1.Fejezet Ismerkedés (BEAST)

- Ébresztő! Hasadra süt az utcai lámpa fénye!
- Hallgass már el, te vacak! – vágom párnám az ébresztőhöz, de nem akar elhallgatni.
Hyunseung, el fogsz késni, és nem fognak engedni, táncolni!
- Ó, hogy az a… - megyek oda a telefonomhoz, és kiveszem belőle az aksit. – Na, most pofázz! – mosolygok keserűen.
- Most örülsz, hogy sikerült felkeltened? Fogadjunk, hogy ez volt a terved! – förmed rám Giki.
- Te csináltad nekem ezt az ébresztőt, úgyhogy ne siránkozz – mondom olyan stílusban, ahogy ő.
- Merong – nyújtja ki nyelvét.
- Erről tudod, mi a véleményem? – húzom fel a szemöldököm, és mosolyom még szélesebb lesz.
- Hyung! – ordít bele az arcomba rákvörös fejjel.
- Öltözz, mert el fogunk késni. – Erre elkezd sunyin mosolyogni.
- A szüleim kikértek mára Dojoonal együtt. Elmegyünk túrázni. Téged is vittünk volna, de anyukád nem engedte meg. – Szomorúan sóhajt. – Pedig jó móka lett volna.
- Nem érdekes, úgyis le vagyok maradva töriből a fellépések miatt. Meg úgyis nemsokára itt van a családi hétvége – szedem elő cuccaim a szekrényből.
- Ne haragudj, Seungi – néz rám boci szemeivel.
- Nem haragszom. De most aludj még, hosszú lesz a napod – mosolygok rá.
- Oké – mosolyog ő is, majd visszafekszik, és a fejére húzza a takarót.
Ez a kis majom, Lee Gi Kwang a legjobb barátom. A másik, akiről szó volt, ő Yoon Doo Joon, a „bátyám’’, úgymond. Kiskorom óta ismerem őket, és olyanok vagyunk, mint az igazi testvérek. Vigyázunk, törődünk és aggódunk egymásért. De térjünk vissza: a két pótcsaládom elmegy kirándulni, én pedig készülök a suliba, egyedül. Nem baj, Yunhoék és G. D. –ék ott lesznek nekem.
Gyorsan összekapom magam, és már megyek is el. Az ajtót lassan csukom be, mert Giki már visszaaludt. Lassan kigyalogolok a buszmegállóba zenével a fülemben. Öt perc múlva befut a busz, és már haladunk is a suli felé.
A következő megállóban három srác száll fel. A szőke és egy másik elém ül le, de a harmadik, azt hiszem, Junhyungnak szólították az előbb, na, ő mellém ült le, de előtte fél percig néz, és csak áll mellettem.
- Bocsi, leülhetek? – szólít meg végre.
- Persze – mondom, majd visszafordulok az ablak felé, és hallgatom tovább a zenét.
- Kösz – hallom meg, még mielőtt visszahangosítanám mp4-em.
Az út alatt többször is észrevettem, hogy rajtam felejtette a szemét, de különösképpen nem zavart. Ha akar valamit, majd a tudtomra hozza… vagy sem.
Leszállok a buszról, de nem egyedül; a három srác is jött mögöttem. Egy kicsit megijedtem, de ha bántani akarnak, majd megmutatom nekik a dzsúdó tudásom.
Az iskolába érve épphogy elindultam volna a tánctermem felé, amit a „testvéreim’’-mel használunk, de mondom, épphogy elindultam, már meg is kellett állnom, mert az a szőke hajú srác a három közül megállított.
- Bocsi, de tudnál segíteni – kérdi, mikor felé fordulok.
- Tessék! – Legyünk udvariasak. – Miben segítsek?
- Meg tudnád mondani, hogy hol van az igazgatói iroda? – teszi fel újabb kérdését.
- Felmentek a lépcsőn az első emeletre, és a folyosó végén balra lesz, de ki van rá írva, szóval nem téveszthetitek el. Más valamit? – húzom fel szemöldököm.
- Köszönjük, másra nincs szükségünk – mosolyog tovább, olyan, mint egy Dáma.
- Nincs mit – megfordulok, és megyek tovább.
