2.Fejezet A megmentőm (BEAST)

- Helló, Seungi! Hogy vagy? – kérdi nyájasan Jaejong. De szeretném pofán törölni.
- Mit akarsz, Jaejong? – préselem ki fogaim között a szavakat.
- Csak erre jártunk, és be akartunk köszönni neked – hazudik rezzenéstelen arccal.
- Ha már ilyen kedves vagy, igazán eltakarhattad volna azt a ronda arcod, mielőtt idejössz – gúnyolódok vele.
- De felvágták a szád, te kis ribanc. Mindjárt megtanítom én neked, hogy is beszélj egy volt baráttal.
- Mióta vagy te a főnököm, vagy bárki más, hogy tanítgass? – próbálom kitépni karom fogva tartóim markából.
- Ejnye, hát milyen dolog az, hogy elfelejted azt, aki mindig kényeztetett? – Gyomorszájon üt, mire én szépen leköpöm az arcát, de cserébe kapok egy jobbost az arcomba. Érzem, hogy elered a vér az ajkaimból.
- Te meg a kényeztetés nagyon messze álltok egymástól – vigyorgok lesajnálóan.
- Még van képed gúnyolódni azok után, hogy elárultál? – Micsoda egy hazug ember.
- Nem tudom, ki árult el kit előbb?
Már éppen lendült volna az ökle, hogy adjon még egy gyomorfájdító ütést, mikor meghallottuk a rendőri szirénát. Gyorsan elengedtek, minek köszönhetően felnyaltam a betont, majd elfutottak.
A hang egyre közelebb jött, majd hirtelen megszűnt. Valaki a hátára vett, majd elsötétült minden. Nem kaptam sok ütést, de ami eltalált, az elég erős volt.
Mikor felébredtem, a szobámban találtam magam, ráadásul az ágyamban feküdtem átöltözve. Megpróbáltam felülni, de nagy fájdalom hasított az oldalamba, így jobb ötlet híján visszafeküdtem. Halk lépésekre lettem figyelmes, majd megpillantottam Junhyungot a szobaajtóban.
- Hogy vagy? – kérdi aggódással hangjában.
- Mi ez a hirtelen jött kedvesség? – kérdem két fájdalmas morgás között.
- Hogy a fenébe tudsz még ilyenkor is ellenséges lenni? Ha nem kapcsolom be azt a vackot a telefonomon, nem mennek el, amíg még egy kis életjelet is mutatsz – kapja fel a vizet.
- Nem kértem, hogy segíts, ez a te saját döntésed volt – mondom még egész nyugodtan.
- Hát? Hagynom kellett volna, hogy szétverjenek? Ezt te sem gondolhatod komolyan, Hyunseung – lágyul el a végére.
- Akkor talán mindig másra kell, majd támaszkodnom? Nem lesz mindig ilyen szerencsém, hogy vagy te, vagy más ott legyen, és segítsen! Köszönöm, hogy megmentettél. Tényleg köszönöm, de meg tudom magam védeni. – Hangom megremeg a végén.
- A mai alapján én nem így látom. És ha nem fogod magad vissza, hanem még tovább szítod a mérgét, akkor csak magad alatt vágod fát, hát nem érted? – ül le mérgében a székre.
- Próbálom majd magam türtőztetni, de nem rólad fogok példát venni, mert te is ilyen vagy, sőt, még talán rosszabb is első következtetésre – mosolygok rá.
- Lehet, hogy egy kicsit forrófejű vagyok, de nem vagyok olyan utálatos, mint az gondolod – mosolyog vissza.
- Ha te mondod – megpróbálok felülni.
- Várj, segítek – nyújtja kezét, amit készségesen el is fogadok. – Bocsánat.
- Miért is? – kérdezem.
-A délelőtti miatt, amikor megpróbáltalak kioktatni, pedig nem volt igazam– hajtja le fejét.
- Nem gond. Még nem ismerjük egymást eléggé, így nem is érthetünk mindig egyet minden dologban – helyezkedek el.
- Igazad van – mosolyog rám. Olyan helyes a mosolya. Na, de nem rámászni, Hyunseung!
Elkezdett mesélni magáról. Arról, hogy a szülei autóbalesetben haltak meg, ő pedig a nagynénjénél nőtt fel. Két éve költözött ide, Soulba, de még csak most tudott átiratkozni. Szeret olvasni és rapp szöveget írni.
Én is meséltem neki arról, amiről kérdezett, de én többet beszéltem magamról, míg ő csak érdeklődve figyelte történetem.
Olyan este kilenc fele Doojoon és Giki is betoppantak. Utóbbi nem akart otthon aludni. Mikor meglátták Junhyungot, megkérdezték, miről maradtak le, így körülbelül éjfélkor tudott csak elszabadulni a mi kis Jokerünk.
Doojoon nem engedte, hogy felkeljek, így neki kellet kikísérni Junt. Mióta hívom én így őt? Nem számít, amíg nem hallja, addig nem érdekel.
Másnap már egész jól éreztem magam, így bementem a suliba a két „tesómmal’’, de azért táncolni nem hagytak, sőt, Yoseob tiltakozott a legjobban mikor megtudta, hogy mi történt. A kis szöszi és az én testőröm, az az Doojoon annyira örültek egymásnak, hogy azt hittem, itt előttünk fogja megerőszakolni a kis törpét. De ettől függetlenül nagyon aranyosak és örülök, hogy boldogok együtt. Junhyungal egy párszor összemosolyogtunk, miközben ők táncoltak. A tükörben láttam, hogy sokszor idenéz, én pedig mindig rámosolyogtam, de nagyon kezdett fájni a gyomrom.
Egyszer csak megszédültem, ahogy mentem vízért a táskámhoz.
- Hey! Hyunseung, jól vagy? – szaladt oda a kis Joker.
- Ja, csak megszédültem – mosolygok rá.
- Nagyon megijesztettél – mondja Doojoon.
- Felviszem az orvosiba - motyogja Junhyung, majd az ölébe vesz és kimegyünk a teremből.
- Tegyél le! Tudok járni! – nyafogok.
- Biztos? – kérdi.
- Igen – megállunk és letesz, de három lépés után a lábam bemondja az unalmast. Jun még időben elkap, de olyan közel kerül az arcomhoz, hogy elpirulok.
