan beszélget vele, mintha semmi sem történt volna, ami miatt ideges lenne. Néha rám néz azzal a kéjenc tekintetével, amitől még a lélegzetem is eláll.
- Hyunseung, neked is szólok, hogy ma siess haza, mert próba van, jó? Bár általában együtt szoktunk haza menni – szakít ki gondolataim közül a kis szöszi figyelmeztetésével.
- Rendben – mosolygok rá.
- Mi a baj? Olyan furcsa vagy – néz a szemembe. Junhyungra pillantok segítséget remélve, de az csak nyugisan falatozik tovább.
- Semmi bajom nincs, csak kicsit fáradt vagyok – hazudom neki.
- Akkor hagyd ki ezt az órát, és menj le a gyengélkedőre egy kicsit aludni – javasolja.
- Nem. Megleszek. Annyira nem vagyok fáradt. De most menjünk, mielőtt becsengetnek – állok fel, és indulok el a lépcsőház felé, de azt még hallom, hogy Yoseob Junhyungot kérdezgeti felőlem.
- Mi a baja? - kérdi
- Nem tudom – áll fel Junhyung is, és jön utánam.
Elindulunk a Jokerrel lefelé a büfébe, hogy visszavigyük a tálcákat, de már éppen indultunk volna a terembe, mikor becsengettek.
Amilyen gyorsan csak tudtunk, szaladtunk a lépcsőkön, már hármasával vettük a lépcsőfokokat, de így is késtünk.
Mivel az osztályfőnökkel voltunk, és ő nem szereti, ha késünk az órájáról, ezért büntetést kaptunk. Na, találjátok ki, mit kaptunk? Egy héten keresztül tarkítanunk kell három termet.
Órák után és Dujun leszidása után elindultunk a takarítószerekért. Junhyungon látszott, hogy legszívesebben itt sem lenne.
- Igazán ellóghatnánk – mondja morci bácsi.
- Persze, és utána még rosszabbat kapnánk. Milyen jó ötleteid vannak – mondom gúnyosan.
- Tudom, hogy jó ötleteim vannak, nem kell firtatni – mosolyog rám.
- Nem vagyok vicces kedvemben – nézek a szemébe.
- Jól van, na. Bocsi – folytatja a felmosást.
- Hagyjuk. Inkább végezzünk minél hamarabb, hogy még legalább fél órát, ha nem többet, tudjunk próbálni – folytatom én is a munkát.
- Tényleg csak a táncra tudsz gondolni most? Semmi másra? – kérdi fennhangon.
- Nem. Most pont nem arra koncentrálok, pedig arra kéne, csak sajnos valami más mindig eltereli a figyelmem – nyugodt vagyok még, de nem sokáig.
- És mi az a bizonyos dolog? – veszi vissza hangját.
- Azt neked nem kell tudnod – nézek farkasszemet vele.
- Hah. Mennyi van még hátra? – fordul el.
- Még egy osztály – gondolkodok el.
- Én átmegyek oda, csak mondd meg, melyik terem, te pedig fejezd be ezt, és ha kész vagy, gyere utánam – adja ki a feladatokat.
- A 10/C terme, majd megyek nemsokára én is – egyezek bele.
- Oké – megy ki.
Megint egyedül maradtam a gondolataimmal, amelyek még mindig a délutáni csókon járnak.
Ha tovább agyalok rajta, akkor megőrülök. De akkor is kíváncsi vagyok, hogy miért csinálta. Vajon Yoseob látott minket vagy nem? Ha látott, akkor mit gondol most? De sok kérdés kering a fejemben.
Jaj, Hyunseung, gondolj már valami másra. Na, tessék, még meg is pofozom magam. Most úgy nézhetek ki, mint egy mazoista.
Gyorsabban végeztem, mint gondoltam. Elmegyek kicserélni a felmosó vizet, utána pedig elindulok a 10/C terme felé. Benéztem az ablakon, de a terem kongott az ember  hiánytól. Az ajtó résnyire nyitva volt, így bementem rajta, de nem kellett volna. Megúsztam az esti fürdést, mert a nyakamba borult egy vödör víz.
A kis Joker az ajtó mögött röhögött rajtam, de gyorsan letöröltem a mosolyt a képéről, mert a vödröm tartalmát a fejére öntöttem. Olyan meggyötört arcot vágott, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Ezt már másodszorra játszod el velem, csak most nem aludtam, és több vizet is kaptam – hangsúlyozta ki a „másodszorra’’ szót.
- Te kezdted, nem én! – mosolygok angyalian rá.
- De te meg folytattad. – Már megint kezdi.
- Na és? – nézek rá kérdőn. – Hagynom kellett volna magam? Nem hagyhattam szó nélkül, hogy több liter vizet rám borítottál – fonom össze karjaimat mellkasom előtt.
- Miért ne hagyhattad volna? – utánoz engem a mozdulataimban.
- Ezt te sem gondoltad komolyan – megyek ki a teremből, hogy átöltözzek.
A „humorzsák’’ is jön utánam. Ezt még visszakapja kamatostul, nincs vége ennyivel. Még jó, hogy raktam el váltóruhát, nem is egyet, mert gondolom, majd ennek a majomnak is kell adnom.
Beállok a zuhany alá, és megengedem a meleg vizes csapot. Olyan jól esik, ahogy a forró cseppek a bőrömhöz érnek. Hallom, ahogy a Jokerke is beáll a másik zuhanykabinba.
Nem sietek, mert mindig eszembe jut, hogy még fel kéne törölni a ki öntött vizet. Tudom, hogy egyszer úgy is ki kell másznom innen, de még öt percet adok magamnak.
Junhyung velem ellentétben hamar kimegy, de nem hallottam az öltöző ajtajának csukódását szóval még nem ment el. Lassan én is követem őt.
Amikor kiléptem az ajtón, ott ült a padon, és mélyen gondolkodott, már ha tud olyat is. Nem sokára észrevette, hogy nincs egyedül. Éppen szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem.
- Tudom, egy perc, és adok valami ruhát. A múltkor is jók voltak rád a cuccaim, szóval nem lesz gond – feláll, és odajön a szerényemhez.
- Honnan tudtad, hogy mit akartam kérni? – kérdi a hátam mögül.
- Csak megérzés volt – fordulok felé, de észrevettem, hogy nagyon közel áll, és el is pirultam. A kezébe nyomtam gyorsan a ruhákat, és már vissza is fordultam a szekrényemhez. Egy Nike-s pólót, egy szürke csőnacit, és egy fekete bőrdzsekit adtam neki. Alsó az már csak van nála.
- Köszi. – Érzem, hogy mosolyog.
- Nincs mit – nyögöm ki a szavakat.