Beérve az öltözőbe átveszem tesi ruhám, ami egy mackónadrágból, egy szürke atlétából és egy Nike tornacipőből áll. Kiveszem még a CD-t is a táskámból, majd elindulok a tükrökkel teli terembe. A lemezen nyolc szám van, ami azt jelenti, több mint fél órája táncolok.
Kikapcsoltam a hifit, és elindulok vissza az öltözőbe, de valaki kopogott a terem ajtaján.
- Miben segíthetek, igazgató úr? – Na, megjött a plusz feladatom.
- Ez a három diák a te osztályodba fog járni, szeretném, ha körbevezetnéd őket az iskolában. – Ez a sunyi vénember.
- Rendben van. – Nem fogsz ki rajtam, tata.
- Nos, akkor fiúk, Hyunseungra bízlak titeket, a könyveitek holnap jönnek meg, addig osztozzatok másokkal. – Sarkon fordul, és elmegy.
- Gyertek be. Gyorsan lezuhanyozom, és már mehetünk is – mondom a három jómadárnak. – Amúgy Jang Hyun Seung vagyok, de szólítsatok csak a keresztnevemen. És titeket, hogy hívnak? – kérdezem.
- Én Yang Yoseob vagyok – mondja a szőke.
- Én Son Dong Woon vagyok – hadarja el a kis barna hajú srác.
- Én… - szakítom félbe.
- Junhyung, igaz? – kérdem mosolyogva.
- Yong Junhyung, és honnan tudod? – kérdez vissza. Úgy látom, ő egy kicsit komolyabb és megfontoltabb, mint a másik kettő.
- A buszon hallottam, Yoseob, igaz? – nézek rá, ő pedig bólint. – Na, tőle.
- Értem – mormogja.
- Na, mindjárt jövök, addig nézzetek körbe, bár egy táncteremben nem sok látnivaló van – mosolyodok el megint.
Tényleg gyorsan zuhanyoztam le. Már húsz perce az iskolát járjuk, és még a felét sem mutattam meg a híres Kim Jonghae Gimnáziumnak, ami idén koedukált lett. A lányok csak úgy gyűltek körülöttünk, ahogy meglátták az új fiúkat.
- Már csak öt perc van csengetésig, úgyhogy majd következő szünetben folytatjuk a felderítést, de most menjünk órára. T. O. P. tanár úr nem szereti, ha késnek az órájáról! Ne akarjátok megtudni, mi a büntetés.
- Oké, menjünk – mondják egyszerre.
Még időben beértünk, és gyorsan leültünk. Junhyung mellém ült le, Dongwoon Giki mellett fog ülni, Yoseob pedig majd Doojoon mellett.
Drága ének tanárunk T. O. P. bejött, és rögtön fel is állíttatta a három új gyereket, hogy mutatkozzanak be. Mind a három Pusanból jött, és a Lee Min Jae közép suliba jártak. Nos, az utolsó előtti évben átjönni még nem vészes, de ha a végzős évükben jöttek volna, akkor az már baj lett volna.
Az énekóra túl lassan telt el, bár egy kicsit élveztem is, mert engem és Yoseobot megdicsért, hogy milyen jó a hangunk. Junhyungot a rapp tudása miatt, Dongwoont pedig a jó szóló miatt dicsérte meg. Azt is mondta, hogy a jövő héttől csoportokra leszünk osztva. Mi négyen, plusz Giki és Doojoon leszünk egy csapatban. Már alig várom, hogy együtt dolgozhassam velük. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mit fogunk mi hatan alkotni.
- Gyerekek, van egy nagyon fontos bejelentésem még – mondja hangosan, hátha elhalkulunk végre. – A hó végén lesz egy verseny az osztályok, és az azokból kiválasztott legjobb csapatok között. A legjobb csapat, aki győz, annak a produkcióját megfilmesítik, más szóval videóklipet csinálnak hozzá – mosolyodik el a végén. – Sok sikert mindenkinek. Viszlát a jövő héten, és készüljetek! – megy ki a teremből.
Most van a nagyszünet, így pont van időnk a suli körbevizslatására, és még reggelizni is tudunk közben.
