2.Fejezet A megmentőm (BEAST)

- Helló, Seungi! Hogy vagy? – kérdi nyájasan Jaejong. De szeretném pofán törölni.
- Mit akarsz, Jaejong? – préselem ki fogaim között a szavakat.
- Csak erre jártunk, és be akartunk köszönni neked – hazudik rezzenéstelen arccal.
- Ha már ilyen kedves vagy, igazán eltakarhattad volna azt a ronda arcod, mielőtt idejössz – gúnyolódok vele.
- De felvágták a szád, te kis ribanc. Mindjárt megtanítom én neked, hogy is beszélj egy volt baráttal.
- Mióta vagy te a főnököm, vagy bárki más, hogy tanítgass? – próbálom kitépni karom fogva tartóim markából.
- Ejnye, hát milyen dolog az, hogy elfelejted azt, aki mindig kényeztetett? – Gyomorszájon üt, mire én szépen leköpöm az arcát, de cserébe kapok egy jobbost az arcomba. Érzem, hogy elered a vér az ajkaimból.
- Te meg a kényeztetés nagyon messze álltok egymástól – vigyorgok lesajnálóan.
- Még van képed gúnyolódni azok után, hogy elárultál? – Micsoda egy hazug ember.
- Nem tudom, ki árult el kit előbb?
Már éppen lendült volna az ökle, hogy adjon még egy gyomorfájdító ütést, mikor meghallottuk a rendőri szirénát. Gyorsan elengedtek, minek köszönhetően felnyaltam a betont, majd elfutottak.
A hang egyre közelebb jött, majd hirtelen megszűnt. Valaki a hátára vett, majd elsötétült minden. Nem kaptam sok ütést, de ami eltalált, az elég erős volt.
Mikor felébredtem, a szobámban találtam magam, ráadásul az ágyamban feküdtem átöltözve. Megpróbáltam felülni, de nagy fájdalom hasított az oldalamba, így jobb ötlet híján visszafeküdtem. Halk lépésekre lettem figyelmes, majd megpillantottam Junhyungot a szobaajtóban.
- Hogy vagy? – kérdi aggódással hangjában.
- Mi ez a hirtelen jött kedvesség? – kérdem két fájdalmas morgás között.
- Hogy a fenébe tudsz még ilyenkor is ellenséges lenni? Ha nem kapcsolom be azt a vackot a telefonomon, nem mennek el, amíg még egy kis életjelet is mutatsz – kapja fel a vizet.
- Nem kértem, hogy segíts, ez a te saját döntésed volt – mondom még egész nyugodtan.
- Hát? Hagynom kellett volna, hogy szétverjenek? Ezt te sem gondolhatod komolyan, Hyunseung – lágyul el a végére.
- Akkor talán mindig másra kell, majd támaszkodnom? Nem lesz mindig ilyen szerencsém, hogy vagy te, vagy más ott legyen, és segítsen! Köszönöm, hogy megmentettél. Tényleg köszönöm, de meg tudom magam védeni. – Hangom megremeg a végén.
- A mai alapján én nem így látom. És ha nem fogod magad vissza, hanem még tovább szítod a mérgét, akkor csak magad alatt vágod fát, hát nem érted? – ül le mérgében a székre.
- Próbálom majd magam türtőztetni, de nem rólad fogok példát venni, mert te is ilyen vagy, sőt, még talán rosszabb is első következtetésre – mosolygok rá.
- Lehet, hogy egy kicsit forrófejű vagyok, de nem vagyok olyan utálatos, mint az gondolod – mosolyog vissza.
- Ha te mondod – megpróbálok felülni.
- Várj, segítek – nyújtja kezét, amit készségesen el is fogadok. – Bocsánat.
- Miért is? – kérdezem.
-A délelőtti miatt, amikor megpróbáltalak kioktatni, pedig nem volt igazam– hajtja le fejét.
- Nem gond. Még nem ismerjük egymást eléggé, így nem is érthetünk mindig egyet minden dologban – helyezkedek el.
- Igazad van – mosolyog rám. Olyan helyes a mosolya. Na, de nem rámászni, Hyunseung!