- Miért van az az érzésem, hogy zavarban vagy a közelemben? Csak nem a délutáni dolog miatt? – suttogja kérdését a fülembe. Ha lehet, még jobban elpirultam.
- Rosszak az érzékeid, Junhyung. Nem vagyok zavarban előtted. – Az arcom nem erről árulkodik szerintem.
- Ó, tényleg? – hajol közel az arcomhoz, a szívem pedig majd kiesik a helyéről, már úgy dobog.
- Igen, tényleg – suttogom már szinte a szájába.
- És ez sem zavar? – szünteti meg ajkaink között a távolságot.
Eléggé meglepett. A délutáni ehhez képest semmi. Olyan lassú és szenvedélyes volt, hogy az már fájdalmas. Többet akartam, csak ez járt a fejemben. Erre tényleg nem számítottam.
Hamar elfogyott a levegőnk, így szét kellett válnunk. Pihegve és ködös szemmel néztem fel rá. Ő ugyan ilyen tekintettel nézett le rám.
- Hyunseung, te szerelmes vagy belém? – néz a szemembe.
- Nem tudom – kezdem el fixírozni a padlót.
- Akkor mit tudsz? – mosolyodik el.
Lassan eltávolodik tőlem, és elindul felöltözni. Amint magamhoz térek, én is elkezdek lassacskán ruhákat előhalászni magamnak. Zavaromban minden parfümöt meg sampont felborítok a polcokon.
Találtam egy fekete pólót, egy sötétkék farmert és egy fekete dzsekit. Gyorsan elkezdek öltözködni. Teljesen összezavart, és nem tudom, most milyen reakcióra vár.
Szó nélkül kimentem az öltözőből. Nem tudom, milyen arcot vághatott hozzá, de ez most kevésbé érdekel.
Felrohantam az emeletre a kijelölt terembe, és neki láttam felmosni a víztócsát, amit ott hagytunk.
Nem tartott sokáig. Tíz perc volt az egész. Persze Junhyung nem jött segíteni. Nem is számítottam rá, ezek után meg főleg nem. Nem is baj, egyedül gyorsabban ment. Csak az a  gond, hogy utána visszapakolni is nekem kellett.
Fél nyolc körül indultam el hazafelé, mert még kiszellőztettem egy kicsit a fejem a tetőn.  A Jokert nem láttam sehol. Már csak pár lépésre volt a kapu, mikor megpillantottam Junhyungot az egyik oszlopnak támaszkodva.
- Végeztél? – jön oda hozzám.
- Igen. Kösz, hogy visszajöttél segíteni – mondom szemrehányóan.
- Bocs, csak nem voltam benne biztos, hogy utánad kéne mennem – mosolyog rám.
- Ne mosolyogj itt nekem, hanem menjük haza. – Jobb lesz, ha úgy teszek, mintha nem történt volna semmi. Elindultam kifelé, ő pedig követett.
- Oké – szól utánam.
Hazafelé nem nagyon beszélgettünk. A buszon pedig elaludt mellettem. Nagyon aranyos volt, az már biztos, de még mindig nem voltam olyan nyugodt, mint szoktam lenni.
Nagyon nehezen ébredt fel, amikor keltegettem. Pont le tudtunk szállni. Kicsit mérges voltam, de ez nem tartott sokáig.
Mikor hazaértünk, a többiek nem voltak sehol sem, csak egy levelet találtunk a konyhaasztalon.
„Kaja a pulton van letakarva. Tízre talán már itthon leszünk, de nem biztos. Viszont mire mi hazaérünk ti már az ágyban legyetek, és nagyban húzzátok a lóbőrt, mert ha nem, nagyon le foglak titeket szidni. Holnap elkérjük magunkat egész napra, és végig próbálni fogunk.

Doojoon’’
- Na, ez már jól hangzik – mondom mosolyogva.
- Nagyon – morog Junhyung a vállamra támaszkodva.
- Legalább most pihenhetünk – nyugtatgatom.
- Nem mondtak újat ezzel, amúgy is ezt csináltam volna – indul el a szobánk felé.
- Jaj, ne duzzogj már. Nézzünk meg egy horrort – ajánlom fel.
- Hát, nézzünk, de tuti, hogy bealszom még a vége előtt – fordul felém, és nekidől az ajtófélfának.
- Fogadjunk – jött egy jó ötletem.
- Miben? – Na, ez már őt is érdekli.
- Ha te alszol el előbb, akkor holnap kifizeted a reggelimet, az ebédemet és a buszt. De ha én alszom el előbb… - félbeszakít.
- Azt majd én kitalálom, hogy mit kérek tőled – mosolyodik el ördögien.
- Ez így nem fair. Mond el, hogy mit akarsz – durcizok be.
- Nem – elfordul, és bemegy a szobába.
- Hát, jó – egyezek bele. Nagyon kíváncsivá tett. Majd meglátjuk, ki fog győzni!

2.Fejezet A megmentőm (BEAST)

- Helló, Seungi! Hogy vagy? – kérdi nyájasan Jaejong. De szeretném pofán törölni.
- Mit akarsz, Jaejong? – préselem ki fogaim között a szavakat.
- Csak erre jártunk, és be akartunk köszönni neked – hazudik rezzenéstelen arccal.
- Ha már ilyen kedves vagy, igazán eltakarhattad volna azt a ronda arcod, mielőtt idejössz – gúnyolódok vele.
- De felvágták a szád, te kis ribanc. Mindjárt megtanítom én neked, hogy is beszélj egy volt baráttal.
- Mióta vagy te a főnököm, vagy bárki más, hogy tanítgass? – próbálom kitépni karom fogva tartóim markából.
- Ejnye, hát milyen dolog az, hogy elfelejted azt, aki mindig kényeztetett? – Gyomorszájon üt, mire én szépen leköpöm az arcát, de cserébe kapok egy jobbost az arcomba. Érzem, hogy elered a vér az ajkaimból.
- Te meg a kényeztetés nagyon messze álltok egymástól – vigyorgok lesajnálóan.
- Még van képed gúnyolódni azok után, hogy elárultál? – Micsoda egy hazug ember.
- Nem tudom, ki árult el kit előbb?
Már éppen lendült volna az ökle, hogy adjon még egy gyomorfájdító ütést, mikor meghallottuk a rendőri szirénát. Gyorsan elengedtek, minek köszönhetően felnyaltam a betont, majd elfutottak.
A hang egyre közelebb jött, majd hirtelen megszűnt. Valaki a hátára vett, majd elsötétült minden. Nem kaptam sok ütést, de ami eltalált, az elég erős volt.