- Tudtam, hogy ez lesz. Lázas is vagy? – teszi kezét homlokomhoz.
- Nem – vágom rá a választ.
- Akkor zavarban vagy? – mosolyog sunyin. – Ez zavar? – hajol még közelebb, már csak pár centi választja el ajkainkat, de végül elhajol. – Na, gyere – vesz megint ölébe, és már megyünk is tovább.
- Undok vagy – motyogom mellkasának, de ő is meghallotta, és csak mosolygott egyet rajta, majd ment tovább.
Beértünk az orvosiba, és hát a doki kicsit furcsán nézett ránk, mikor meglátott. De ezzel nem sokáig foglalkozott.
- Mi történt? – kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Tegnap ki akarták rabolni és megverték, de ma nem akart a kollégiumban maradni. Az előbb megszédült és nagyon fáj a gyomra, ahol megütötték. – Jó hazugság. Még hogy engem kirabolni? Ki lenne olyan hülye? A saját sírját ásná meg.
- Tegye le az ágyra! Maga meg húzza fel a pólóját – utasít minket a doki.
- Rendben – válaszolunk egyszerre.
Felhúztam a ruhadarabot felső testemen, az orvos pedig megnézte azt a nagy kékeslila foltot a hasamon. Kicsit elszörnyedt a látványtól. Lefertőtlenítette a vágásokat, és bekötötte.
- Maradj itt és pihenj. Nekem most el kell mennem, de a barátod majd vigyáz, nehogy elszökj innen, amíg vissza nem jövök. Ha gond van, szólj az igazgatónak – mondja a doki.
- Rendben! – mondjuk megint egyszerre.
- Akkor, viszlát – köszön el.
- Viszlát – köszönünk el mi is.
- Nos, úgy látszik, egy ideig itt fogunk dekkolni – vigyorog rám.
- És ebben mi a jó, hogy még mosolyogsz is rajta – kérdem.
- Nem kell bemennem órára – dől hátra a széken.
- Még csak két napja vagy ebben a suliban, de már a lógásról beszélsz. Különben meg elmehetsz, nyugi, nem fogok elszökni – mosolyodok el.
- Inkább itt maradok a biztonság kedvéért.
- Szóval, ennyire belém zúgtál, vagy csak meg akarod mutatni a többieknek, hogy milyen rendes srác vagy? – komolyodok el.
- Egyik sem. Nem vagyok beléd szerelmes, még csak nem is tetszel, és az sem igaz, hogy nagyzolni akarok. Senkinek nem kell bebizonyítanom semmit. Azt gondolnak, amit akarnak – fordul el.
- Ha egyik sem, akkor miért vagy még itt? Szerintem magadtól is rájöttél, hogy egy ideig nem fogok tudni elmenni. És mivel még csak most kezdtél, nem kéne kihagynod az órákat – mondom közömbös arccal.
- Miért utálsz ennyire? – néz a szemembe.
- Nem utállak, csak nem tetszik, hogy olyan könnyen változik a hangulatod érzelmi szinten. Egyszer kedves vagy, utána meg bunkóskodsz velem. Eldönthetnéd végre, hogy a barátom akarsz-e lenni, vagy csak azért leszel velem, mert a többiek a barátaim, és neked is, ezért nem akarsz velem összeveszni – fejezem be.
- Bocs, hogy nem olyan vagyok, és nem úgy viselkedek, ahogy neked tetszik, de ezen felül a barátod akarok lenni, ha akarod, ha nem. Szóval vagy elfogadsz, vagy nem – áll fel és megy ki.
- Miért kell ilyen forrófejűnek lenned? – ordítom utána.
Egész délután gondolkodtam. Olyan egy óra körül lejöttek a többiek, kivétel Junhyung. Azt mondták, egész nap ki se jött a táncteremből. Nem akartam beszélni róla, szóval eltereltem a témát.
Hoztak nekem enni, elmondták röviden a tanulnivalót. Körülbelül négy oldal gyűlt össze a fejemben földrajzból. Úgy látom, lesz mit tanulnom. Csengetéskor elmentek, de Giki itt hagyta a laptopját, hogy ne unatkozzak.
Egész jól eltereltem a figyelmem a zenék mixelésével. A végén egy egész jó kis ütemes számot hoztam össze. Majd meg kell mutatnom Doojoonak is, hátha tetszik neki. Nekem nagyon bejön, jól lehetne rá táncolni.
Megpróbáltam kikelni az ágyból, és csodára méltóan tök jól ment, hála a fájdalomcsillapítóknak nem fáj már semmim. Hála az égnek, hogy az ágyak gurulnak, így könnyebb volt eltolni. Benyomtam a zenét, miután elég nagy helyet csináltam.
Az egész koreográfia magától jött, és ahogy végignéztem a fejemben, nagyon meg voltam vele elégedve. Csak egy baj volt, mikor másodszorra is el akartam próbálni, megfájdult az ütés helye és elestem.
Nem tudom, meddig ültem ott, szorítva a fájó testrészemet. Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy dühös Joker szemével találkozott az enyém.
Szó nélkül odajött, felsegített, és az ágyba fektetett. Nagyon zavarban voltam. Nem tudtam, mit mondjak.
- Sajnálom, hogy az előbb a butaságaimmal felbosszantottalak. És köszönöm, hogy segítettél – bököm ki végül.
- Semmi gond, és én is sajnálom, hogy olyan hamar felkaptam a vizet. Ja, nincs mit – mosolyog rám. – De tulajdonképpen mit csináltál?
- Táncoltam. Csináltam egy új zene alapot, és arra próbáltam összerakni egy koreográfiát, csak hírtelen rosszul lettem, és innentől szerintem nem nehéz kitalálni – veszem ölembe a laptopot.
- Mutasd azt a számot – veszi ki Giki gépét a kezemből.
Benyomta azt a zenét, amire rámutattam, és amíg vége nem lett, meg sem szólalt. Néha elmondtam neki, hogy hova gondoltam a rapp részeket. Mikor a szám lejárt, sokáig csak ült egyhelyben, és gondolkodott.
- Nekem nagyon tetszett, lehetne ez a fellépő videónk a versenyen. Egy jó koreográfiával és szöveggel még akár győzhetünk is – kacsint egyet.
- Gondolod, hogy indulhatnánk ezzel a számmal? Lehet, hogy a többieknek nem is tetszene – hajtom le a fejem.
- Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik is – emeli fel fejem államnál fogva.
- Köszi – mosolygok rá.
Két órára rá megjött a doki is. Azt mondta, holnap mellőzzem a hirtelen mozdulatokat, és felmentést is adott tesiről meg táncról.
Nem nagyon örültem neki, hogy nem mozoghatok nagyon, mert meg akartam mutatni Yoseobéknak a koreográfiát a zenéhez. Ráadásul Junhyung azt mondta a dokinak, hogy gondoskodik róla, hogy nyugton maradjak. Nem tudom, hogy akarja ezt elérni. De már kíváncsian várom. Kicsit félek is, de az izgalom elnyomja.
Eljöttünk a dokitól, de a többiek már rég leléptek. Ezért még le fogom őket szidni. Hogy mertek itt hagyni minket szó nélkül? Meg fogok őrülni.
Hazafelé a buszon Junhyung vette a jegyet, és én ülhettem az ablaknál. Nagyon kedves volt most.
- Azért ennyire kedvesnek nem kell lenned, mert már kicsit idegesítő – nézek a szemébe. – Tudok járni, és az ajtókat is ki tudom nyitni szóval, egy kicsit fogd vissza magad – rakom le a kabátom az ágyra.
- Bocsesz. Megpróbálom visszafogni magam – mosolyog rám.
- Kérsz inni? – megyek a kis konyha felé, mert nekünk olyan is van.
- Aha. Mi a menü? – kérdi.
- Cola, Fanta, Citromos sör – kínálom fel.
- Az utolsót. – Ez a sunyi vigyor.
- Oké. Tessék – dobom oda neki.
- Kösz - kapja el. – Nem pihensz le? Dujun le fog szidni – néz a szemembe.
- Mindjárt, csak lezuhanyozok, jó, anyu? – vigyorgok rá.
- Kisfiam, ne mossam meg a hátad? – gúnyolódik.
- Nem kell – kacsintok rá.
Összeszedem a cuccom, és elmegyek fürdeni. Megengedem a melegvizet, és olyan jól esik. Most csak áztatom magam.
Mikor végeztem, felkaptam az alsóm, egy mackó nadrágot és egy smile-s pólót. Belebújtam mamuszomba, és kicsoszogtam a szobába.
Junhyung olyan aranyosan aludt az ágyamon, nem volt szívem felkelteni. Végül is már este nyolc óra van. Nem csodálom, hogy elfáradt, hiszen szinte egész nap engem pesztrált.
Kiszedtem egy póttakarót a szekrényből, majd leszedtem róla a dzsekit, és betakartam.
Megírtam gyorsan a házi feladataim, aztán bepakoltam holnapra pár cuccot. Lefeküdtem a Joker mellé, miután lekapcsoltam a nagy villanyokat. Az ajtót nem zártam be, hátha Giki hazatalál még valamikor.
Nagyon hamar elaludtam, de óracsörgés előtt fél órával felébredtem. Giki már az ágyában aludt a tegnapi cuccában, és még csak be sem volt takarózva. Fel akartam kelni még a másik kettő előtt, de egy kéz a derekamon pihent, és erősen visszatartott, így nem tudtam megmozdulni.
Megfordultam az „ölelésben’’, és Junhyung békésen alvó arcával találtam magam szemben. Ahogy elkezdtem mozogni, úgy szorult az ölelés is. Úgy döntöttem, nem kelek fel addig, amíg nem csörög a telefon, jelezve, hogy fel kellene kelni.
Odaszorított a mellkasához, így tisztán hallhattam a légzését és a szívdobogását. Olyan szép ajkai vannak, és úgy hívogattak, de türtőztettem magam.
A kelést jelző óra nagyon sokára szólalt meg. Junhyung csak morgott egyet, mikor lehámoztam magamról a kezét, de nem szentelt neki különösebb figyelmet.
Kimásztam az ágyból, felkapcsoltam az éjjeli lámpát, erre mind a kettő a fejére húzta a takarót. Úgy gondoltam, hagyok még nekik tíz percet, hiszen van még időnk.
Megfogtam a cuccaim és bevonultam a fürdőbe. Megmosakodtam, felöltöztem, de a hajvasalás előtt fel kell keltenem őket.
- Hey! Álomszuszékok, keljetek fel! – ordítom el magam.
- Csak még öt percet, Hyunseung – válaszolják mind a ketten.
- Ha nem akartok hidegvizet a nyakatokba, akkor keljetek fel - mosolyodok el, mikor Gikwang szélvész módjára vágódik ki az ágyból.
- Hyung, kelj fel, mert tényleg megteszi – keltegeti Giki is Junhyungot.
- Na, persze. – Szóval nem hiszed el? Megfordulok, elveszek egy poharat a szekrényről, majd a fürdőben megtöltöm hidegvízzel. Mikor kimentem, a kis Joker még mindig nem volt hajlandó kimászni az ágyamból.
- Hyung, kelj fel! Hyung! Junhyung, én szóltam – mondja Giki rémült arccal.
- Már késő – mosolygok rá. Lekapom a takarót a kis álomszuszékról, és ráöntöm a pohár tartalmát.
- Á! A francba! Hyunseung! Hogy az a! Na, várj csak – felkapott és bevitt a fürdőbe, bevágott a zuhanyzóba, és megnyitotta a hideg vizes csapot.
- Junhyung, a fenébe is, ezt most miért kellett? – ordítok rá.
- Ezt csak visszakaptad – vigyorodott el.
- De te se úszod meg – rántom be magam mellé.
- Ha-ha – figyelünk fel Giki nevetésére az ajtóból. Leszedem a zuhanyrózsát és az arcát telibe találom a hidegvízzel. – Hyunseung! Esküszöm, meg foglak fojtani! – Csupa víz volt mind a hármunk, és csak néztünk egymásra. Hirtelen elkezdtünk nevetni, és csak akkor hagytuk abba, mikor már fájt a hasunk.
- Szárítkozzunk meg, mielőtt mennünk kell – ajánlom fel az ötletem.
- Rendben – mosolyognak mind a ketten rám.
Gyorsan átöltözünk, Junhyung esetében én adtam neki száraz ruhákat. Egész jól nézett ki bennük, bár egy számmal azért kisebbek voltak.