Elkezdett mesélni magáról. Arról, hogy a szülei autóbalesetben haltak meg, ő pedig a nagynénjénél nőtt fel. Két éve költözött ide, Soulba, de még csak most tudott átiratkozni. Szeret olvasni és rapp szöveget írni.
Én is meséltem neki arról, amiről kérdezett, de én többet beszéltem magamról, míg ő csak érdeklődve figyelte történetem.
Olyan este kilenc fele Doojoon és Giki is betoppantak. Utóbbi nem akart otthon aludni. Mikor meglátták Junhyungot, megkérdezték, miről maradtak le, így körülbelül éjfélkor tudott csak elszabadulni a mi kis Jokerünk.
Doojoon nem engedte, hogy felkeljek, így neki kellet kikísérni Junt. Mióta hívom én így őt? Nem számít, amíg nem hallja, addig nem érdekel.
Másnap már egész jól éreztem magam, így bementem a suliba a két „tesómmal’’, de azért táncolni nem hagytak, sőt, Yoseob tiltakozott a legjobban mikor megtudta, hogy mi történt. A kis szöszi és az én testőröm, az az Doojoon annyira örültek egymásnak, hogy azt hittem, itt előttünk fogja megerőszakolni a kis törpét. De ettől függetlenül nagyon aranyosak és örülök, hogy boldogok együtt. Junhyungal egy párszor összemosolyogtunk, miközben ők táncoltak. A tükörben láttam, hogy sokszor idenéz, én pedig mindig rámosolyogtam, de nagyon kezdett fájni a gyomrom.
Egyszer csak megszédültem, ahogy mentem vízért a táskámhoz.
- Hey! Hyunseung, jól vagy? – szaladt oda a kis Joker.
- Ja, csak megszédültem – mosolygok rá.
- Nagyon megijesztettél – mondja Doojoon.
- Felviszem az orvosiba - motyogja Junhyung, majd az ölébe vesz és kimegyünk a teremből.
- Tegyél le! Tudok járni! – nyafogok.
- Biztos? – kérdi.
- Igen – megállunk és letesz, de három lépés után a lábam bemondja az unalmast. Jun még időben elkap, de olyan közel kerül az arcomhoz, hogy elpirulok.
- Tudtam, hogy ez lesz. Lázas is vagy? – teszi kezét homlokomhoz.
- Nem – vágom rá a választ.
- Akkor zavarban vagy? – mosolyog sunyin. – Ez zavar? – hajol még közelebb, már csak pár centi választja el ajkainkat, de végül elhajol. – Na, gyere – vesz megint ölébe, és már megyünk is tovább.
- Undok vagy – motyogom mellkasának, de ő is meghallotta, és csak mosolygott egyet rajta, majd ment tovább.
Beértünk az orvosiba, és hát a doki kicsit furcsán nézett ránk, mikor meglátott. De ezzel nem sokáig foglalkozott.
- Mi történt? – kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Tegnap ki akarták rabolni és megverték, de ma nem akart a kollégiumban maradni. Az előbb megszédült és nagyon fáj a gyomra, ahol megütötték. – Jó hazugság. Még hogy engem kirabolni? Ki lenne olyan hülye? A saját sírját ásná meg.
- Tegye le az ágyra! Maga meg húzza fel a pólóját – utasít minket a doki.
- Rendben – válaszolunk egyszerre.
Felhúztam a ruhadarabot felső testemen, az orvos pedig megnézte azt a nagy kékeslila foltot a hasamon. Kicsit elszörnyedt a látványtól. Lefertőtlenítette a vágásokat, és bekötötte.
- Maradj itt és pihenj. Nekem most el kell mennem, de a barátod majd vigyáz, nehogy elszökj innen, amíg vissza nem jövök. Ha gond van, szólj az igazgatónak – mondja a doki.
- Rendben! – mondjuk megint egyszerre.
- Akkor, viszlát – köszön el.
- Viszlát – köszönünk el mi is.
- Nos, úgy látszik, egy ideig itt fogunk dekkolni – vigyorog rám.
- És ebben mi a jó, hogy még mosolyogsz is rajta – kérdem.
- Nem kell bemennem órára – dől hátra a széken.
- Még csak két napja vagy ebben a suliban, de már a lógásról beszélsz. Különben meg elmehetsz, nyugi, nem fogok elszökni – mosolyodok el.