Mikor felébredtem, a szobámban találtam magam, ráadásul az ágyamban feküdtem átöltözve. Megpróbáltam felülni, de nagy fájdalom hasított az oldalamba, így jobb ötlet híján visszafeküdtem. Halk lépésekre lettem figyelmes, majd megpillantottam Junhyungot a szobaajtóban.
- Hogy vagy? – kérdi aggódással hangjában.
- Mi ez a hirtelen jött kedvesség? – kérdem két fájdalmas morgás között.
- Hogy a fenébe tudsz még ilyenkor is ellenséges lenni? Ha nem kapcsolom be azt a vackot a telefonomon, nem mennek el, amíg még egy kis életjelet is mutatsz – kapja fel a vizet.
- Nem kértem, hogy segíts, ez a te saját döntésed volt – mondom még egész nyugodtan.
- Hát? Hagynom kellett volna, hogy szétverjenek? Ezt te sem gondolhatod komolyan, Hyunseung – lágyul el a végére.
- Akkor talán mindig másra kell, majd támaszkodnom? Nem lesz mindig ilyen szerencsém, hogy vagy te, vagy más ott legyen, és segítsen! Köszönöm, hogy megmentettél. Tényleg köszönöm, de meg tudom magam védeni. – Hangom megremeg a végén.
- A mai alapján én nem így látom. És ha nem fogod magad vissza, hanem még tovább szítod a mérgét, akkor csak magad alatt vágod fát, hát nem érted? – ül le mérgében a székre.
- Próbálom majd magam türtőztetni, de nem rólad fogok példát venni, mert te is ilyen vagy, sőt, még talán rosszabb is első következtetésre – mosolygok rá.
- Lehet, hogy egy kicsit forrófejű vagyok, de nem vagyok olyan utálatos, mint az gondolod – mosolyog vissza.
- Ha te mondod – megpróbálok felülni.
- Várj, segítek – nyújtja kezét, amit készségesen el is fogadok. – Bocsánat.
- Miért is? – kérdezem.
-A délelőtti miatt, amikor megpróbáltalak kioktatni, pedig nem volt igazam– hajtja le fejét.
- Nem gond. Még nem ismerjük egymást eléggé, így nem is érthetünk mindig egyet minden dologban – helyezkedek el.
- Igazad van – mosolyog rám. Olyan helyes a mosolya. Na, de nem rámászni, Hyunseung!
Elkezdett mesélni magáról. Arról, hogy a szülei autóbalesetben haltak meg, ő pedig a nagynénjénél nőtt fel. Két éve költözött ide, Soulba, de még csak most tudott átiratkozni. Szeret olvasni és rapp szöveget írni.
Én is meséltem neki arról, amiről kérdezett, de én többet beszéltem magamról, míg ő csak érdeklődve figyelte történetem.
Olyan este kilenc fele Doojoon és Giki is betoppantak. Utóbbi nem akart otthon aludni. Mikor meglátták Junhyungot, megkérdezték, miről maradtak le, így körülbelül éjfélkor tudott csak elszabadulni a mi kis Jokerünk.
Doojoon nem engedte, hogy felkeljek, így neki kellet kikísérni Junt. Mióta hívom én így őt? Nem számít, amíg nem hallja, addig nem érdekel.
Másnap már egész jól éreztem magam, így bementem a suliba a két „tesómmal’’, de azért táncolni nem hagytak, sőt, Yoseob tiltakozott a legjobban mikor megtudta, hogy mi történt. A kis szöszi és az én testőröm, az az Doojoon annyira örültek egymásnak, hogy azt hittem, itt előttünk fogja megerőszakolni a kis törpét. De ettől függetlenül nagyon aranyosak és örülök, hogy boldogok együtt. Junhyungal egy párszor összemosolyogtunk, miközben ők táncoltak. A tükörben láttam, hogy sokszor idenéz, én pedig mindig rámosolyogtam, de nagyon kezdett fájni a gyomrom.
Egyszer csak megszédültem, ahogy mentem vízért a táskámhoz.
- Hey! Hyunseung, jól vagy? – szaladt oda a kis Joker.
- Ja, csak megszédültem – mosolygok rá.
- Nagyon megijesztettél – mondja Doojoon.
- Felviszem az orvosiba - motyogja Junhyung, majd az ölébe vesz és kimegyünk a teremből.
- Tegyél le! Tudok járni! – nyafogok.
- Biztos? – kérdi.
- Igen – megállunk és letesz, de három lépés után a lábam bemondja az unalmast. Jun még időben elkap, de olyan közel kerül az arcomhoz, hogy elpirulok.
- Tudtam, hogy ez lesz. Lázas is vagy? – teszi kezét homlokomhoz.
- Nem – vágom rá a választ.
- Akkor zavarban vagy? – mosolyog sunyin. – Ez zavar? – hajol még közelebb, már csak pár centi választja el ajkainkat, de végül elhajol. – Na, gyere – vesz megint ölébe, és már megyünk is tovább.
- Undok vagy – motyogom mellkasának, de ő is meghallotta, és csak mosolygott egyet rajta, majd ment tovább.
Beértünk az orvosiba, és hát a doki kicsit furcsán nézett ránk, mikor meglátott. De ezzel nem sokáig foglalkozott.
- Mi történt? – kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Tegnap ki akarták rabolni és megverték, de ma nem akart a kollégiumban maradni. Az előbb megszédült és nagyon fáj a gyomra, ahol megütötték. – Jó hazugság. Még hogy engem kirabolni? Ki lenne olyan hülye? A saját sírját ásná meg.
- Tegye le az ágyra! Maga meg húzza fel a pólóját – utasít minket a doki.
- Rendben – válaszolunk egyszerre.
Felhúztam a ruhadarabot felső testemen, az orvos pedig megnézte azt a nagy kékeslila foltot a hasamon. Kicsit elszörnyedt a látványtól. Lefertőtlenítette a vágásokat, és bekötötte.
- Maradj itt és pihenj. Nekem most el kell mennem, de a barátod majd vigyáz, nehogy elszökj innen, amíg vissza nem jövök. Ha gond van, szólj az igazgatónak – mondja a doki.
- Rendben! – mondjuk megint egyszerre.
- Akkor, viszlát – köszön el.
- Viszlát – köszönünk el mi is.
- Nos, úgy látszik, egy ideig itt fogunk dekkolni – vigyorog rám.
- És ebben mi a jó, hogy még mosolyogsz is rajta – kérdem.
- Nem kell bemennem órára – dől hátra a széken.
- Még csak két napja vagy ebben a suliban, de már a lógásról beszélsz. Különben meg elmehetsz, nyugi, nem fogok elszökni – mosolyodok el.
- Inkább itt maradok a biztonság kedvéért.