Megszárítottuk a hajunk, és ki is vasaltam mind a hármunkét, de nem tudtam teljesen megcsinálni, mert akkor lekéstük volna a buszt. Épp annyi időnk volt még, hogy kiteregessem a ruhákat, és lekapcsoljam a villanyokat, és már zártam is az ajtót.
A busz késett egy kicsit, de nem baj, így pont időben kiértünk. Giki panaszkodott is rendesen, de az ő hibája is volt, meg Juné is, nemcsak az enyém.
A következő megállóban a többiek is felszálltak, és csak úgy zengett a busz a nevetésünktől. Yoseobnak és Dongwoonnak nagyon tetszett a reggeli kis műsorunk, mert persze, hogy elmeséltük nekik. Dojun csak megmosolyogta, de nem szólt rá semmit.
Beérve a suliba mindenkit a próbaterembe vezényeltünk, hogy megmutathassuk Junhyungal a zenét, amit csináltam.
- Nos, ezt a számot tegnap a gyengélkedőn csináltam. Junhyungnak tetszett, és arra gondoltunk, hogy indulhatnánk ezzel a versenyen – mondom el ötletünket.
- Először hadd hallgassuk meg – mondta Doojoon.
- Oké – indítottam el a lejátszót.
Mindenki síri csendben volt, kivétel én, mert nekik is elmondtam, hogy hová tenném a rapp részeket.
- Nekem nagyon tetszik – mondja elsőnek Yoseob.
- Jó lett – szólal meg egyszerre Dongi és Giki.
- Rendben van, induljunk ezzel – egyezik bele Du Jun.
- A szöveget én és Hyunseung akarjuk megírni, mert már van alap koncepciónk, de ha nektek is van valami ötletetek, nyugodtan elmondhatjátok – mosolygunk össze Junhyungal.
- Hyunseung és Junhyung írják a szöveget? Rendben, ez meg van beszélve! – zárja le a témát a leader.
A szám címe végül Breath lett. Nekem tetszett, és a többiek sem mondtak rá nemet. Ez a nap nagyon jól alakul.

1.Fejezet Ismerkedés (BEAST)

- Ébresztő! Hasadra süt az utcai lámpa fénye!
- Hallgass már el, te vacak! – vágom párnám az ébresztőhöz, de nem akar elhallgatni.
Hyunseung, el fogsz késni, és nem fognak engedni, táncolni!
- Ó, hogy az a… - megyek oda a telefonomhoz, és kiveszem belőle az aksit. – Na, most pofázz! – mosolygok keserűen.
- Most örülsz, hogy sikerült felkeltened? Fogadjunk, hogy ez volt a terved! – förmed rám Giki.
- Te csináltad nekem ezt az ébresztőt, úgyhogy ne siránkozz – mondom olyan stílusban, ahogy ő.
- Merong – nyújtja ki nyelvét.
- Erről tudod, mi a véleményem? – húzom fel a szemöldököm, és mosolyom még szélesebb lesz.
- Hyung! – ordít bele az arcomba rákvörös fejjel.
- Öltözz, mert el fogunk késni. – Erre elkezd sunyin mosolyogni.
- A szüleim kikértek mára Dojoonal együtt. Elmegyünk túrázni. Téged is vittünk volna, de anyukád nem engedte meg. – Szomorúan sóhajt. – Pedig jó móka lett volna.
- Nem érdekes, úgyis le vagyok maradva töriből a fellépések miatt. Meg úgyis nemsokára itt van a családi hétvége – szedem elő cuccaim a szekrényből.
- Ne haragudj, Seungi – néz rám boci szemeivel.
- Nem haragszom. De most aludj még, hosszú lesz a napod – mosolygok rá.
- Oké – mosolyog ő is, majd visszafekszik, és a fejére húzza a takarót.
Ez a kis majom, Lee Gi Kwang a legjobb barátom. A másik, akiről szó volt, ő Yoon Doo Joon, a „bátyám’’, úgymond. Kiskorom óta ismerem őket, és olyanok vagyunk, mint az igazi testvérek. Vigyázunk, törődünk és aggódunk egymásért. De térjünk vissza: a két pótcsaládom elmegy kirándulni, én pedig készülök a suliba, egyedül. Nem baj, Yunhoék és G. D. –ék ott lesznek nekem.
Gyorsan összekapom magam, és már megyek is el. Az ajtót lassan csukom be, mert Giki már visszaaludt. Lassan kigyalogolok a buszmegállóba zenével a fülemben. Öt perc múlva befut a busz, és már haladunk is a suli felé.
A következő megállóban három srác száll fel. A szőke és egy másik elém ül le, de a harmadik, azt hiszem, Junhyungnak szólították az előbb, na, ő mellém ült le, de előtte fél percig néz, és csak áll mellettem.
- Bocsi, leülhetek? – szólít meg végre.
- Persze – mondom, majd visszafordulok az ablak felé, és hallgatom tovább a zenét.
- Kösz – hallom meg, még mielőtt visszahangosítanám mp4-em.
Az út alatt többször is észrevettem, hogy rajtam felejtette a szemét, de különösképpen nem zavart. Ha akar valamit, majd a tudtomra hozza… vagy sem.
Leszállok a buszról, de nem egyedül; a három srác is jött mögöttem. Egy kicsit megijedtem, de ha bántani akarnak, majd megmutatom nekik a dzsúdó tudásom.
Az iskolába érve épphogy elindultam volna a tánctermem felé, amit a „testvéreim’’-mel használunk, de mondom, épphogy elindultam, már meg is kellett állnom, mert az a szőke hajú srác a három közül megállított.
- Bocsi, de tudnál segíteni – kérdi, mikor felé fordulok.
- Tessék! – Legyünk udvariasak. – Miben segítsek?
- Meg tudnád mondani, hogy hol van az igazgatói iroda? – teszi fel újabb kérdését.
- Felmentek a lépcsőn az első emeletre, és a folyosó végén balra lesz, de ki van rá írva, szóval nem téveszthetitek el. Más valamit? – húzom fel szemöldököm.
- Köszönjük, másra nincs szükségünk – mosolyog tovább, olyan, mint egy Dáma.
- Nincs mit – megfordulok, és megyek tovább.