- Inkább itt maradok a biztonság kedvéért.
- Szóval, ennyire belém zúgtál, vagy csak meg akarod mutatni a többieknek, hogy milyen rendes srác vagy? – komolyodok el.
- Egyik sem. Nem vagyok beléd szerelmes, még csak nem is tetszel, és az sem igaz, hogy nagyzolni akarok. Senkinek nem kell bebizonyítanom semmit. Azt gondolnak, amit akarnak – fordul el.
- Ha egyik sem, akkor miért vagy még itt? Szerintem magadtól is rájöttél, hogy egy ideig nem fogok tudni elmenni. És mivel még csak most kezdtél, nem kéne kihagynod az órákat – mondom közömbös arccal.
- Miért utálsz ennyire? – néz a szemembe.
- Nem utállak, csak nem tetszik, hogy olyan könnyen változik a hangulatod érzelmi szinten. Egyszer kedves vagy, utána meg bunkóskodsz velem. Eldönthetnéd végre, hogy a barátom akarsz-e lenni, vagy csak azért leszel velem, mert a többiek a barátaim, és neked is, ezért nem akarsz velem összeveszni – fejezem be.
- Bocs, hogy nem olyan vagyok, és nem úgy viselkedek, ahogy neked tetszik, de ezen felül a barátod akarok lenni, ha akarod, ha nem. Szóval vagy elfogadsz, vagy nem – áll fel és megy ki.
- Miért kell ilyen forrófejűnek lenned? – ordítom utána.
Egész délután gondolkodtam. Olyan egy óra körül lejöttek a többiek, kivétel Junhyung. Azt mondták, egész nap ki se jött a táncteremből. Nem akartam beszélni róla, szóval eltereltem a témát.
Hoztak nekem enni, elmondták röviden a tanulnivalót. Körülbelül négy oldal gyűlt össze a fejemben földrajzból. Úgy látom, lesz mit tanulnom. Csengetéskor elmentek, de Giki itt hagyta a laptopját, hogy ne unatkozzak.
Egész jól eltereltem a figyelmem a zenék mixelésével. A végén egy egész jó kis ütemes számot hoztam össze. Majd meg kell mutatnom Doojoonak is, hátha tetszik neki. Nekem nagyon bejön, jól lehetne rá táncolni.
Megpróbáltam kikelni az ágyból, és csodára méltóan tök jól ment, hála a fájdalomcsillapítóknak nem fáj már semmim. Hála az égnek, hogy az ágyak gurulnak, így könnyebb volt eltolni. Benyomtam a zenét, miután elég nagy helyet csináltam.
Az egész koreográfia magától jött, és ahogy végignéztem a fejemben, nagyon meg voltam vele elégedve. Csak egy baj volt, mikor másodszorra is el akartam próbálni, megfájdult az ütés helye és elestem.
Nem tudom, meddig ültem ott, szorítva a fájó testrészemet. Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy dühös Joker szemével találkozott az enyém.
Szó nélkül odajött, felsegített, és az ágyba fektetett. Nagyon zavarban voltam. Nem tudtam, mit mondjak.
- Sajnálom, hogy az előbb a butaságaimmal felbosszantottalak. És köszönöm, hogy segítettél – bököm ki végül.
- Semmi gond, és én is sajnálom, hogy olyan hamar felkaptam a vizet. Ja, nincs mit – mosolyog rám. – De tulajdonképpen mit csináltál?
- Táncoltam. Csináltam egy új zene alapot, és arra próbáltam összerakni egy koreográfiát, csak hírtelen rosszul lettem, és innentől szerintem nem nehéz kitalálni – veszem ölembe a laptopot.
- Mutasd azt a számot – veszi ki Giki gépét a kezemből.
Benyomta azt a zenét, amire rámutattam, és amíg vége nem lett, meg sem szólalt. Néha elmondtam neki, hogy hova gondoltam a rapp részeket. Mikor a szám lejárt, sokáig csak ült egyhelyben, és gondolkodott.
- Nekem nagyon tetszett, lehetne ez a fellépő videónk a versenyen. Egy jó koreográfiával és szöveggel még akár győzhetünk is – kacsint egyet.