- Szóval, ennyire belém zúgtál, vagy csak meg akarod mutatni a többieknek, hogy milyen rendes srác vagy? – komolyodok el.
- Egyik sem. Nem vagyok beléd szerelmes, még csak nem is tetszel, és az sem igaz, hogy nagyzolni akarok. Senkinek nem kell bebizonyítanom semmit. Azt gondolnak, amit akarnak – fordul el.
- Ha egyik sem, akkor miért vagy még itt? Szerintem magadtól is rájöttél, hogy egy ideig nem fogok tudni elmenni. És mivel még csak most kezdtél, nem kéne kihagynod az órákat – mondom közömbös arccal.
- Miért utálsz ennyire? – néz a szemembe.
- Nem utállak, csak nem tetszik, hogy olyan könnyen változik a hangulatod érzelmi szinten. Egyszer kedves vagy, utána meg bunkóskodsz velem. Eldönthetnéd végre, hogy a barátom akarsz-e lenni, vagy csak azért leszel velem, mert a többiek a barátaim, és neked is, ezért nem akarsz velem összeveszni – fejezem be.
- Bocs, hogy nem olyan vagyok, és nem úgy viselkedek, ahogy neked tetszik, de ezen felül a barátod akarok lenni, ha akarod, ha nem. Szóval vagy elfogadsz, vagy nem – áll fel és megy ki.
- Miért kell ilyen forrófejűnek lenned? – ordítom utána.
Egész délután gondolkodtam. Olyan egy óra körül lejöttek a többiek, kivétel Junhyung. Azt mondták, egész nap ki se jött a táncteremből. Nem akartam beszélni róla, szóval eltereltem a témát.
Hoztak nekem enni, elmondták röviden a tanulnivalót. Körülbelül négy oldal gyűlt össze a fejemben földrajzból. Úgy látom, lesz mit tanulnom. Csengetéskor elmentek, de Giki itt hagyta a laptopját, hogy ne unatkozzak.
Egész jól eltereltem a figyelmem a zenék mixelésével. A végén egy egész jó kis ütemes számot hoztam össze. Majd meg kell mutatnom Doojoonak is, hátha tetszik neki. Nekem nagyon bejön, jól lehetne rá táncolni.
Megpróbáltam kikelni az ágyból, és csodára méltóan tök jól ment, hála a fájdalomcsillapítóknak nem fáj már semmim. Hála az égnek, hogy az ágyak gurulnak, így könnyebb volt eltolni. Benyomtam a zenét, miután elég nagy helyet csináltam.
Az egész koreográfia magától jött, és ahogy végignéztem a fejemben, nagyon meg voltam vele elégedve. Csak egy baj volt, mikor másodszorra is el akartam próbálni, megfájdult az ütés helye és elestem.
Nem tudom, meddig ültem ott, szorítva a fájó testrészemet. Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy dühös Joker szemével találkozott az enyém.
Szó nélkül odajött, felsegített, és az ágyba fektetett. Nagyon zavarban voltam. Nem tudtam, mit mondjak.
- Sajnálom, hogy az előbb a butaságaimmal felbosszantottalak. És köszönöm, hogy segítettél – bököm ki végül.
- Semmi gond, és én is sajnálom, hogy olyan hamar felkaptam a vizet. Ja, nincs mit – mosolyog rám. – De tulajdonképpen mit csináltál?
- Táncoltam. Csináltam egy új zene alapot, és arra próbáltam összerakni egy koreográfiát, csak hírtelen rosszul lettem, és innentől szerintem nem nehéz kitalálni – veszem ölembe a laptopot.
- Mutasd azt a számot – veszi ki Giki gépét a kezemből.
Benyomta azt a zenét, amire rámutattam, és amíg vége nem lett, meg sem szólalt. Néha elmondtam neki, hogy hova gondoltam a rapp részeket. Mikor a szám lejárt, sokáig csak ült egyhelyben, és gondolkodott.
- Nekem nagyon tetszett, lehetne ez a fellépő videónk a versenyen. Egy jó koreográfiával és szöveggel még akár győzhetünk is – kacsint egyet.
- Gondolod, hogy indulhatnánk ezzel a számmal? Lehet, hogy a többieknek nem is tetszene – hajtom le a fejem.
- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik is – emeli fel fejem államnál fogva.
- Köszi – mosolygok rá.
Két órára rá megjött a doki is. Azt mondta, holnap mellőzzem a hirtelen mozdulatokat, és felmentést is adott tesiről meg táncról.
Nem nagyon örültem neki, hogy nem mozoghatok nagyon, mert meg akartam mutatni Yoseobéknak a koreográfiát a zenéhez. Ráadásul Junhyung azt mondta a dokinak, hogy gondoskodik róla, hogy nyugton maradjak. Nem tudom, hogy akarja ezt elérni. De már kíváncsian várom. Kicsit félek is, de az izgalom elnyomja.
Eljöttünk a dokitól, de a többiek már rég leléptek. Ezért még le fogom őket szidni. Hogy mertek itt hagyni minket szó nélkül? Meg fogok őrülni.
Hazafelé a buszon Junhyung vette a jegyet, és én ülhettem az ablaknál. Nagyon kedves volt most.
- Azért ennyire kedvesnek nem kell lenned, mert már kicsit idegesítő – nézek a szemébe. – Tudok járni, és az ajtókat is ki tudom nyitni szóval, egy kicsit fogd vissza magad – rakom le a kabátom az ágyra.
- Bocsesz. Megpróbálom visszafogni magam – mosolyog rám.
- Kérsz inni? – megyek a kis konyha felé, mert nekünk olyan is van.
- Aha. Mi a menü? – kérdi.
- Cola, Fanta, Citromos sör – kínálom fel.
- Az utolsót. – Ez a sunyi vigyor.
- Oké. Tessék – dobom oda neki.
- Kösz - kapja el. – Nem pihensz le? Dujun le fog szidni – néz a szemembe.
- Mindjárt, csak lezuhanyozok, jó, anyu? – vigyorgok rá.
- Kisfiam, ne mossam meg a hátad? – gúnyolódik.
- Nem kell – kacsintok rá.
Összeszedem a cuccom, és elmegyek fürdeni. Megengedem a melegvizet, és olyan jól esik. Most csak áztatom magam.
Mikor végeztem, felkaptam az alsóm, egy mackó nadrágot és egy smile-s pólót. Belebújtam mamuszomba, és kicsoszogtam a szobába.
Junhyung olyan aranyosan aludt az ágyamon, nem volt szívem felkelteni. Végül is már este nyolc óra van. Nem csodálom, hogy elfáradt, hiszen szinte egész nap engem pesztrált.