Beérve az öltözőbe átveszem tesi ruhám, ami egy mackónadrágból, egy szürke atlétából és egy Nike tornacipőből áll. Kiveszem még a CD-t is a táskámból, majd elindulok a tükrökkel teli terembe. A lemezen nyolc szám van, ami azt jelenti, több mint fél órája táncolok.
Kikapcsoltam a hifit, és elindulok vissza az öltözőbe, de valaki kopogott a terem ajtaján.
- Miben segíthetek, igazgató úr? – Na, megjött a plusz feladatom.
- Ez a három diák a te osztályodba fog járni, szeretném, ha körbevezetnéd őket az iskolában. – Ez a sunyi vénember.
- Rendben van. – Nem fogsz ki rajtam, tata.
- Nos, akkor fiúk, Hyunseungra bízlak titeket, a könyveitek holnap jönnek meg, addig osztozzatok másokkal. – Sarkon fordul, és elmegy.
- Gyertek be. Gyorsan lezuhanyozom, és már mehetünk is – mondom a három jómadárnak. – Amúgy Jang Hyun Seung vagyok, de szólítsatok csak a keresztnevemen. És titeket, hogy hívnak? – kérdezem.
- Én Yang Yoseob vagyok – mondja a szőke.
- Én Son Dong Woon vagyok – hadarja el a kis barna hajú srác.
- Én… - szakítom félbe.
- Junhyung, igaz? – kérdem mosolyogva.
- Yong Junhyung, és honnan tudod? – kérdez vissza. Úgy látom, ő egy kicsit komolyabb és megfontoltabb, mint a másik kettő.
- A buszon hallottam, Yoseob, igaz? – nézek rá, ő pedig bólint. – Na, tőle.
- Értem – mormogja.
- Na, mindjárt jövök, addig nézzetek körbe, bár egy táncteremben nem sok látnivaló van – mosolyodok el megint.
Tényleg gyorsan zuhanyoztam le. Már húsz perce az iskolát járjuk, és még a felét sem mutattam meg a híres Kim Jonghae Gimnáziumnak, ami idén koedukált lett. A lányok csak úgy gyűltek körülöttünk, ahogy meglátták az új fiúkat.
- Már csak öt perc van csengetésig, úgyhogy majd következő szünetben folytatjuk a felderítést, de most menjünk órára. T. O. P. tanár úr nem szereti, ha késnek az órájáról! Ne akarjátok megtudni, mi a büntetés.
- Oké, menjünk – mondják egyszerre.
Még időben beértünk, és gyorsan leültünk. Junhyung mellém ült le, Dongwoon Giki mellett fog ülni, Yoseob pedig majd Doojoon mellett.
Drága ének tanárunk T. O. P. bejött, és rögtön fel is állíttatta a három új gyereket, hogy mutatkozzanak be. Mind a három Pusanból jött, és a Lee Min Jae közép suliba jártak. Nos, az utolsó előtti évben átjönni még nem vészes, de ha a végzős évükben jöttek volna, akkor az már baj lett volna.
Az énekóra túl lassan telt el, bár egy kicsit élveztem is, mert engem és Yoseobot megdicsért, hogy milyen jó a hangunk. Junhyungot a rapp tudása miatt, Dongwoont pedig a jó szóló miatt dicsérte meg. Azt is mondta, hogy a jövő héttől csoportokra leszünk osztva. Mi négyen, plusz Giki és Doojoon leszünk egy csapatban. Már alig várom, hogy együtt dolgozhassam velük. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mit fogunk mi hatan alkotni.
- Gyerekek, van egy nagyon fontos bejelentésem még – mondja hangosan, hátha elhalkulunk végre. – A hó végén lesz egy verseny az osztályok, és az azokból kiválasztott legjobb csapatok között. A legjobb csapat, aki győz, annak a produkcióját megfilmesítik, más szóval videóklipet csinálnak hozzá – mosolyodik el a végén. – Sok sikert mindenkinek. Viszlát a jövő héten, és készüljetek! – megy ki a teremből.
Most van a nagyszünet, így pont van időnk a suli körbevizslatására, és még reggelizni is tudunk közben.
El is indultunk, amint kiment a tanár. Séta közben találgattunk, hogy mi legyen a nevünk. A végén a B2ST/BEAST – nél állapodtunk meg. Mindenkinek nagyon tetszett, Dongwoon ötlete volt. Egyedül Junhyung nem szólt rá semmit. Ott battyogott mögöttünk, és csak akkor nézett rám, amikor kíváncsi volt a terem leírására, amit én készségesen el is mondtam neki.
Mikor becsengettek angol órára, és Hong Ki tanár úr belépett a terembe, mindenki olyan vidám lett, hogy még dogát is lehetett volna velük íratni, akkor sem szóltak volna semmit. A tanár úr is boldog volt, hogy milyen lelkes most az osztály. Én is örültem, mert az angol volt, amit a táncon és az éneken kívül a legjobban szerettem. A tesivel sem volt semmi bajom, csak a tanárt kellett volna lecserélni egy kevésbé kotnyelesre. És pont az jött ez után az óra után.
Sajnos, az angol óra hamar elment, mi pedig siettünk a tesi öltözőbe.
- Van egy ötletem! – mondom kicsit hangosabban a kelleténél.
- És mi lenne az? – kérdi Yoseob kedvesen.
- Megkérem Go tanár urat, hogy hadd táncoljunk tesin – mondom vigyorogva.
- Persze, majd pont nekünk fogja megengedni, mikor csak ma jöttünk – förmed rám Junhyung. De miért ne lehetne, ha már fél nap alatt mi négyen tök jó haverok lettünk, akkor ez is menni fog.
-Bemutatkoztok neki, a többit pedig majd én elintézem – mondom neki kicsit kevesebb lelkesedéssel.
- Felőlem. – És már nem is figyel ránk tovább, mert ő felsége hallgatja az mp4-ét.
- Mi baja van? – kérdem Yoseobéktól.
- Nem tudjuk – felel végül Dongwoon.
- Mindegy, menjünk! – vezényelem ki őket, mikor végre készen vannak.
Úgy is tettünk, ahogy mondtam. Ők hárman bemutatkoztak a tanár úrnak, én pedig elkértem magunkat. Könnyebb volt, mint gondoltam, rögtön beleegyezett, hogy elmehetünk.
Útban a táncterem felé beleütköztünk az igazgató úrba, és sajnos nem hagyta, hogy csak úgy tovább menjünk.