El is indultunk, amint kiment a tanár. Séta közben találgattunk, hogy mi legyen a nevünk. A végén a B2ST/BEAST – nél állapodtunk meg. Mindenkinek nagyon tetszett, Dongwoon ötlete volt. Egyedül Junhyung nem szólt rá semmit. Ott battyogott mögöttünk, és csak akkor nézett rám, amikor kíváncsi volt a terem leírására, amit én készségesen el is mondtam neki.
Mikor becsengettek angol órára, és Hong Ki tanár úr belépett a terembe, mindenki olyan vidám lett, hogy még dogát is lehetett volna velük íratni, akkor sem szóltak volna semmit. A tanár úr is boldog volt, hogy milyen lelkes most az osztály. Én is örültem, mert az angol volt, amit a táncon és az éneken kívül a legjobban szerettem. A tesivel sem volt semmi bajom, csak a tanárt kellett volna lecserélni egy kevésbé kotnyelesre. És pont az jött ez után az óra után.
Sajnos, az angol óra hamar elment, mi pedig siettünk a tesi öltözőbe.
- Van egy ötletem! – mondom kicsit hangosabban a kelleténél.
- És mi lenne az? – kérdi Yoseob kedvesen.
- Megkérem Go tanár urat, hogy hadd táncoljunk tesin – mondom vigyorogva.
- Persze, majd pont nekünk fogja megengedni, mikor csak ma jöttünk – förmed rám Junhyung. De miért ne lehetne, ha már fél nap alatt mi négyen tök jó haverok lettünk, akkor ez is menni fog.
-Bemutatkoztok neki, a többit pedig majd én elintézem – mondom neki kicsit kevesebb lelkesedéssel.
- Felőlem. – És már nem is figyel ránk tovább, mert ő felsége hallgatja az mp4-ét.
- Mi baja van? – kérdem Yoseobéktól.
- Nem tudjuk – felel végül Dongwoon.
- Mindegy, menjünk! – vezényelem ki őket, mikor végre készen vannak.
Úgy is tettünk, ahogy mondtam. Ők hárman bemutatkoztak a tanár úrnak, én pedig elkértem magunkat. Könnyebb volt, mint gondoltam, rögtön beleegyezett, hogy elmehetünk.
Útban a táncterem felé beleütköztünk az igazgató úrba, és sajnos nem hagyta, hogy csak úgy tovább menjünk.
- Nos, gyerekek, milyen eddig a napotok? Hyunseung körbevezetett titeket? – kérdi nyájasan.
- Igen körbevezetett minket. És ha mehetnénk tovább, még jobb lenne ez a nap, de úgy látszik, az igazgató úr földbegyökerezett – szólalt meg Junhyung. Kicsit beoltotta az igit. Úgy nézett az öregre, mint akit fel akar nyársalni.
- Ó, bocsánat! Menjetek csak – mosolyog ránk idegességében, majd félrehúzódik.
- Köszönjük – mosolyog rá vissza savanyúan a kis Joker.
Ahogy beértünk a terembe, mindannyian elkezdtünk nevetni, kivétel persze a kis mókamájsztró Jokert. Kicsit megdöbbentett, hogy már az első napján ilyen bátor, de nagyon tetszett.
Mikor végre abba tudtuk hagyni a nevetést, már mindeni rákvörös volt és izzadt. Nekem már a hasam is fájt. Amíg a többiek kifújták magukat, addig én megkerestem Doojoon egyik CD-ét, és beraktam a hifibe. Amint megszólalt a zene, mindannyian felpattantak a földről, ahol eddig ültek, és körbeállták a hifit, hogy meghallgassák a zenét. Láttam az arcukon, hogy nagyon gondolkodnak rajta, ki is énekelheti, de sajnos ezt nem fogják egykönnyen kitalálni.
- Te Hyunseung, ki csinálta ezt a számot? – kérdi a kis szöszi.
- Doojoon és én, na meg persze Giki. Én és Giki éneklünk, Doojoon rappel, és a zenét is ő csinálta alá – mosolygok rájuk
- Ilyen jól tud mixelni? – kérdi döbbent arccal Dongwoon.
- Igen. Egy klubban ő a Dj – mondom Donginak.
- Sokat fejlődött. Két évvel ezelőtt még rappelni is alig tudott – mondta Junhyung a hátam mögül.