Kiszedtem egy póttakarót a szekrényből, majd leszedtem róla a dzsekit, és betakartam.
Megírtam gyorsan a házi feladataim, aztán bepakoltam holnapra pár cuccot. Lefeküdtem a Joker mellé, miután lekapcsoltam a nagy villanyokat. Az ajtót nem zártam be, hátha Giki hazatalál még valamikor.
Nagyon hamar elaludtam, de óracsörgés előtt fél órával felébredtem. Giki már az ágyában aludt a tegnapi cuccában, és még csak be sem volt takarózva. Fel akartam kelni még a másik kettő előtt, de egy kéz a derekamon pihent, és erősen visszatartott, így nem tudtam megmozdulni.
Megfordultam az „ölelésben’’, és Junhyung békésen alvó arcával találtam magam szemben. Ahogy elkezdtem mozogni, úgy szorult az ölelés is. Úgy döntöttem, nem kelek fel addig, amíg nem csörög a telefon, jelezve, hogy fel kellene kelni.
Odaszorított a mellkasához, így tisztán hallhattam a légzését és a szívdobogását. Olyan szép ajkai vannak, és úgy hívogattak, de türtőztettem magam.
A kelést jelző óra nagyon sokára szólalt meg. Junhyung csak morgott egyet, mikor lehámoztam magamról a kezét, de nem szentelt neki különösebb figyelmet.
Kimásztam az ágyból, felkapcsoltam az éjjeli lámpát, erre mind a kettő a fejére húzta a takarót. Úgy gondoltam, hagyok még nekik tíz percet, hiszen van még időnk.
Megfogtam a cuccaim és bevonultam a fürdőbe. Megmosakodtam, felöltöztem, de a hajvasalás előtt fel kell keltenem őket.
- Hey! Álomszuszékok, keljetek fel! – ordítom el magam.
- Csak még öt percet, Hyunseung – válaszolják mind a ketten.
- Ha nem akartok hidegvizet a nyakatokba, akkor keljetek fel - mosolyodok el, mikor Gikwang szélvész módjára vágódik ki az ágyból.
- Hyung, kelj fel, mert tényleg megteszi – keltegeti Giki is Junhyungot.
- Na, persze. – Szóval nem hiszed el? Megfordulok, elveszek egy poharat a szekrényről, majd a fürdőben megtöltöm hidegvízzel. Mikor kimentem, a kis Joker még mindig nem volt hajlandó kimászni az ágyamból.
- Hyung, kelj fel! Hyung! Junhyung, én szóltam – mondja Giki rémült arccal.
- Már késő – mosolygok rá. Lekapom a takarót a kis álomszuszékról, és ráöntöm a pohár tartalmát.
- Á! A francba! Hyunseung! Hogy az a! Na, várj csak – felkapott és bevitt a fürdőbe, bevágott a zuhanyzóba, és megnyitotta a hideg vizes csapot.
- Junhyung, a fenébe is, ezt most miért kellett? – ordítok rá.
- Ezt csak visszakaptad – vigyorodott el.
- De te se úszod meg – rántom be magam mellé.
- Ha-ha – figyelünk fel Giki nevetésére az ajtóból. Leszedem a zuhanyrózsát és az arcát telibe találom a hidegvízzel. – Hyunseung! Esküszöm, meg foglak fojtani! – Csupa víz volt mind a hármunk, és csak néztünk egymásra. Hirtelen elkezdtünk nevetni, és csak akkor hagytuk abba, mikor már fájt a hasunk.
- Szárítkozzunk meg, mielőtt mennünk kell – ajánlom fel az ötletem.
- Rendben – mosolyognak mind a ketten rám.
Gyorsan átöltözünk, Junhyung esetében én adtam neki száraz ruhákat. Egész jól nézett ki bennük, bár egy számmal azért kisebbek voltak.
Megszárítottuk a hajunk, és ki is vasaltam mind a hármunkét, de nem tudtam teljesen megcsinálni, mert akkor lekéstük volna a buszt. Épp annyi időnk volt még, hogy kiteregessem a ruhákat, és lekapcsoljam a villanyokat, és már zártam is az ajtót.
A busz késett egy kicsit, de nem baj, így pont időben kiértünk. Giki panaszkodott is rendesen, de az ő hibája is volt, meg Juné is, nemcsak az enyém.
A következő megállóban a többiek is felszálltak, és csak úgy zengett a busz a nevetésünktől. Yoseobnak és Dongwoonnak nagyon tetszett a reggeli kis műsorunk, mert persze, hogy elmeséltük nekik. Dojun csak megmosolyogta, de nem szólt rá semmit.
Beérve a suliba mindenkit a próbaterembe vezényeltünk, hogy megmutathassuk Junhyungal a zenét, amit csináltam.
- Nos, ezt a számot tegnap a gyengélkedőn csináltam. Junhyungnak tetszett, és arra gondoltunk, hogy indulhatnánk ezzel a versenyen – mondom el ötletünket.
- Először hadd hallgassuk meg – mondta Doojoon.
- Oké – indítottam el a lejátszót.
Mindenki síri csendben volt, kivétel én, mert nekik is elmondtam, hogy hová tenném a rapp részeket.
- Nekem nagyon tetszik – mondja elsőnek Yoseob.
- Jó lett – szólal meg egyszerre Dongi és Giki.
- Rendben van, induljunk ezzel – egyezik bele Du Jun.
- A szöveget én és Hyunseung akarjuk megírni, mert már van alap koncepciónk, de ha nektek is van valami ötletetek, nyugodtan elmondhatjátok – mosolygunk össze Junhyungal.
- Hyunseung és Junhyung írják a szöveget? Rendben, ez meg van beszélve! – zárja le a témát a leader.
A szám címe végül Breath lett. Nekem tetszett, és a többiek sem mondtak rá nemet. Ez a nap nagyon jól alakul.

1.Fejezet Ismerkedés (BEAST)

- Ébresztő! Hasadra süt az utcai lámpa fénye!
- Hallgass már el, te vacak! – vágom párnám az ébresztőhöz, de nem akar elhallgatni.
Hyunseung, el fogsz késni, és nem fognak engedni, táncolni!
- Ó, hogy az a… - megyek oda a telefonomhoz, és kiveszem belőle az aksit. – Na, most pofázz! – mosolygok keserűen.
- Most örülsz, hogy sikerült felkeltened? Fogadjunk, hogy ez volt a terved! – förmed rám Giki.
- Te csináltad nekem ezt az ébresztőt, úgyhogy ne siránkozz – mondom olyan stílusban, ahogy ő.
- Merong – nyújtja ki nyelvét.
- Erről tudod, mi a véleményem? – húzom fel a szemöldököm, és mosolyom még szélesebb lesz.