- Nos, gyerekek, milyen eddig a napotok? Hyunseung körbevezetett titeket? – kérdi nyájasan.
- Igen körbevezetett minket. És ha mehetnénk tovább, még jobb lenne ez a nap, de úgy látszik, az igazgató úr földbegyökerezett – szólalt meg Junhyung. Kicsit beoltotta az igit. Úgy nézett az öregre, mint akit fel akar nyársalni.
- Ó, bocsánat! Menjetek csak – mosolyog ránk idegességében, majd félrehúzódik.
- Köszönjük – mosolyog rá vissza savanyúan a kis Joker.
Ahogy beértünk a terembe, mindannyian elkezdtünk nevetni, kivétel persze a kis mókamájsztró Jokert. Kicsit megdöbbentett, hogy már az első napján ilyen bátor, de nagyon tetszett.
Mikor végre abba tudtuk hagyni a nevetést, már mindeni rákvörös volt és izzadt. Nekem már a hasam is fájt. Amíg a többiek kifújták magukat, addig én megkerestem Doojoon egyik CD-ét, és beraktam a hifibe. Amint megszólalt a zene, mindannyian felpattantak a földről, ahol eddig ültek, és körbeállták a hifit, hogy meghallgassák a zenét. Láttam az arcukon, hogy nagyon gondolkodnak rajta, ki is énekelheti, de sajnos ezt nem fogják egykönnyen kitalálni.
- Te Hyunseung, ki csinálta ezt a számot? – kérdi a kis szöszi.
- Doojoon és én, na meg persze Giki. Én és Giki éneklünk, Doojoon rappel, és a zenét is ő csinálta alá – mosolygok rájuk
- Ilyen jól tud mixelni? – kérdi döbbent arccal Dongwoon.
- Igen. Egy klubban ő a Dj – mondom Donginak.
- Sokat fejlődött. Két évvel ezelőtt még rappelni is alig tudott – mondta Junhyung a hátam mögül.
- Ti ismeritek őt? – most rajtam van a sor, hogy megdöbbenjek.
- Nemcsak őt, hanem Gikwangot is ismerjük. Két évvel ezelőtt Pusanban nyaraltak a szüleikkel, akkor ismertük meg őket. Rólad is meséltek egy keveset, így mikor megláttunk a buszon, rögtön tudtuk, hogy csak te lehetsz Hyunseung – kalandozik el Yoseob.
- Mit meséltek rólam? – fehéredek el.
- Huh! Hát, hogy jó a hangod, és te vagy a legjobb haverjuk, meg hogy te tanítod őket táncolni – gondolkodik egy kicsit a szőkeség. – Asszem’ ennyi – mosolyodik el a végén.
- Akkor te vagy az a szőke szépség, akivel összejött a kirándulás alatt? – kérdem egy sunyi mosoly kíséretében.
- Ja – pirul el.
- Már emlékszem, mennyit meséltek rólatok. Annyira örültek, hogy nem kellett folyton a szüleikkel lenniük – nevetek a végén.
- Na, igen. A végén a szüleik még meg is köszönték, hogy lefoglaltuk őket – mosolyogva mondta Dongwoon.
- Amúgy azt is említették, hogy te meg a családod nem vagytok valami jó viszonyban – említi meg a kis pirulós Dáma.
- Á, hogy az. Hát a szüleim mindig a munkával vannak elfoglalva, ezért ki kell utazniuk Amerikába. A nővérem pedig Európában van az egyik művészeti egyetemen, ahova persze csak a pasija miatt utazott ki. Így nem sokat látom őket. Van a közelben egy ház, amit nekem vettek, de nem akartam egyedül lenni, ezért beköltöztem a kollégiumba Gikivel. Doojoon pedig közel lakik a sulihoz, úgyhogy neki nem kellett. De végül is nem érzem magányosnak magam, mert van két pótcsaládom, hála a két legjobb barátomnak és a szüleinek, hogy olyan kedvesek velem – fejezem be történetem.
- Értem. Ha akarsz, hozzám is átjöhetsz bármikor. A szüleim biztos örülnének neked – mondja a kis szöszi.
- Hozzánk is – vág közbe Dongwoon, mielőtt megköszönhetném.
- Nekem nincsenek szüleim, ezért én nem mondhatom, hogy lesz egy ötödik családod is, de ha van kedved, benézhetsz hozzám is – mormogja Junhyung.
- Köszi, srácok, kedvesek vagytok – mosolygok rájuk.
- Oké, most pedig táncoljunk végre – harsogja Yoseob.
- Rendben – mosolygunk rá.
Tehát elkezdtünk táncolni, vagyis összeraktunk valamifélét. De, sajnos, négyen eltáncolni egy hat fős koreográfiát kicsit nehéz, főleg úgy, hogy annak a két hiányzó embernek nagy szerepe van benne.
A tesi óráról hamar kicsengettek, mi pedig mentünk zuhanyozni. Még volt négy órám hátra, amihez nagyon nem volt kedvem.
Egy jó van ebben a napban, az, hogy van három új barátom. Jó, hogy ilyen hamar összehaverkodtunk, de egy kicsit furcsa is, hogy ilyen könnyen ment. De lehet, hogy csak én vagyok így vele.
- Hyunseung! Itt vagy? – kérdi Yoseob aggódóan.
- Ja, persze. Miről is volt szó? – nézek rá kérlelően, hátha érti, mit akarok.
- Hah. Arról, hogy milyen óránk lesz most? – ereszti ki a gőzt.
- Ja, hogy most. Hmm… töri Daesung tanár úrral – bököm ki végre.
- Na, azt utálom a legjobban – mondja a kis szőke.
- Nekem sem a kedvencem. Sőt, le is vagyok maradva a fellépések meg a fotózások miatt – gondolkodok el.
- Milyen verseny meg fotózás? – érdeklődik Dnogwoon.
- Táncversenyek, meg újságba fotózások. Nem akarok dicsekedni, de tizenöt versenyből tizennégyszer győztem. A legelsőn sajnos nem én nyertem – mondom tetetett durcázással. – De végül is nem nyerhet az ember mindig – bölcselkedek.
- Biztos te voltál a kis csodagyerek, akit mindenki szeret, mi? – mondja Junhyung gúnyosan.