- Gondolod, hogy indulhatnánk ezzel a számmal? Lehet, hogy a többieknek nem is tetszene – hajtom le a fejem.
- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik is – emeli fel fejem államnál fogva.
- Köszi – mosolygok rá.
Két órára rá megjött a doki is. Azt mondta, holnap mellőzzem a hirtelen mozdulatokat, és felmentést is adott tesiről meg táncról.
Nem nagyon örültem neki, hogy nem mozoghatok nagyon, mert meg akartam mutatni Yoseobéknak a koreográfiát a zenéhez. Ráadásul Junhyung azt mondta a dokinak, hogy gondoskodik róla, hogy nyugton maradjak. Nem tudom, hogy akarja ezt elérni. De már kíváncsian várom. Kicsit félek is, de az izgalom elnyomja.
Eljöttünk a dokitól, de a többiek már rég leléptek. Ezért még le fogom őket szidni. Hogy mertek itt hagyni minket szó nélkül? Meg fogok őrülni.
Hazafelé a buszon Junhyung vette a jegyet, és én ülhettem az ablaknál. Nagyon kedves volt most.
- Azért ennyire kedvesnek nem kell lenned, mert már kicsit idegesítő – nézek a szemébe. – Tudok járni, és az ajtókat is ki tudom nyitni szóval, egy kicsit fogd vissza magad – rakom le a kabátom az ágyra.
- Bocsesz. Megpróbálom visszafogni magam – mosolyog rám.
- Kérsz inni? – megyek a kis konyha felé, mert nekünk olyan is van.
- Aha. Mi a menü? – kérdi.
- Cola, Fanta, Citromos sör – kínálom fel.
- Az utolsót. – Ez a sunyi vigyor.
- Oké. Tessék – dobom oda neki.
- Kösz - kapja el. – Nem pihensz le? Dujun le fog szidni – néz a szemembe.
- Mindjárt, csak lezuhanyozok, jó, anyu? – vigyorgok rá.
- Kisfiam, ne mossam meg a hátad? – gúnyolódik.
- Nem kell – kacsintok rá.
Összeszedem a cuccom, és elmegyek fürdeni. Megengedem a melegvizet, és olyan jól esik. Most csak áztatom magam.
Mikor végeztem, felkaptam az alsóm, egy mackó nadrágot és egy smile-s pólót. Belebújtam mamuszomba, és kicsoszogtam a szobába.
Junhyung olyan aranyosan aludt az ágyamon, nem volt szívem felkelteni. Végül is már este nyolc óra van. Nem csodálom, hogy elfáradt, hiszen szinte egész nap engem pesztrált.
Kiszedtem egy póttakarót a szekrényből, majd leszedtem róla a dzsekit, és betakartam.
Megírtam gyorsan a házi feladataim, aztán bepakoltam holnapra pár cuccot. Lefeküdtem a Joker mellé, miután lekapcsoltam a nagy villanyokat. Az ajtót nem zártam be, hátha Giki hazatalál még valamikor.
Nagyon hamar elaludtam, de óracsörgés előtt fél órával felébredtem. Giki már az ágyában aludt a tegnapi cuccában, és még csak be sem volt takarózva. Fel akartam kelni még a másik kettő előtt, de egy kéz a derekamon pihent, és erősen visszatartott, így nem tudtam megmozdulni.
Megfordultam az „ölelésben’’, és Junhyung békésen alvó arcával találtam magam szemben. Ahogy elkezdtem mozogni, úgy szorult az ölelés is. Úgy döntöttem, nem kelek fel addig, amíg nem csörög a telefon, jelezve, hogy fel kellene kelni.
Odaszorított a mellkasához, így tisztán hallhattam a légzését és a szívdobogását. Olyan szép ajkai vannak, és úgy hívogattak, de türtőztettem magam.
A kelést jelző óra nagyon sokára szólalt meg. Junhyung csak morgott egyet, mikor lehámoztam magamról a kezét, de nem szentelt neki különösebb figyelmet.
Kimásztam az ágyból, felkapcsoltam az éjjeli lámpát, erre mind a kettő a fejére húzta a takarót. Úgy gondoltam, hagyok még nekik tíz percet, hiszen van még időnk.