- Hyung! – ordít bele az arcomba rákvörös fejjel.
- Öltözz, mert el fogunk késni. – Erre elkezd sunyin mosolyogni.
- A szüleim kikértek mára Dojoonal együtt. Elmegyünk túrázni. Téged is vittünk volna, de anyukád nem engedte meg. – Szomorúan sóhajt. – Pedig jó móka lett volna.
- Nem érdekes, úgyis le vagyok maradva töriből a fellépések miatt. Meg úgyis nemsokára itt van a családi hétvége – szedem elő cuccaim a szekrényből.
- Ne haragudj, Seungi – néz rám boci szemeivel.
- Nem haragszom. De most aludj még, hosszú lesz a napod – mosolygok rá.
- Oké – mosolyog ő is, majd visszafekszik, és a fejére húzza a takarót.
Ez a kis majom, Lee Gi Kwang a legjobb barátom. A másik, akiről szó volt, ő Yoon Doo Joon, a „bátyám’’, úgymond. Kiskorom óta ismerem őket, és olyanok vagyunk, mint az igazi testvérek. Vigyázunk, törődünk és aggódunk egymásért. De térjünk vissza: a két pótcsaládom elmegy kirándulni, én pedig készülök a suliba, egyedül. Nem baj, Yunhoék és G. D. –ék ott lesznek nekem.
Gyorsan összekapom magam, és már megyek is el. Az ajtót lassan csukom be, mert Giki már visszaaludt. Lassan kigyalogolok a buszmegállóba zenével a fülemben. Öt perc múlva befut a busz, és már haladunk is a suli felé.
A következő megállóban három srác száll fel. A szőke és egy másik elém ül le, de a harmadik, azt hiszem, Junhyungnak szólították az előbb, na, ő mellém ült le, de előtte fél percig néz, és csak áll mellettem.
- Bocsi, leülhetek? – szólít meg végre.
- Persze – mondom, majd visszafordulok az ablak felé, és hallgatom tovább a zenét.
- Kösz – hallom meg, még mielőtt visszahangosítanám mp4-em.
Az út alatt többször is észrevettem, hogy rajtam felejtette a szemét, de különösképpen nem zavart. Ha akar valamit, majd a tudtomra hozza… vagy sem.
Leszállok a buszról, de nem egyedül; a három srác is jött mögöttem. Egy kicsit megijedtem, de ha bántani akarnak, majd megmutatom nekik a dzsúdó tudásom.
Az iskolába érve épphogy elindultam volna a tánctermem felé, amit a „testvéreim’’-mel használunk, de mondom, épphogy elindultam, már meg is kellett állnom, mert az a szőke hajú srác a három közül megállított.
- Bocsi, de tudnál segíteni – kérdi, mikor felé fordulok.
- Tessék! – Legyünk udvariasak. – Miben segítsek?
- Meg tudnád mondani, hogy hol van az igazgatói iroda? – teszi fel újabb kérdését.
- Felmentek a lépcsőn az első emeletre, és a folyosó végén balra lesz, de ki van rá írva, szóval nem téveszthetitek el. Más valamit? – húzom fel szemöldököm.
- Köszönjük, másra nincs szükségünk – mosolyog tovább, olyan, mint egy Dáma.
- Nincs mit – megfordulok, és megyek tovább.
Beérve az öltözőbe átveszem tesi ruhám, ami egy mackónadrágból, egy szürke atlétából és egy Nike tornacipőből áll. Kiveszem még a CD-t is a táskámból, majd elindulok a tükrökkel teli terembe. A lemezen nyolc szám van, ami azt jelenti, több mint fél órája táncolok.
Kikapcsoltam a hifit, és elindulok vissza az öltözőbe, de valaki kopogott a terem ajtaján.
- Miben segíthetek, igazgató úr? – Na, megjött a plusz feladatom.
- Ez a három diák a te osztályodba fog járni, szeretném, ha körbevezetnéd őket az iskolában. – Ez a sunyi vénember.
- Rendben van. – Nem fogsz ki rajtam, tata.
- Nos, akkor fiúk, Hyunseungra bízlak titeket, a könyveitek holnap jönnek meg, addig osztozzatok másokkal. – Sarkon fordul, és elmegy.
- Gyertek be. Gyorsan lezuhanyozom, és már mehetünk is – mondom a három jómadárnak. – Amúgy Jang Hyun Seung vagyok, de szólítsatok csak a keresztnevemen. És titeket, hogy hívnak? – kérdezem.
- Én Yang Yoseob vagyok – mondja a szőke.
- Én Son Dong Woon vagyok – hadarja el a kis barna hajú srác.
- Én… - szakítom félbe.
- Junhyung, igaz? – kérdem mosolyogva.
- Yong Junhyung, és honnan tudod? – kérdez vissza. Úgy látom, ő egy kicsit komolyabb és megfontoltabb, mint a másik kettő.
- A buszon hallottam, Yoseob, igaz? – nézek rá, ő pedig bólint. – Na, tőle.
- Értem – mormogja.
- Na, mindjárt jövök, addig nézzetek körbe, bár egy táncteremben nem sok látnivaló van – mosolyodok el megint.
Tényleg gyorsan zuhanyoztam le. Már húsz perce az iskolát járjuk, és még a felét sem mutattam meg a híres Kim Jonghae Gimnáziumnak, ami idén koedukált lett. A lányok csak úgy gyűltek körülöttünk, ahogy meglátták az új fiúkat.
- Már csak öt perc van csengetésig, úgyhogy majd következő szünetben folytatjuk a felderítést, de most menjünk órára. T. O. P. tanár úr nem szereti, ha késnek az órájáról! Ne akarjátok megtudni, mi a büntetés.
- Oké, menjünk – mondják egyszerre.
Még időben beértünk, és gyorsan leültünk. Junhyung mellém ült le, Dongwoon Giki mellett fog ülni, Yoseob pedig majd Doojoon mellett.
Drága ének tanárunk T. O. P. bejött, és rögtön fel is állíttatta a három új gyereket, hogy mutatkozzanak be. Mind a három Pusanból jött, és a Lee Min Jae közép suliba jártak. Nos, az utolsó előtti évben átjönni még nem vészes, de ha a végzős évükben jöttek volna, akkor az már baj lett volna.
Az énekóra túl lassan telt el, bár egy kicsit élveztem is, mert engem és Yoseobot megdicsért, hogy milyen jó a hangunk. Junhyungot a rapp tudása miatt, Dongwoont pedig a jó szóló miatt dicsérte meg. Azt is mondta, hogy a jövő héttől csoportokra leszünk osztva. Mi négyen, plusz Giki és Doojoon leszünk egy csapatban. Már alig várom, hogy együtt dolgozhassam velük. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mit fogunk mi hatan alkotni.