-Nem pont. A versenyzők háromnegyed része utál. Egyszer egy verseny után az egyik csapat még meg is vert, akkor még kisebb voltam, és nem tudtam magam nagyon megvédeni – nézek farkasszemet vele, de az utolsó mondatom után lehajtja fejét.
- És mi lett utána? – kérdi Yoseob.
- Doojoonék fél órás keresés után megtaláltak. Mikor megláttak, rögtön mentőt hívtak és bevitettek a kórházba, és egész éjjel mellettem voltak. Másnap a rendőrök megkérdezték el tudnám-e mondani, hogy néztek ki, akik megvertek, de én azt mondtam, nem, mert túl sötét volt. Meg akartam mutatni, hogy nem vagyok olyan gyenge, hogy megfutamodjak. Úgy voltam vele, majd megoldom egyedül – fejezem be.
- Én a helyedben összegyűjtöttem volna pár embert, és visszafizettem volna nekik a kölcsönt. – pufogja Junhyung.
- Nem süllyedek le odáig. Ha ez a tánc miatt volt, hát megmutatom még párszor nekik, hogy jogosan nyertem, mert jobb vagyok náluk – néz újra a szemembe.
- Bolond vagy – fintorog egyet.
- Lehet, de legalább nem csuknak le. Tuti, hogy ők nem lettek volna olyan elnézőek, mint én. Szívfájdalom nélkül börtönbe küldtek volna. – Most az egyszer befoghatta volna. – De ez már régen volt, nincs kedvem ilyen dolgokon vitatkozni veled.
- Így igaz, menjünk inkább órára – szól közbe Yoseob, mielőtt Junhyung megszólalhatott volna.
- Oké – adjuk be a derekunk.
Egész nap nem szóltam a Jokerhez, csak akkor, ha már nagyon idegesített a sületlenségeivel. Szerintem jogosan oktattam ki, ha nem tud ésszerűen gondolkodni, akkor meg se szólaljon inkább.
A nap végére már csak szótlanul kullogott mögöttünk, és szívta a cigijét. Mint kiderült, bagózik. De úgy igazából nem nagyon érdekel, hiszen én is rágyújtok néha, bár az utolsót négy hónappal ezelőtt szívtam el.
Hazafelé a buszon Yoseob beültette mellém a kis morci Jokert. Tudom, hogy ezt miért csinálta, de nem én kezdtem a veszekedést, hanem ő, így nem is én fogok először bocsánatot kérni.
- Junhyung, elmennél nekem a könyvtárba? Itt a papír, amire rá van írva, hogy milyen könyvek kellenek – mondja a kis szöszi.
- Miért, te nem tudsz odáig elsétálni? – dunnyog a kis morcika.
- Anyuék azt mondták, siessek haza, így nincs időm elmenni. Ha jól tudom, Hyunseungék kollégiuma pont abban az utcában van, úgyhogy nem leszel egyedül. – Na, tessék, már megint betettek nekem.
- De jó. – Szúrós szemekkel nézek rá, így belé folytok egy kedves kis megjegyzést a személyiségemről.
- Köszönöm – villant a kis szőke egy harminckét karátos vigyort Junhyungra.
Olyan nagy örömmel szálltam le a buszról majom Joker társaságában, hogy még a legkeményebb férfi is megásta volna a sírját félelmében, amint meglátta gyilkos pillantásom. Nem sok kedvem volt ezzel a talpig hólyaggal együtt a könyvtárig sétálni. Hát igen, az az egy jó van benne, hogy a kolesz messzebb van a könyvtártól, így az alatt az öt perc alatt, amíg odaérek, kellőképpen kidühönghetem magam.
Nem beszélgettünk egymással, csak csendben haladtunk a célunk felé. Mikor a könyvtárhoz értünk, köszönés nélkül mentem tovább. A saroknál még láttam, hogy ott áll a járdán, és néz maga elé, de nem foglalkoztam vele. Olyan makacs, mint az öszvér, akkor én minek engedjek?
Gondolataimból a volt, nagyon utált csapattársaim és „szerelmem’’ szakított ki. Ennél rosszabb napom még nem volt.

Iker Valnetín

A Starship Entertainment folyosóján sétáltunk végig, ami már elég nehézkesre sikeredett a majd hatórás táncpróba után. Ha ez még nem lett volna elég még korán is keltünk, hogy a fodrász elkészülhessen velünk időben, mivel az új videóhoz új haj dominál. Az én új fazonom szép lila lett hála az egyik jelenet miatt.

Egy kicsit lemaradtam a többiektől, mert elgondolkodtam azon, hogy vajon mikor fogják azt kitalálni, hogy hupilila hajam legyen a klip kedvéért, de nem sokra jutottam mert Donghyun férfias hangja kirántott elmélkedésemből.

- Kwangmin igyekezz már! Csak fél óránk van a forgatásig és te pont most nem figyelsz. - Ez is kész vicc, hogy egy Mv forgatást estére raktak, véletlenül sem napközben vennénk fel, hogy este tudjunk aludni.
- Bocs csak elkalandoztam. - Magamra erőltettem egy mosolyt, pedig a szám nagyon tiltakozott a mozdulat ellen.

Az öltöző ajtajában megtorpantam, mert épp drága ikrem ecsetelte a csapat maknae-nak, hogy nekem milyen rosszul is áll ez a lila haj, amit egy fél órával ezelőtt annyira imádott rajtam. Nagyon mérges lettem rá, amit le is olvasott az arcomról mikor dúvad módjára léptem be az öltöző ajtaján. Levágódtam az egyik székre és durcás arccal elkezdtem nyomkodni a telefonom. Egyáltalán nem hatott meg a békülési próbálkozása, sem a - „Kwangmini! Ne haragudj rám. Nem úgy értettem.” - hízelgése.

- Tudod mit Hyung! Te pedig nagyon idegesítő vagy és egyáltalán nem vagy olyan aranyos mint amilyennek mindenki beállít! - Amint ezt a fejéhez vágtam már meg is bántam, de a könnyes szeme keltette a legnagyobb bűntudatot bennem.
- Jo Kwangmin utállak! Soha többé nem akarlak látni! Amint visszaértünk a szállásra költözz ki a kanapéra! - Tudtam, hogy ezt fogja mondani, de már nem tudom visszaszívni a szavaim, sem bocsánatot kérni, mert úgy kiviharzott az öltözőből, hogy biztos nem érném be.