Megfogtam a cuccaim és bevonultam a fürdőbe. Megmosakodtam, felöltöztem, de a hajvasalás előtt fel kell keltenem őket.
- Hey! Álomszuszékok, keljetek fel! – ordítom el magam.
- Csak még öt percet, Hyunseung – válaszolják mind a ketten.
- Ha nem akartok hidegvizet a nyakatokba, akkor keljetek fel - mosolyodok el, mikor Gikwang szélvész módjára vágódik ki az ágyból.
- Hyung, kelj fel, mert tényleg megteszi – keltegeti Giki is Junhyungot.
- Na, persze. – Szóval nem hiszed el? Megfordulok, elveszek egy poharat a szekrényről, majd a fürdőben megtöltöm hidegvízzel. Mikor kimentem, a kis Joker még mindig nem volt hajlandó kimászni az ágyamból.
- Hyung, kelj fel! Hyung! Junhyung, én szóltam – mondja Giki rémült arccal.
- Már késő – mosolygok rá. Lekapom a takarót a kis álomszuszékról, és ráöntöm a pohár tartalmát.
- Á! A francba! Hyunseung! Hogy az a! Na, várj csak – felkapott és bevitt a fürdőbe, bevágott a zuhanyzóba, és megnyitotta a hideg vizes csapot.
- Junhyung, a fenébe is, ezt most miért kellett? – ordítok rá.
- Ezt csak visszakaptad – vigyorodott el.
- De te se úszod meg – rántom be magam mellé.
- Ha-ha – figyelünk fel Giki nevetésére az ajtóból. Leszedem a zuhanyrózsát és az arcát telibe találom a hidegvízzel. – Hyunseung! Esküszöm, meg foglak fojtani! – Csupa víz volt mind a hármunk, és csak néztünk egymásra. Hirtelen elkezdtünk nevetni, és csak akkor hagytuk abba, mikor már fájt a hasunk.
- Szárítkozzunk meg, mielőtt mennünk kell – ajánlom fel az ötletem.
- Rendben – mosolyognak mind a ketten rám.
Gyorsan átöltözünk, Junhyung esetében én adtam neki száraz ruhákat. Egész jól nézett ki bennük, bár egy számmal azért kisebbek voltak.
Megszárítottuk a hajunk, és ki is vasaltam mind a hármunkét, de nem tudtam teljesen megcsinálni, mert akkor lekéstük volna a buszt. Épp annyi időnk volt még, hogy kiteregessem a ruhákat, és lekapcsoljam a villanyokat, és már zártam is az ajtót.
A busz késett egy kicsit, de nem baj, így pont időben kiértünk. Giki panaszkodott is rendesen, de az ő hibája is volt, meg Juné is, nemcsak az enyém.
A következő megállóban a többiek is felszálltak, és csak úgy zengett a busz a nevetésünktől. Yoseobnak és Dongwoonnak nagyon tetszett a reggeli kis műsorunk, mert persze, hogy elmeséltük nekik. Dojun csak megmosolyogta, de nem szólt rá semmit.
Beérve a suliba mindenkit a próbaterembe vezényeltünk, hogy megmutathassuk Junhyungal a zenét, amit csináltam.
- Nos, ezt a számot tegnap a gyengélkedőn csináltam. Junhyungnak tetszett, és arra gondoltunk, hogy indulhatnánk ezzel a versenyen – mondom el ötletünket.
- Először hadd hallgassuk meg – mondta Doojoon.
- Oké – indítottam el a lejátszót.
Mindenki síri csendben volt, kivétel én, mert nekik is elmondtam, hogy hová tenném a rapp részeket.
- Nekem nagyon tetszik – mondja elsőnek Yoseob.
- Jó lett – szólal meg egyszerre Dongi és Giki.
- Rendben van, induljunk ezzel – egyezik bele Du Jun.
- A szöveget én és Hyunseung akarjuk megírni, mert már van alap koncepciónk, de ha nektek is van valami ötletetek, nyugodtan elmondhatjátok – mosolygunk össze Junhyungal.
- Hyunseung és Junhyung írják a szöveget? Rendben, ez meg van beszélve! – zárja le a témát a leader.
A szám címe végül Breath lett. Nekem tetszett, és a többiek sem mondtak rá nemet. Ez a nap nagyon jól alakul.