- Gyerekek, van egy nagyon fontos bejelentésem még – mondja hangosan, hátha elhalkulunk végre. – A hó végén lesz egy verseny az osztályok, és az azokból kiválasztott legjobb csapatok között. A legjobb csapat, aki győz, annak a produkcióját megfilmesítik, más szóval videóklipet csinálnak hozzá – mosolyodik el a végén. – Sok sikert mindenkinek. Viszlát a jövő héten, és készüljetek! – megy ki a teremből.
Most van a nagyszünet, így pont van időnk a suli körbevizslatására, és még reggelizni is tudunk közben.
El is indultunk, amint kiment a tanár. Séta közben találgattunk, hogy mi legyen a nevünk. A végén a B2ST/BEAST – nél állapodtunk meg. Mindenkinek nagyon tetszett, Dongwoon ötlete volt. Egyedül Junhyung nem szólt rá semmit. Ott battyogott mögöttünk, és csak akkor nézett rám, amikor kíváncsi volt a terem leírására, amit én készségesen el is mondtam neki.
Mikor becsengettek angol órára, és Hong Ki tanár úr belépett a terembe, mindenki olyan vidám lett, hogy még dogát is lehetett volna velük íratni, akkor sem szóltak volna semmit. A tanár úr is boldog volt, hogy milyen lelkes most az osztály. Én is örültem, mert az angol volt, amit a táncon és az éneken kívül a legjobban szerettem. A tesivel sem volt semmi bajom, csak a tanárt kellett volna lecserélni egy kevésbé kotnyelesre. És pont az jött ez után az óra után.
Sajnos, az angol óra hamar elment, mi pedig siettünk a tesi öltözőbe.
- Van egy ötletem! – mondom kicsit hangosabban a kelleténél.
- És mi lenne az? – kérdi Yoseob kedvesen.
- Megkérem Go tanár urat, hogy hadd táncoljunk tesin – mondom vigyorogva.
- Persze, majd pont nekünk fogja megengedni, mikor csak ma jöttünk – förmed rám Junhyung. De miért ne lehetne, ha már fél nap alatt mi négyen tök jó haverok lettünk, akkor ez is menni fog.
-Bemutatkoztok neki, a többit pedig majd én elintézem – mondom neki kicsit kevesebb lelkesedéssel.
- Felőlem. – És már nem is figyel ránk tovább, mert ő felsége hallgatja az mp4-ét.
- Mi baja van? – kérdem Yoseobéktól.
- Nem tudjuk – felel végül Dongwoon.
- Mindegy, menjünk! – vezényelem ki őket, mikor végre készen vannak.
Úgy is tettünk, ahogy mondtam. Ők hárman bemutatkoztak a tanár úrnak, én pedig elkértem magunkat. Könnyebb volt, mint gondoltam, rögtön beleegyezett, hogy elmehetünk.
Útban a táncterem felé beleütköztünk az igazgató úrba, és sajnos nem hagyta, hogy csak úgy tovább menjünk.
- Nos, gyerekek, milyen eddig a napotok? Hyunseung körbevezetett titeket? – kérdi nyájasan.
- Igen körbevezetett minket. És ha mehetnénk tovább, még jobb lenne ez a nap, de úgy látszik, az igazgató úr földbegyökerezett – szólalt meg Junhyung. Kicsit beoltotta az igit. Úgy nézett az öregre, mint akit fel akar nyársalni.
- Ó, bocsánat! Menjetek csak – mosolyog ránk idegességében, majd félrehúzódik.
- Köszönjük – mosolyog rá vissza savanyúan a kis Joker.
Ahogy beértünk a terembe, mindannyian elkezdtünk nevetni, kivétel persze a kis mókamájsztró Jokert. Kicsit megdöbbentett, hogy már az első napján ilyen bátor, de nagyon tetszett.
Mikor végre abba tudtuk hagyni a nevetést, már mindeni rákvörös volt és izzadt. Nekem már a hasam is fájt. Amíg a többiek kifújták magukat, addig én megkerestem Doojoon egyik CD-ét, és beraktam a hifibe. Amint megszólalt a zene, mindannyian felpattantak a földről, ahol eddig ültek, és körbeállták a hifit, hogy meghallgassák a zenét. Láttam az arcukon, hogy nagyon gondolkodnak rajta, ki is énekelheti, de sajnos ezt nem fogják egykönnyen kitalálni.
- Te Hyunseung, ki csinálta ezt a számot? – kérdi a kis szöszi.
- Doojoon és én, na meg persze Giki. Én és Giki éneklünk, Doojoon rappel, és a zenét is ő csinálta alá – mosolygok rájuk
- Ilyen jól tud mixelni? – kérdi döbbent arccal Dongwoon.
- Igen. Egy klubban ő a Dj – mondom Donginak.
- Sokat fejlődött. Két évvel ezelőtt még rappelni is alig tudott – mondta Junhyung a hátam mögül.
- Ti ismeritek őt? – most rajtam van a sor, hogy megdöbbenjek.
- Nemcsak őt, hanem Gikwangot is ismerjük. Két évvel ezelőtt Pusanban nyaraltak a szüleikkel, akkor ismertük meg őket. Rólad is meséltek egy keveset, így mikor megláttunk a buszon, rögtön tudtuk, hogy csak te lehetsz Hyunseung – kalandozik el Yoseob.
- Mit meséltek rólam? – fehéredek el.
- Huh! Hát, hogy jó a hangod, és te vagy a legjobb haverjuk, meg hogy te tanítod őket táncolni – gondolkodik egy kicsit a szőkeség. – Asszem’ ennyi – mosolyodik el a végén.
- Akkor te vagy az a szőke szépség, akivel összejött a kirándulás alatt? – kérdem egy sunyi mosoly kíséretében.
- Ja – pirul el.
- Már emlékszem, mennyit meséltek rólatok. Annyira örültek, hogy nem kellett folyton a szüleikkel lenniük – nevetek a végén.
- Na, igen. A végén a szüleik még meg is köszönték, hogy lefoglaltuk őket – mosolyogva mondta Dongwoon.
- Amúgy azt is említették, hogy te meg a családod nem vagytok valami jó viszonyban – említi meg a kis pirulós Dáma.
- Á, hogy az. Hát a szüleim mindig a munkával vannak elfoglalva, ezért ki kell utazniuk Amerikába. A nővérem pedig Európában van az egyik művészeti egyetemen, ahova persze csak a pasija miatt utazott ki. Így nem sokat látom őket. Van a közelben egy ház, amit nekem vettek, de nem akartam egyedül lenni, ezért beköltöztem a kollégiumba Gikivel. Doojoon pedig közel lakik a sulihoz, úgyhogy neki nem kellett. De végül is nem érzem magányosnak magam, mert van két pótcsaládom, hála a két legjobb barátomnak és a szüleinek, hogy olyan kedvesek velem – fejezem be történetem.