- Ti ismeritek őt? – most rajtam van a sor, hogy megdöbbenjek.
- Nemcsak őt, hanem Gikwangot is ismerjük. Két évvel ezelőtt Pusanban nyaraltak a szüleikkel, akkor ismertük meg őket. Rólad is meséltek egy keveset, így mikor megláttunk a buszon, rögtön tudtuk, hogy csak te lehetsz Hyunseung – kalandozik el Yoseob.
- Mit meséltek rólam? – fehéredek el.
- Huh! Hát, hogy jó a hangod, és te vagy a legjobb haverjuk, meg hogy te tanítod őket táncolni – gondolkodik egy kicsit a szőkeség. – Asszem’ ennyi – mosolyodik el a végén.
- Akkor te vagy az a szőke szépség, akivel összejött a kirándulás alatt? – kérdem egy sunyi mosoly kíséretében.
- Ja – pirul el.
- Már emlékszem, mennyit meséltek rólatok. Annyira örültek, hogy nem kellett folyton a szüleikkel lenniük – nevetek a végén.
- Na, igen. A végén a szüleik még meg is köszönték, hogy lefoglaltuk őket – mosolyogva mondta Dongwoon.
- Amúgy azt is említették, hogy te meg a családod nem vagytok valami jó viszonyban – említi meg a kis pirulós Dáma.
- Á, hogy az. Hát a szüleim mindig a munkával vannak elfoglalva, ezért ki kell utazniuk Amerikába. A nővérem pedig Európában van az egyik művészeti egyetemen, ahova persze csak a pasija miatt utazott ki. Így nem sokat látom őket. Van a közelben egy ház, amit nekem vettek, de nem akartam egyedül lenni, ezért beköltöztem a kollégiumba Gikivel. Doojoon pedig közel lakik a sulihoz, úgyhogy neki nem kellett. De végül is nem érzem magányosnak magam, mert van két pótcsaládom, hála a két legjobb barátomnak és a szüleinek, hogy olyan kedvesek velem – fejezem be történetem.
- Értem. Ha akarsz, hozzám is átjöhetsz bármikor. A szüleim biztos örülnének neked – mondja a kis szöszi.
- Hozzánk is – vág közbe Dongwoon, mielőtt megköszönhetném.
- Nekem nincsenek szüleim, ezért én nem mondhatom, hogy lesz egy ötödik családod is, de ha van kedved, benézhetsz hozzám is – mormogja Junhyung.
- Köszi, srácok, kedvesek vagytok – mosolygok rájuk.
- Oké, most pedig táncoljunk végre – harsogja Yoseob.
- Rendben – mosolygunk rá.
Tehát elkezdtünk táncolni, vagyis összeraktunk valamifélét. De, sajnos, négyen eltáncolni egy hat fős koreográfiát kicsit nehéz, főleg úgy, hogy annak a két hiányzó embernek nagy szerepe van benne.
A tesi óráról hamar kicsengettek, mi pedig mentünk zuhanyozni. Még volt négy órám hátra, amihez nagyon nem volt kedvem.
Egy jó van ebben a napban, az, hogy van három új barátom. Jó, hogy ilyen hamar összehaverkodtunk, de egy kicsit furcsa is, hogy ilyen könnyen ment. De lehet, hogy csak én vagyok így vele.
- Hyunseung! Itt vagy? – kérdi Yoseob aggódóan.
- Ja, persze. Miről is volt szó? – nézek rá kérlelően, hátha érti, mit akarok.
- Hah. Arról, hogy milyen óránk lesz most? – ereszti ki a gőzt.
- Ja, hogy most. Hmm… töri Daesung tanár úrral – bököm ki végre.
- Na, azt utálom a legjobban – mondja a kis szőke.
- Nekem sem a kedvencem. Sőt, le is vagyok maradva a fellépések meg a fotózások miatt – gondolkodok el.
- Milyen verseny meg fotózás? – érdeklődik Dnogwoon.
- Táncversenyek, meg újságba fotózások. Nem akarok dicsekedni, de tizenöt versenyből tizennégyszer győztem. A legelsőn sajnos nem én nyertem – mondom tetetett durcázással. – De végül is nem nyerhet az ember mindig – bölcselkedek.