- Gratulálok Kwangmin, most mehetünk megkeresni. Miért kell nektek mindig ilyen apróságokon veszekedni? - Most jön a kioktatás mikor Hyunseong is állandóan beleköt Jeongminba.
- Miért kritizálta a hajam? Félórával ezelőtt még teljesen odáig volt ezért a színért, most meg kigúnyolta. - Már megint én vagyok a hibás, hát persze mit is vártam.
- Maradj itt majd mi megkeressük, úgy is valahol a takarító szertárban lesz és bőg. - Donghyun és Hyunseong kivonultak én pedig már azon törtem a fejem, hogy mivel kéne megbékítenem hasonmásom.
A forgatásra elég jókedvűen került elő Yongmin, de nem állt velem szóba, úgy elment mellettem mintha ott se lennék. Akármennyire bosszantott is fel számomra elképzelhetetlen nélküle az életem hisz ő az ikertestvérem. Ő teszi ki a másik felem és már nem is tudnám máshogy élni az életem, csak úgy hogy ő velem van és kiegészíti a gondolataim, a mondataim, a tetteim. De egy egyszerű - „Bocsánat” - itt nem lesz elég, ennél több kell, hogy minden olyan legyen mint a veszekedés előtt.
Eltelt már majd három nap és én félek, hogy gerincferdülésem lesz a kemény kanapé miatt. Hiába néz levegőnek a cuccaim és az ágyneműim kidobálta a szobából a másikba pedig nem engedtek be a fiúk, így kénytelen vagyok tényleg azon az üllő alkalmatosságon aludni. Már megkérdeztem a csapat többi tagját, hogy szerintük mivel engesztelhetném ki Yongmint, de mind a négyen azt mondták, hogy találjam ki magam.
Egy újabb többórás próbán vagyunk túl és jelenleg a naptárat nézegetjük, hogy mikor lesz végre vége ezeknek a csontokat nem kímélő napoknak, de szomorúan vettük tudomásól, hogy az elkövetkezendő hetekben még nem lesz alkalmunk egy kiadós pihenésre a come back miatt. Ahogy szemem végigfuttattam a februáron megakadtam a tizennegyedikénél, vagyis a híres Valentin napnál. Hirtelen határtalan vágyat éreztem egy kiadós édességbolti látogatás iránt. Most már teljesen kész a terv is, hogy miként fogom visszahódítani másik felem, mégpedig a csokoládénak ő se tud ellenállni, ahogy én se, nem a semmiért vagyunk ikrek.
Tizennegyedikén reggel korábban keltem mint a többiek és a Manager Hyungal elmentem bevásárolni a reggelihez na és persze a féltve őrzött pénzemből is vettem ki, hogy egy jó minőségű díszdobozos ajándékkal térjek majd vissza. A vásárlás közben mosdóra hivatkozva kiszöktem az üzletből és egy díszes - „Valentin napi ajándékok” - feliratú kisboltba sétáltam át, amit már a kisbuszból kinéztem magamnak.
Elég sok pár lófrált bent, akik mellett alig tudtam elmenni. A sok polc elég üresen kongott az üzletben, nem csoda hisz ma a sok szerelmes mind megajándékozza egymást. Szerencsémre még volt az én drága testvérem kedvenc tejcsokoládés bonbonjából, amit csak különleges alkalmakra szoktam neki venni és ez a mai is az lesz, ez az egy reményem maradt. Hogy ne legyen túl lányosan romantikus én nem rózsaszín meg piros masnit rakattam rá hanem kéket. Fizettem és egy kék kis tasakkal a kezemben léptem ki a járdára a rohanó tömegbe, ami hirtelen még nagyobb lett.
A Manager már pakolta be a csomagokat a busz hátsóülésére mikor odaléptem én is. Nem szidott meg, csak mérgesen nézett rám, de mikor beszámoltam a békülési akciómról rögtön elmosolyodott, mert már ő se bírta nézni, hogy görnyedt háttal kullogok a többiek mögött.
Mikor beléptünk az ajtón még csak Donghyun és Jeongmin volt fent a többiek pedig még nagyban aludtak. Segítettem a reggeli elkészítésében is, hogy minél nagyobb sikerem legyen, de mind hiába Yongmin morcoson mászott ki a konyhába és még mindig átnézett rajtam. Az ajándékot inkább majd később adom oda hátha addigra lesz olyan hangulata, hogy legalább végighallgat.

Bent az öltözőben mindenki gyorsan öltözött át, hogy minket kettesben hagyjanak, ugyanis beavattam őket a dologba és hatalmas bólogatások közepette helyeselték az ötletem. Odasétáltam Yongmin mellé aki épp a cipőjét húzta fel. Megvártam amíg feláll és nem engedtem neki, hogy elmenjen.

- Gyorsan mond, mert nemsokára kezdődik a próba. - Úgy látom a duzzogás még mindig tart.
- Sajnálom, amit a múltkor mondtam. Nem volt igazam, csak mérges voltam és túlzásba estem. - Színpadiasan meghajoltam előtte és a kezébe nyomtam az ajándékot, majd adtam az arcára egy puszit. - Boldog Valentin napot Hyung. - Arca kipirosodott és úgy mosolygott mintha most nyert volna a Mama díjátadón öt kupát.
- Imádlak Kwangmin! - A nyakamba vetette magát, de gyorsan vissza is húzódott és ő is egy kis zöld dobozkát adott át nekem.
- Ez mi? - bambán néztem mosolygó szemeibe.
- Nyisd ki és megtudod. Igazából én is békülni akartam és ennél jobb alkalom nem is lehetett volna. - Kicsomagoltam a kis dobozkát és ugyan abból a fajta csokiból egy szívecske alakú bonbon szemezett velem, aminek a közepén egy - „Sorry” - kis felirat volt.
- Köszönöm. Ikertesók ismét? - Kinyújtottam felé a kezem, de ő inkább egy ölelést adott ismét.
- Ikertesók ismét. Neked is boldog Valentin napot. - Megmosolyogtam már szipogó hangját, amiből tudtam, hogy mindjárt elsírja magát a meghatódottságtól. Végül mégiscsak visszaköltözhettem a szobánkba és már a Valentin napot se utálom. Hát igen, ahogy a mondás tartja „Minden jó, ha a vége jó!”