- Értem. Ha akarsz, hozzám is átjöhetsz bármikor. A szüleim biztos örülnének neked – mondja a kis szöszi.
- Hozzánk is – vág közbe Dongwoon, mielőtt megköszönhetném.
- Nekem nincsenek szüleim, ezért én nem mondhatom, hogy lesz egy ötödik családod is, de ha van kedved, benézhetsz hozzám is – mormogja Junhyung.
- Köszi, srácok, kedvesek vagytok – mosolygok rájuk.
- Oké, most pedig táncoljunk végre – harsogja Yoseob.
- Rendben – mosolygunk rá.
Tehát elkezdtünk táncolni, vagyis összeraktunk valamifélét. De, sajnos, négyen eltáncolni egy hat fős koreográfiát kicsit nehéz, főleg úgy, hogy annak a két hiányzó embernek nagy szerepe van benne.
A tesi óráról hamar kicsengettek, mi pedig mentünk zuhanyozni. Még volt négy órám hátra, amihez nagyon nem volt kedvem.
Egy jó van ebben a napban, az, hogy van három új barátom. Jó, hogy ilyen hamar összehaverkodtunk, de egy kicsit furcsa is, hogy ilyen könnyen ment. De lehet, hogy csak én vagyok így vele.
- Hyunseung! Itt vagy? – kérdi Yoseob aggódóan.
- Ja, persze. Miről is volt szó? – nézek rá kérlelően, hátha érti, mit akarok.
- Hah. Arról, hogy milyen óránk lesz most? – ereszti ki a gőzt.
- Ja, hogy most. Hmm… töri Daesung tanár úrral – bököm ki végre.
- Na, azt utálom a legjobban – mondja a kis szőke.
- Nekem sem a kedvencem. Sőt, le is vagyok maradva a fellépések meg a fotózások miatt – gondolkodok el.
- Milyen verseny meg fotózás? – érdeklődik Dnogwoon.
- Táncversenyek, meg újságba fotózások. Nem akarok dicsekedni, de tizenöt versenyből tizennégyszer győztem. A legelsőn sajnos nem én nyertem – mondom tetetett durcázással. – De végül is nem nyerhet az ember mindig – bölcselkedek.
- Biztos te voltál a kis csodagyerek, akit mindenki szeret, mi? – mondja Junhyung gúnyosan.
-Nem pont. A versenyzők háromnegyed része utál. Egyszer egy verseny után az egyik csapat még meg is vert, akkor még kisebb voltam, és nem tudtam magam nagyon megvédeni – nézek farkasszemet vele, de az utolsó mondatom után lehajtja fejét.
- És mi lett utána? – kérdi Yoseob.
- Doojoonék fél órás keresés után megtaláltak. Mikor megláttak, rögtön mentőt hívtak és bevitettek a kórházba, és egész éjjel mellettem voltak. Másnap a rendőrök megkérdezték el tudnám-e mondani, hogy néztek ki, akik megvertek, de én azt mondtam, nem, mert túl sötét volt. Meg akartam mutatni, hogy nem vagyok olyan gyenge, hogy megfutamodjak. Úgy voltam vele, majd megoldom egyedül – fejezem be.
- Én a helyedben összegyűjtöttem volna pár embert, és visszafizettem volna nekik a kölcsönt. – pufogja Junhyung.
- Nem süllyedek le odáig. Ha ez a tánc miatt volt, hát megmutatom még párszor nekik, hogy jogosan nyertem, mert jobb vagyok náluk – néz újra a szemembe.
- Bolond vagy – fintorog egyet.
- Lehet, de legalább nem csuknak le. Tuti, hogy ők nem lettek volna olyan elnézőek, mint én. Szívfájdalom nélkül börtönbe küldtek volna. – Most az egyszer befoghatta volna. – De ez már régen volt, nincs kedvem ilyen dolgokon vitatkozni veled.
- Így igaz, menjünk inkább órára – szól közbe Yoseob, mielőtt Junhyung megszólalhatott volna.
- Oké – adjuk be a derekunk.
Egész nap nem szóltam a Jokerhez, csak akkor, ha már nagyon idegesített a sületlenségeivel. Szerintem jogosan oktattam ki, ha nem tud ésszerűen gondolkodni, akkor meg se szólaljon inkább.
A nap végére már csak szótlanul kullogott mögöttünk, és szívta a cigijét. Mint kiderült, bagózik. De úgy igazából nem nagyon érdekel, hiszen én is rágyújtok néha, bár az utolsót négy hónappal ezelőtt szívtam el.
Hazafelé a buszon Yoseob beültette mellém a kis morci Jokert. Tudom, hogy ezt miért csinálta, de nem én kezdtem a veszekedést, hanem ő, így nem is én fogok először bocsánatot kérni.
- Junhyung, elmennél nekem a könyvtárba? Itt a papír, amire rá van írva, hogy milyen könyvek kellenek – mondja a kis szöszi.
- Miért, te nem tudsz odáig elsétálni? – dunnyog a kis morcika.
- Anyuék azt mondták, siessek haza, így nincs időm elmenni. Ha jól tudom, Hyunseungék kollégiuma pont abban az utcában van, úgyhogy nem leszel egyedül. – Na, tessék, már megint betettek nekem.
- De jó. – Szúrós szemekkel nézek rá, így belé folytok egy kedves kis megjegyzést a személyiségemről.
- Köszönöm – villant a kis szőke egy harminckét karátos vigyort Junhyungra.
Olyan nagy örömmel szálltam le a buszról majom Joker társaságában, hogy még a legkeményebb férfi is megásta volna a sírját félelmében, amint meglátta gyilkos pillantásom. Nem sok kedvem volt ezzel a talpig hólyaggal együtt a könyvtárig sétálni. Hát igen, az az egy jó van benne, hogy a kolesz messzebb van a könyvtártól, így az alatt az öt perc alatt, amíg odaérek, kellőképpen kidühönghetem magam.
Nem beszélgettünk egymással, csak csendben haladtunk a célunk felé. Mikor a könyvtárhoz értünk, köszönés nélkül mentem tovább. A saroknál még láttam, hogy ott áll a járdán, és néz maga elé, de nem foglalkoztam vele. Olyan makacs, mint az öszvér, akkor én minek engedjek?
Gondolataimból a volt, nagyon utált csapattársaim és „szerelmem’’ szakított ki. Ennél rosszabb napom még nem volt.