- Biztos te voltál a kis csodagyerek, akit mindenki szeret, mi? – mondja Junhyung gúnyosan.
-Nem pont. A versenyzők háromnegyed része utál. Egyszer egy verseny után az egyik csapat még meg is vert, akkor még kisebb voltam, és nem tudtam magam nagyon megvédeni – nézek farkasszemet vele, de az utolsó mondatom után lehajtja fejét.
- És mi lett utána? – kérdi Yoseob.
- Doojoonék fél órás keresés után megtaláltak. Mikor megláttak, rögtön mentőt hívtak és bevitettek a kórházba, és egész éjjel mellettem voltak. Másnap a rendőrök megkérdezték el tudnám-e mondani, hogy néztek ki, akik megvertek, de én azt mondtam, nem, mert túl sötét volt. Meg akartam mutatni, hogy nem vagyok olyan gyenge, hogy megfutamodjak. Úgy voltam vele, majd megoldom egyedül – fejezem be.
- Én a helyedben összegyűjtöttem volna pár embert, és visszafizettem volna nekik a kölcsönt. – pufogja Junhyung.
- Nem süllyedek le odáig. Ha ez a tánc miatt volt, hát megmutatom még párszor nekik, hogy jogosan nyertem, mert jobb vagyok náluk – néz újra a szemembe.
- Bolond vagy – fintorog egyet.
- Lehet, de legalább nem csuknak le. Tuti, hogy ők nem lettek volna olyan elnézőek, mint én. Szívfájdalom nélkül börtönbe küldtek volna. – Most az egyszer befoghatta volna. – De ez már régen volt, nincs kedvem ilyen dolgokon vitatkozni veled.
- Így igaz, menjünk inkább órára – szól közbe Yoseob, mielőtt Junhyung megszólalhatott volna.
- Oké – adjuk be a derekunk.
Egész nap nem szóltam a Jokerhez, csak akkor, ha már nagyon idegesített a sületlenségeivel. Szerintem jogosan oktattam ki, ha nem tud ésszerűen gondolkodni, akkor meg se szólaljon inkább.
A nap végére már csak szótlanul kullogott mögöttünk, és szívta a cigijét. Mint kiderült, bagózik. De úgy igazából nem nagyon érdekel, hiszen én is rágyújtok néha, bár az utolsót négy hónappal ezelőtt szívtam el.
Hazafelé a buszon Yoseob beültette mellém a kis morci Jokert. Tudom, hogy ezt miért csinálta, de nem én kezdtem a veszekedést, hanem ő, így nem is én fogok először bocsánatot kérni.
- Junhyung, elmennél nekem a könyvtárba? Itt a papír, amire rá van írva, hogy milyen könyvek kellenek – mondja a kis szöszi.
- Miért, te nem tudsz odáig elsétálni? – dunnyog a kis morcika.
- Anyuék azt mondták, siessek haza, így nincs időm elmenni. Ha jól tudom, Hyunseungék kollégiuma pont abban az utcában van, úgyhogy nem leszel egyedül. – Na, tessék, már megint betettek nekem.
- De jó. – Szúrós szemekkel nézek rá, így belé folytok egy kedves kis megjegyzést a személyiségemről.
- Köszönöm – villant a kis szőke egy harminckét karátos vigyort Junhyungra.
Olyan nagy örömmel szálltam le a buszról majom Joker társaságában, hogy még a legkeményebb férfi is megásta volna a sírját félelmében, amint meglátta gyilkos pillantásom. Nem sok kedvem volt ezzel a talpig hólyaggal együtt a könyvtárig sétálni. Hát igen, az az egy jó van benne, hogy a kolesz messzebb van a könyvtártól, így az alatt az öt perc alatt, amíg odaérek, kellőképpen kidühönghetem magam.
Nem beszélgettünk egymással, csak csendben haladtunk a célunk felé. Mikor a könyvtárhoz értünk, köszönés nélkül mentem tovább. A saroknál még láttam, hogy ott áll a járdán, és néz maga elé, de nem foglalkoztam vele. Olyan makacs, mint az öszvér, akkor én minek engedjek?
Gondolataimból a volt, nagyon utált csapattársaim és „szerelmem’’ szakított ki. Ennél rosszabb napom még nem volt.